| Property |
Value |
| dbo:abstract
|
- Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották. A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. Pályatársaik többségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a zenekar felállása többször változott. Az alapító tagok közül máig kitartó énekes Bobby „Blitz” Ellsworth és a basszusgitáros D. D. Verni számítanak az Overkill motorjának. Első nagylemezük 1985-ben jelent meg a kiadónál. Második albumukat már az Atlantic Records forgalmazta az egész világon. Közel négy évtizedes pályafutásuk alatt 18 stúdióalbumot, 3-3 koncertlemezt, koncertvideót és válogatásalbumot, valamint egy feldolgozáslemezt adtak ki. 2010 óta megjelent összes nagylemezük rendre felkerült a Billboard 200-as lemezeladási listára az Amerikai Egyesült Államokban. Legsikeresebb albumuk, az 1989-es pedig megjelenése óta több mint négymillió példányban kelt el világszerte. Az Overkill vizuális védjegye a Chaly nevű denevérszárnyas ördögi koponya, amely 1988 óta a zenekar összes lemezborítóján megjelenik más-más formában. Az együttes nyolc alkalommal lépett fel Magyarországon. Először 1998 júniusában Budapesten az E-klubban, utoljára 2019 márciusában a Barba Negra Klubban, szintén Budapesten. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották.A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körn. Pályatársaik tségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a zenekar felállása tször változott. Az alapító tagok közül máig kitartó énekes Bobby 𠇫litz” Ellsworth és a basszusgitáros D. D. Verni számítanak az Overkill motorjának.Első nagylemezük 1985-ben jelent meg a Megaforce kiadónál. Második albumukat már az Atlantic Records forgalmazta az egész világon. Közel négy évtizedes pályafutásuk alatt 18 stྭi༺lbumot, 3-3 koncertlemezt, koncertvideót és válogatásalbumot, valamint egy feldolgozáslemezt adtak ki. 2010 óta megjelent összes nagylemezük rendre felkerült a Billboard 200-as lemezeladási listára az Amerikai Egyesült Államokban. Legsikeresebb albumuk, az 1989-es The Years of Decay pedig megjelenése óta t mint négymillió példányban kelt el világszerte. Az Overkill vizuális vຝjegye a Chaly nevű denevérszárnyas ördögi koponya, amely 1988 óta a zenekar összes lemezborítóján megjelenik más-más formn.Az együttes kilenc alkalommal lépett fel Magyarországon. Először 1998 júniusn Budapesten az E-klubban, utoljára 2024 szeptembern a Barba Negra Klubban, szintén Budapesten. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották.A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. Pályatársaik többségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a zenekar felállása többször változott. Az alapító tagok közül máig kitartó énekes Bobby „Blitz” Ellsworth és a basszusgitáros D. D. Verni számítanak az Overkill motorjának.Első nagylemezük 1985-ben jelent meg a Megaforce kiadónál. Második albumukat már az Atlantic Records forgalmazta az egész világon. Közel négy évtizedes pályafutásuk alatt 18 stúdióalbumot, 3-3 koncertlemezt, koncertvideót és válogatásalbumot, valamint egy feldolgozáslemezt adtak ki. 2010 óta megjelent összes nagylemezük rendre felkerült a Billboard 200-as lemezeladási listára az Amerikai Egyesült Államokban. Legsikeresebb albumuk, az 1989-es The Years of Decay pedig megjelenése óta több mint négymillió példányban kelt el világszerte. Az Overkill vizuális védjegye a Chaly nevű denevérszárnyas ördögi koponya, amely 1988 óta a zenekar összes lemezborítóján megjelenik más-más formában.Az együttes kilenc alkalommal lépett fel Magyarországon. Először 1998 júniusában Budapesten az E-klubban, utoljára 2024 szeptemberében a Barba Negra Klubban, szintén Budapesten. (hu)

| dbo:associate
| |
| dbo:country
| |
| dbo:recordLabel
| |
| dbo:thumbnail
| |
| dbo:wikiPageExternalLink
| |
| dbo:wikiPageID
| |
| dbo:wikiPageLength
|
- 99925 (xsd:nonNegativeInteger)
- 105403 (xsd:nonNegativeInteger)
- 113694 (xsd:nonNegativeInteger)
|
| dbo:wikiPageRevisionID
|
- 23574388 (xsd:integer)
- 25153460 (xsd:integer)
- 28282957 (xsd:integer)
|
| prop-hu:aktívÉvek
| |
| prop-hu:együttesNeve
|
- Overkill (hu)
- Overkill (hu)
|
| prop-hu:honlap
|
- www.wreckingcrew.com (hu)
- www.wreckingcrew.com (hu)
|
| prop-hu:kapcsolódóElőadók
| |
| prop-hu:kapcsol༽༾lók
| |
| prop-hu:kiadó
|
- Megaforce, Atlantic, Concrete/Edel, Steamhammer/SPV, Spitfire, Regain, Bodog Music, Nuclear Blast (hu)

| prop-hu:korábbiTagok
| |
| prop-hu:koriTagok
| |
| prop-hu:kép
|
- Metalmania 2008 Overkill 04.jpg (hu)
- Overkill, Summer Dying Loud 2024 24.jpg (hu)

| prop-hu:képaláírás
|
- Overkill-koncert a lengyel Metal Mania fesztiválon, 2007 (hu)
- Overkill-koncert, 2024 (hu)

| prop-hu:műfajok
| |
| prop-hu:m𗇺jok
| |
| prop-hu:ország
| |
| prop-hu:tagok
| |
| prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
| dct:subject
| |
| rdf:type
| |
| rdfs:comment
|
- Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották. A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. Pályatársaik többségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a zenekar felállása többször változott. Az alapító tagok közül máig kitartó énekes Bobby „Blitz” Ellsworth és a basszusgitáros D. D. Verni számítanak az Overkill motorjának. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották.A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körn. (hu)
- <api batchcomplete="">Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották.A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. (hu)

| rdfs:label
|
- Overkill (együttes) (hu)
- Overkill (együttes) (hu)
|
| owl:sameAs
| |
| prov:wasDerivedFrom
| |
| foaf:depiction
| |
| foaf:isPrimaryTopicOf
| |
| foaf:name
|
- Overkill (hu)
- Overkill (hu)
|
| is dbo:associatedBand
of | |
| is prop-hu:együttes
of | |
| is prop-hu:előadó
of | |
| is prop-hu:eló
of | |
| is prop-hu:kapcsolódóElőadók
of | |
| is prop-hu:kapcsol༽༾lók
of | |
| is foaf:primaryTopic
of | |