Property Value
dbo:abstract
  • A Shygys egy magyar könnyűzenei fiúegyüttes volt. Az együttes 1997-ben alakult Budapesten, Kozso menedzselésével. 1997. március 27-én válogatást tartottak egy együttes összehozására, ahol az ének- és tánctudás volt a feltétel. A 430 jelentkező közül Brandont, J.D.-t, Juliant, Martint, Zaket választották ki. 1997. december 18-án jelent meg első kislemezük a Hello, majd 1998-ban jelent meg első albumuk címmel. Április 25-én meghívott vendégként léptek fel a Neoton Família búcsúkoncertjén, szeptemberben szerződést bontottak Kozsoval és kiadót is váltottak. 1999-ben kiadták második albumukat címmel, október 7-én aranylemezt vehettek át. 2000-ben vendégszerepeltek Olaszországban és Spanyolországban. Angol nyelvű demókazettájukat New Yorkba és Londonba is eljuttatták. 2001 februárjában a Magyarok Világszervezetének felkérésére egy három országot érintő turnéra indultak. 2001-ben Brandon, azaz Gera Zoltán Bakó Balázzsal megalapította saját együttesét a Blow Up-ot. (hu)

dbo:country
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 557522 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2346 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22476952 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Shygys (hu)
  • Shygys (hu)
prop-hu:honlap
  • www.shygys.hu (hu)
  • www.shygys.hu (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kiadó
  • Universal-Zebra, Warner-Magneoton (hu)

prop-hu:korábbiTagok
  • Brandon (hu)
  • Zak (hu)
  • Brandon (hu)
  • Zak (hu)
prop-hu:műfaj
  • teen-pop, easy-pop (hu)
  • teen-pop, easy-pop (hu)
prop-hu:ország
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:tagok
  • Julian (hu)
  • Martin (hu)
  • J.D. (hu)
  • Julian (hu)
  • Martin (hu)
  • J.D. (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Shygys (hu)
  • Shygys (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of