Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset kapcsán nyolc személy került előzetes letartóztatásba, ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség. Az elhúzódó eljárás miatt az előzetes letartóztatásba kerültek közül ketten házi őrizetbe kerültek, mivel az előzetes

Property Value
dbo:abstract
  • Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset kapcsán nyolc személy került előzetes letartóztatásba, ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség. Az elhúzódó eljárás miatt az előzetes letartóztatásba kerültek közül ketten házi őrizetbe kerültek, mivel az előzetes letartóztatás ideje esetében nem haladhatja meg a két évet. 2009. május 29. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek találta, és rájuk a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. (hu)
  • Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006-ban történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset kapcsán nyolc személy került előzetes letartóztatásba, ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség. Az elhúzódó eljárás miatt az előzetes letartóztatásba kerültek közül ketten házi őrizetbe kerültek, mivel az előzetes letartóztatás ideje esetében nem haladhatja meg a két évet. 2009. május 29. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek találta, és rájuk a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Olaszliszkán 2006-ban történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőzᔝjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valn nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset kapcsán nyolc személy került előzetes letartóztatásba, ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség. Az elhúz༽ó eljárás miatt az előzetes letartóztatásba kerültek közül ketten házi őrizetbe kerültek, mivel az előzetes letartóztatás ideje fiatalkorྪk esetn nem haladhatja meg a két évet. 2009. május 29-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság valamennyi vฝlottat bűnösnek találta, és rájuk a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Olaszliszkán 2006-ban történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset kapcsán nyolc személy került előzetes letartóztatásba, ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség. Az elhúzódó eljárás miatt az előzetes letartóztatásba kerültek közül ketten házi őrizetbe kerültek, mivel az előzetes letartóztatás ideje fiatalkorúak esetében nem haladhatja meg a két évet. 2009. május 29-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek találta, és rájuk a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. (hu)

dbo:thumbnail
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 107982 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 16702 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 17045 (xsd:nonNegativeInteger)
  • 19130 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23608927 (xsd:integer)
  • 24964250 (xsd:integer)
  • 28251786 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 20090627174845 (xsd:decimal)
prop-hu:elkövetők
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:helyszín
prop-hu:hosszúságiFok
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:időpont
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Szögi Lajos emlékműve - Olaszliszka, 2014.06.20.JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Szögi Lajos emlékműve Olaszliszkán (hu)

prop-hu:név
  • Olaszliszkai lincselés (hu)
  • Olaszliszkai lincselés (hu)
prop-hu:ország
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (hu)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (hu)
prop-hu:pozໜiósTérkép
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (hu)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:típus
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:áldozatok
  • Szögi Lajos (hu)
  • Szögi Lajos (hu)
dct:subject
rdfs:comment
  • Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, annak hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték. Az eset kapcsán nyolc személy került előzetes letartóztatásba, ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett csoportos emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség. Az elhúzódó eljárás miatt az előzetes letartóztatásba kerültek közül ketten házi őrizetbe kerültek, mivel az előzetes (hu)
  • <api batchcomplete="">Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Olaszliszkán 2006-ban történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőzᔝjön róla, a gyereknek nem esett baja. (hu)
  • <api batchcomplete="">Az olaszliszkai lincselés a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Olaszliszkán 2006-ban történt brutális gyilkosság ismert elnevezése. Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő helyi cigány kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. (hu)

rdfs:label
  • Olaszliszkai lincselés (hu)
  • Olaszliszkai lincselés (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:depiction
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of