Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A budapesti Nemzeti Színház Budapest IX. kerületében található. A teátrum 2000. augusztus elsején, a Nemzeti Színház Rt. megalapításával jött létre és 2002. március 15-én nyitotta meg kapuit. Alapító okiratában rögzítette: „A részvénytársaság a hagyományok folytatása során törekedni kíván arra, hogy a felépült új Nemzeti Színházban, az intézmény jelentőségéhez méltó módon becsülje meg a magyar és egyetemes drámairodalom, a színházművészet tolmácsolóit.” Magyarországon először Nemzeti Színház 1837-ben, a mai Rákóczi (akkor Kerepesi) úton (1837–1908) nyitotta meg kapuit, de akkor még Pesti Magyar Színház néven kezdte meg működését 1840-ig, amikor is Pest vármegyétől az állam tulajdonába került és felvette 163 éven át viselt nevét. Ez a társulat később ideiglenesnek szánt épületekben folytatta tevékenységét: előbb a Blaha Lujza téren (1908–1964), majd kisebb kitérő után a Hevesi Sándor téri épületben (1966-tól), ahol 2000. szeptember 1-jétől – egy módosító okirattal – újra Pesti Magyar Színház néven működik, továbbra is állami fenntartásban, elkülönülve a Duna partján új társulattal és szervezeti formában megalakult, nevét viselő és helyét átvevő intézménytől. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 51211 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:alapító
|
- Magyar Állam (hu)
- Magyar Állam (hu)
|
prop-hu:cím
| |
prop-hu:date
|
- 2019 (xsd:integer)
- 20150529202649 (xsd:decimal)
|
prop-hu:fenntartó
|
- Nemzeti Színház Zártkörűen Működő Részvénytársaság (hu)

prop-hu:group
| |
prop-hu:igazítás
| |
prop-hu:irány
|
- függőleges (hu)
- függőleges (hu)
|
prop-hu:játszóhelyek
|
- - nagyszínpad, - - Gobbi Hilda Színpad ', - - Kaszás Attila Terem ', - - Bajor Gizi Szalon , - - szabadtéri színpad (hu)

prop-hu:kép
|
- Nemzeti-Szinhaz-P5120700.jpg (hu)
- Gödör és City Center Building - Bajcsy-Zsilinszky út 12., Budapest.jpg (hu)
- Ötvenhatosok tere . Fortepan 61205.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
|
- A Nemzeti Színház épülete (hu)
- A Nemzeti Színház épülete (hu)
|
prop-hu:képméret
| |
prop-hu:megj
|
- Iglódi István 2009-ig a Pesti Magyar Színházzá átnevezett intézmény igazgatója volt. (hu)

prop-hu:státus
|
- Nemzeti minősítésű, állami fenntartású színházművészeti szervezet (hu)

prop-hu:szélesség
| |
prop-hu:szöveg
|
- Az 1960-as évekbeli tervpályázat helyszíne (hu)
- Az Erzsébet téri építkezés helyén létesült klub és kultúrbázis (hu)

prop-hu:url
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- Nemzeti Színház (hu)
- Nemzeti Színház (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:occupation
of | |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is prop-hu:elsőDíjátadó
of | |
is prop-hu:jelentősÉpületei
of | |
is prop-hu:kiadó
of | |
is prop-hu:képaláírás
of | |
is prop-hu:névadó
of | |
is prop-hu:premierHelye
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |