| dbo:abstract
|
- A paulikiánusok (régiesen: pauliciánusok, görög: Παυλικιανοί) a Bizánci Birodalom keleti részében és Örményországban (Armenia) a 7-12. században élő, jelentős keresztény szekta. Nevüket onnan kapták, hogy megkülönböztetetten tisztelték Pál apostolt. Görög források szerint manicheusok voltak, és a széles körben elfogadott tudományos vélemény szerint ők alkották a kapcsot a korai gnosztikusok és a középkori manicheusok között. 660 körül lépett fel prófétaként (wd) († 684), aki az első hitközséget szervezte Kibossában (Örményország). A keleti császárok üldözése következtében vértanúhalált halt, de fellépése olyan nagy hatással volt az ellene kiküldött császári hadvezérre is, hogy az maga is belépett a paulikiánusok felekezetébe. A 8-9. századi képromboló császároktól eltekintve üldözték őket, ezért vagy elmenekültek vagy szövetséget kötöttek a muszlim hatalommal. Az üldözés miatt I. Alexius császár alatt (1081-1118) egy részük az ortodox egyházba megtért; más részük a messzaliánusokkal vegyült össze, akikből a bogumilok keletkeztek. Tanításuk alapja a dualizmus. Istennel a Démurgioszt állították szembe, mint e világ urát és teremtőjét. Elvetették a külső istentiszteletet (mint jelképes cselekedeteket), a keresztséget és oltári szentséget, az úrvacsorát és a nagyböjtöt. Doketista hatásra mutat, hogy Máriát sem ismerték el Krisztus igazi anyjának. A Mária-kultusszal együtt elvetették a képek és ereklyék tiszteletét. Külön papi hivatalt nem ismertek el. Szentírásul valószínűleg csak Lukács evangéliumát és Pál apostol leveleit ismerték el; a többi apostol levelét és az Ószövetséget elvetették. (hu)
- A paulikiánusok (régiesen: pauliciánusok, görög: Παυλικιανοί) a Bizánci Birodalom keleti részében és Örményországban (Armenia) a 7-12. században élő, jelentős keresztény szekta. Nevüket onnan kapták, hogy megkülönböztetetten tisztelték Pál apostolt. Görög források szerint manicheusok voltak, és a széles körben elfogadott tudományos vélemény szerint ők alkották a kapcsot a korai gnosztikusok és a középkori manicheusok között. 660 körül lépett fel prófétaként (wd) († 684), aki az első hitközséget szervezte Kibossában (Örményország). A keleti császárok üldözése következtében vértanúhalált halt, de fellépése olyan nagy hatással volt az ellene kiküldött császári hadvezérre is, hogy az maga is belépett a paulikiánusok felekezetébe. A 8-9. századi képromboló császároktól eltekintve üldözték őket, ezért vagy elmenekültek vagy szövetséget kötöttek a muszlim hatalommal. Az üldözés miatt I. Alexius császár alatt (1081-1118) egy részük az ortodox egyházba megtért; más részük a messzaliánusokkal vegyült össze, akikből a bogumilok keletkeztek. Tanításuk alapja a dualizmus. Istennel a Démurgioszt állították szembe, mint e világ urát és teremtőjét. Elvetették a külső istentiszteletet (mint jelképes cselekedeteket), a keresztséget és oltári szentséget, az úrvacsorát és a nagyböjtöt. Doketista hatásra mutat, hogy Máriát sem ismerték el Krisztus igazi anyjának. A Mária-kultusszal együtt elvetették a képek és ereklyék tiszteletét. Külön papi hivatalt nem ismertek el. Szentírásul valószínűleg csak Lukács evangéliumát és Pál apostol leveleit ismerték el; a többi apostol levelét és az Ószövetséget elvetették. (hu)
|
