dbo:abstract
|
- A Shallow Lady Gaga amerikai énekesnő és Bradley Cooper amerikai színész és rendező dala. Az Interscope Records kiadó gondozásában 2018. szeptember 27-én jelent meg a 2018-as Csillag születik című zenés filmdráma filmzenei albumának első kislemezeként. A Shallow-t Gaga Mark Ronsonnal, és -tel szerezte, míg a produceri munkát az énekesnő Benjamin Rice-szal végezte. Három alkalommal csendül fel a filmben, amelyek közül a legjelentősebb, mikor Cooper karaktere, Jackson Maine a színpadra hívja Gaga karakterét, Ally-t, hogy vele együtt énekelje el. A jelenetet élő közönség előtt a Los Angeles-i vették fel. A Shallow egy kulcsfontosságú pillanat a Csillag születikben, mivel a dal egy párbeszéd Ally és Jackson között. Gaga a dalszöveget Ally szemszögéből írta meg, ami arról szól, hogy a két fél egymást kérdezi arról, hogy elégedettek-e önmagukkal. Az érzelmes rockballadák közé sorolható Shallow-ban Gaga és Cooper egymás közt váltogatják a verzéket, ami egy végső refrénben csúcsosodik ki, amit Gaga énekel. A felvételen hallható a közönség zaja és a taps is. Gaga a dalt DJ című rádiós műsorában mutatta be, mikor interjút adott a filmmel kapcsolatban. A számhoz készült videoklipben az látható, mikor Gaga és Cooper a színpadon éneklik a számot, illetve a Csillag születik más jelenetei is szerepelnek benne. A dal pozitív fogadtatásban részesült a zenei kritikusoktól, akiket lenyűgözte Gaga vokálja, a kompozíció drámaisága és a dalszerzés. Kereskedelmi szempontból világszerte óriási sikereket ért el, több mint húsz országban lett első, köztük az amerikai Billboard Hot 100-on is, ahol Gaga a negyedik elsőségét szerezte meg. Számos díjjal is elismerték a Shallow-t, így elnyerte A legjobb eredeti filmbetétdalnak járó Oscar-, és Golden Globe-díjakat, a Legjobb filmzenéért járó BAFTA-díjat, míg a Legjobb dal lett a -on. Négy Grammy-díjra is jelölték, köztük Az év felvétele és Az év dala kategóriákban is, győznie pedig A legjobb popduó vagy -együttes teljesítményért járó és kategóriákban sikerült. A Shallow-t több alkalommal is előadták élőben, köztük a 61. Grammy-gálán és a 91. Oscar-gálán is, illetve Gaga a záródalként énekelte el az Enigma című Las Vegas-i rezidencia koncertsorozatán. 2020 decemberében a dalhoz készült videóklip átlépte az egymilliárdos megtekintést a YouTube videómegosztó oldalon. 2021 májusáig bezárólag a Shallow a Spotify 24. legtöbbet streamelt dala. (hu)