dbo:abstract
|
- A (Halo 2 néven is ismert) Pretty Hate Machine egy 1989-ben megjelent Nine Inch Nails album. A Pretty Hate Machine a második hivatalos Nine Inch Nails kiadvány és a zenekar első nagyobb kiadványa. Esténként a -ban mindenesként és WC-takarítóként dolgozó Trent Reznor arra használta a stúdiót használaton kívüli időben, hogy rögzítse és megalkossa saját zenéjét. Mivel a hangszerek többségén tudott játszani, billentyűk, , gitár és sampler segítségével felvett egy demót. A menedzser -ral összefogva elküldték a demót különböző . Reznor sokuktól komoly ajánlatokat kapott. A céggel kötött szerződést, amely addig elsősorban és televíziós (szignál) lemezeket jelentetett meg. A Pretty Hate Machine-t ezután különböző stúdiókban vették fel a világ minden táján, amely során Reznor olyan – példaképeinek is számító – producerekkel dolgozott együtt, mint , , és . Az album 1989. október 20-án jelent meg, és a kritika pozitívan fogadta. Rádiók kezdték játszani az olyan kislemezek miatt, mint a „Down in It”, a „Head Like a Hole” és a „”. Az album népszerűsége élőszóban terjedő híre miatt is nőtt, és underground kultusz épült köré. Reznor gyorsan szerződtetett egy koncertzenekart a The Jesus and Mary Chaint kísérő turnéra, amelynek a későbbi Filter zenekar frontembere, a gitáros Richard Patrick is tagja volt. A NIN fellépései a dalok stúdió verziójának hangosabb, agresszívabb változatáról voltak ismertek, és a hangszereik szétzúzásáról a koncert végén. Reznor előszeretettel törte ki a drága szintetizátorok billentyűit a cipője sarkával. Az album megjelenése óta előkerült egy c. felvétel. Ez a bootleg album a PHM legtöbb dalának eredeti demó felvételeit tartalmazza, valamint néhány olyat, amely azon nem jelent meg ("Purest Feeling" és "Maybe Just Once"). Az egész albumot feldolgozta egy vonósnégyes 2005-ben The String Quartet Tribute to Nine Inch Nails' Pretty Hate Machine címmel, . A Pretty Hate Machine gyártása megszűnt a TVT Records-nál, de a újra kiadta 2005. november 22-én, a csomagolás kis változtatásával. Reznor érdeklődését fejezte ki egy „deluxe kiadás” létrehozása iránt és új/ritka remixekkel, a The Downward Spiral újrakiadásához hasonlóan. A Rykodisc támogatta az ötletet, de ahhoz nem eléggé, hogy hajlandó legyen Reznornak fizetni a megvalósításért. (hu)

prop-hu:felvételek
|
- Right Track, Cleveland; Blackwing & Roundhouse, London; Unique, New York; Synchro Sound, Boston (hu)