Property Value
dbo:abstract
  • Peregrinációnak a vándordiákok külföldi egyetemjárását nevezzük. Természetesen főként a nemesek engedhették meg maguknak ezt a fajta tanulást. Ezen utak során bejárták egész Nyugat-Európát, és próbálták építeni politikai kapcsolataikat is. A kevésbé tehetős, de arra érdemes diákok általában a nemesi fiatalok segítőiként juthattak ki és tanulhatták a különböző idegen nyelveket, tágíthatták látókörüket. Általában 2-3 évet töltöttek kint. Ez a rövid idő úgy volt lehetséges, hogy a korábbi hazai tanulmányaikat (vagy azoknak egy részét) elismertették. Az egyik leghíresebb peregrinus diák Pápai Páriz Ferenc a 17. századi magyar tudományosság egyik legkiemelkedőbb alakja volt, akit jó tanulmányi eredményeinek elismeréseképp külföldi egyetemekre küldtek; 1672. március 11-én indult útjára, május 1-jén érkezett Boroszlóba. Lipcsében orvosi tudományokat tanult, majd eljutott Odera-Frankfurtba és Marburgba is. Heidelbergben a filozófia doktorrá avatták, de a heidelbergi akadémia által felkínált tanári állást nem fogadta el. Bázelben tanult tovább két évig, tanárai Johann Heinrich Glaser (Glaserus), Zwinger, Wettstein, Bauhin és Hoffman voltak. 1674. október 20-án orvosdoktori címet kapott, valamint a bázeli orvosi kar ülnöke» lett. Barátságot kötött Hottinger teológussal és Muralt orvosdoktorral valamint . Végül 1675-ben tért vissza Magyarországra. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 409563 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9333 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23838440 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Peregrinatio Hungarica: Studenten Aus Ungarn an Deutschen und österreichischen Hochschulen Vom 16. Bis Zum 20. Jahrhundert (hu)

prop-hu:isbn
  • 9783515089081 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
  • Franz Steiner (hu)
  • Franz Steiner (hu)
prop-hu:nyelvkód
  • de (hu)
  • de (hu)
prop-hu:szerző
  • Anton Schindling (hu)
  • Gyula Kurucz (hu)
  • Márta Fata (hu)
  • Anton Schindling (hu)
  • Gyula Kurucz (hu)
  • Márta Fata (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2006 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Peregrináció (hu)
  • Peregrináció (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of