dbo:abstract
|
- Samantha Reed Smith amerikai iskoláslány volt, aki a hidegháború alatt – 1982 novemberében – levelet küldött Jurij Vlagyimirovics Andropovnak, akit 1982. november 12-én neveztek ki a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) főtitkárának. Andropov visszaírt az akkor tízéves kislánynak, melyben meghívta a Szovjetunióba. Samantha Smith elfogadta a meghívást. Samantha Smith „jószívű nagykövet”-ként került az amerikai és az orosz média középpontjába. Később a „legfiatalabb amerikai nagykövet” nevet kapta, részben békeaktivistaként Japánban tett szolgálataiért. Írt egy könyvet és a Lime Street televíziós sorozatban kezdett szerepelni. 13 évesen halt meg (Bar Harbor Airlines 1808-as járat). Smith született, szüleivel, Arthurral és Jane-nel élt. Ötéves korában II. Erzsébet brit királynőnek megírta levélben, hogy kedveli őt. Szeretett olvasni, utcai hokizni, rollerezni, szerette a softballt és a tudományokat. 1980-ban családja az amerikai Manchester városba költözött, a -ban folytatta tanulmányait. Édesapja a University of Maine at Augusta tanára volt, ahol írást és irodalmat oktatott. Édesanyja szociális munkásként keresett pénzt. Ebben az időben hidegháború-ellenes tiltakozások voltak Európában és Amerikában. (hu)