| dbo:abstract
|
- A nikolsburgi rovásírásos ábécé a székely–magyar rovásírás jelkészletének első ismert lejegyzése. Az egy oldalnyi írás egy pergamenlapon található, mely egy 1483-ban kinyomtatott könyv hátsó lapjaként őrződött meg a Dietrichstein hercegek könyvtárában a Csehországhoz tartozó Mikulov (németül Nikolsburg) városában. A Dietrichstein-könyvtár 1933-ban árverésre került Luzernben s ez alkalommal a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta, jelenleg az Országos Széchényi Könyvtárban található. A lap eredetileg a XV. század közepe táján egy kódex hátsó táblájának belső borítója volt. Az ábécé fölött az „A székelyek betűi, ahogyan fába róják” jelentésű felirat áll. Ezt követi 46 rovásjel, köztük több összetett is, majd az „amen” szó székely–magyar rovásbetűkkel leírva. Jakubovich Emil, a Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatója írt egy ismertető tanulmányt az ábécéről, amelyet 1935-ben közölt a Magyar Nyelv. Szelp Szabolcs a közelmúltban tisztázta az írásemlék készítésének néhány adatát. Megtalálta ugyanis azt az ősnyomtatványt, amely ezt a lapot tartalmazta s amelytől a megvásárlásakor különválasztották. Megállapította, hogy a Nikolsburgi ábécé nem a kötéstáblában rejtőző, egy régebbi kódexből származó külön lap volt, hanem magának az ősnyomtatványnak a hátsó védőlapja. Ebből következően nem 1483 előtt keletkezett (ekkor készült az ősnyomtatvány), hanem utána (meghatározása szerint 1490 és 1526 között). Az írásemlék lejegyzője egy magyarul is beszélő, a magyar királyi udvarban járatos cseh, bizonyos Philip de Penczicz volt, aki érdeklődött Magyarország és a magyarok iránt, s az ismerősei közé tartoztak a magyar királyi udvar humanista tudósai és tisztségviselői. Az ábécéként emlegetett jelsor egyetlen vegyes listában elsősorban betűket és szótagjeleket tartalmaz, de szerepel benne az "us" (ős), valamint "nt" (ten "isten") szójel és a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel is. Végül egy egyszavas szövegmutatványt is megad („amen”). A szótagjelek többnyire ligatúrák, azaz betűösszevonások, de van közöttük olyan is, amelyiknél nem, vagy csak nehezen ismerhetők fel az alkotóelemek. (hu)
- A nikolsburgi rovásírásos ábécé a székely–magyar rovásírás jelkészletének első ismert lejegyzése. Az egy oldalnyi írás egy pergamenlapon található, mely egy 1483-ban kinyomtatott könyv hátsó lapjaként őrződött meg a Dietrichstein hercegek könyvtárában a Csehországhoz tartozó Mikulov (németül Nikolsburg) városában. A Dietrichstein-könyvtár 1933-ban árverésre került Luzernben s ez alkalommal a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta, jelenleg az Országos Széchényi Könyvtárban található. A lap eredetileg a XV. század közepe táján egy kódex hátsó táblájának belső borítója volt. Az ábécé fölött az „A székelyek betűi, ahogyan fába róják” jelentésű felirat áll. Ezt követi 46 rovásjel, köztük több összetett is, majd az „amen” szó székely–magyar rovásbetűkkel leírva. Jakubovich Emil, a Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatója írt egy ismertető tanulmányt az ábécéről, amelyet 1935-ben közölt a Magyar Nyelv. Szelp Szabolcs a közelmúltban tisztázta az írásemlék készítésének néhány adatát. Megtalálta ugyanis azt az ősnyomtatványt, amely ezt a lapot tartalmazta s amelytől a megvásárlásakor különválasztották. Megállapította, hogy a Nikolsburgi ábécé nem a kötéstáblában rejtőző, egy régebbi kódexből származó külön lap volt, hanem magának az ősnyomtatványnak a hátsó védőlapja. Ebből következően nem 1483 előtt keletkezett (ekkor készült az ősnyomtatvány), hanem utána (meghatározása szerint 1490 és 1526 között). Az írásemlék lejegyzője egy magyarul is beszélő, a magyar királyi udvarban járatos cseh, bizonyos Philip de Penczicz volt, aki érdeklődött Magyarország és a magyarok iránt, s az ismerősei közé tartoztak a magyar királyi udvar humanista tudósai és tisztségviselői. Az ábécéként emlegetett jelsor egyetlen vegyes listában elsősorban betűket és szótagjeleket tartalmaz, de szerepel benne az "us" (ős), valamint "nt" (ten "isten") szójel és a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjel is. Végül egy egyszavas szövegmutatványt is megad („amen”). A szótagjelek többnyire ligatúrák, azaz betűösszevonások, de van közöttük olyan is, amelyiknél nem, vagy csak nehezen ismerhetők fel az alkotóelemek. (hu)
|
