| dbo:abstract
|
- A sivatag olyan terület, amelynek vízháztartása állandóan veszteséges. Az ilyen helyeken az éves csapadék általában nem éri el a 250 mm-t. Vannak olyan helyek, ahol évekig nem esik az eső. A miatt a talaj terméketlen; többnyire csak a kimondottan szárazságtűrő és pozsgás fajok élnek meg itt. Maga a talaj azonban éppen olyan változatos lehet, mint a termékeny tájakon, és eszerint a sivatag lehet:
*
* kősivatag
* kavicssivatag
* homoksivatag
*
* sósivatag. A sivatagok felszínét főként az aprózódás és a mállás, valamint a szél és az időszakos vízfolyások alakítják. A hőmérséklet szélsőséges ingadozása aprózza a kőzeteket. A szél sok homokot és port ragad fel, és a keményebb szemcsék dörzsölik, csiszolják a kőzetek felszínét. A finom anyag elszállítása után maradnak vissza kavicsos-kőtömbös maradéktakaróval. A ritkán és rövid ideig, de intenzíven hulló eső hirtelen árvizet okoz. A víz lepelszerűen vagy záporpatakokba gyűlve folyik le az időszakos völgyekben. A rohanó ársok iszapot, homokot és kőzettörmeléket sodor magával a medencékbe, de csak rövid távon, mert a víz hamar beszivárog vagy elpárolog. A medencék befelé irányuló vízhálózata elősegíti a (hegylábfelszínek) képződését. Utóbbiak hegység felőli sávjában általában a szálban álló kőzet elegyengetett felszínét, a medence felőlin pedig egymásba olvadó, hullámos hordalékkúpok sorozatát találjuk. A tulajdonságait az alapkőzet fajtája határozza meg. A hőmérséklet nappal magas, éjjel viszont erősen leesik, mert a gyér növényzet miatt a száraz levegőben (a relatív páratartalom 20–25%) erős a kisugárzás. A sivatag távolról sem mindig síkság: gyakorta hegyes-völgyes. A gyenge miatt a sivatagok gyéren lakottak. Az emberek többnyire csak az oázisoknál telepszenek meg. A sivatagoknak két fő típusa van:
* a zonális sivatag, amely a térítők közelében alakult ki, és
* a kontinentális sivatag, amely a szárazföld belsejében, hegyláncok árnyékában alakult ki főn hatására. A zonális sivatagok a trópusokat két oldalról határoló nagy nyomású, leszálló légáramlásos zónában, a 15–30° szélességi körök között alakulnak ki. A forró, száraz térítő menti öv a passzátszelek leszálló, nagy nyomású övezetébe esik, ahol nagy a felmelegedő levegő víztartó képessége. A víz nem csapódik ki, a párolgás pedig különlegesen erős; e két tényező hatására a felszín kiszárad, főként a szárazföldek nyugati felén. Ilyen:
* Észak-Afrikában a Szahara;
* Délnyugat-Afrikában a Namib-sivatag és a Kalahári-sivatag,
* Ázsiában az Arab-félsziget sivatagjai, Irán és belseje, a Tharr-sivatag, a Góbi
* Ausztráliában a Nagy-Viktória-sivatag és a Nagy-homoksivatag,
* Észak-Amerikában a -, Mojave- és , a egy része,
* Dél-Amerikában Peru és Észak-Chile partvidékének nagy része, benne az Atacama-sivatag. Félsivatagnak a sivatag és a szavanna közötti átmeneti zónát nevezzük, ez akár több száz kilométer széles is lehet. (hu)
- A sivatag olyan terület, amelynek vízháztartása állandóan veszteséges. Az ilyen helyeken az éves csapadék általában nem éri el a 250 mm-t. Vannak olyan helyek, ahol évekig nem esik az eső. A miatt a talaj terméketlen; többnyire csak a kimondottan szárazságtűrő és pozsgás fajok élnek meg itt. Maga a talaj azonban éppen olyan változatos lehet, mint a termékeny tájakon, és eszerint a sivatag lehet:
*
* kősivatag
* kavicssivatag
* homoksivatag
*
* sósivatag. A sivatagok felszínét főként az aprózódás és a mállás, valamint a szél és az időszakos vízfolyások alakítják. A hőmérséklet szélsőséges ingadozása aprózza a kőzeteket. A szél sok homokot és port ragad fel, és a keményebb szemcsék dörzsölik, csiszolják a kőzetek felszínét. A finom anyag elszállítása után maradnak vissza kavicsos-kőtömbös maradéktakaróval. A ritkán és rövid ideig, de intenzíven hulló eső hirtelen árvizet okoz. A víz lepelszerűen vagy záporpatakokba gyűlve folyik le az időszakos völgyekben. A rohanó ársok iszapot, homokot és kőzettörmeléket sodor magával a medencékbe, de csak rövid távon, mert a víz hamar beszivárog vagy elpárolog. A medencék befelé irányuló vízhálózata elősegíti a (hegylábfelszínek) képződését. Utóbbiak hegység felőli sávjában általában a szálban álló kőzet elegyengetett felszínét, a medence felőlin pedig egymásba olvadó, hullámos hordalékkúpok sorozatát találjuk. A tulajdonságait az alapkőzet fajtája határozza meg. A hőmérséklet nappal magas, éjjel viszont erősen leesik, mert a gyér növényzet miatt a száraz levegőben (a relatív páratartalom 20–25%) erős a kisugárzás. A sivatag távolról sem mindig síkság: gyakorta hegyes-völgyes. A gyenge miatt a sivatagok gyéren lakottak. Az emberek többnyire csak az oázisoknál telepszenek meg. A sivatagoknak két fő típusa van:
* a zonális sivatag, amely a térítők közelében alakult ki, és
* a kontinentális sivatag, amely a szárazföld belsejében, hegyláncok árnyékában alakult ki főn hatására. A zonális sivatagok a trópusokat két oldalról határoló nagy nyomású, leszálló légáramlásos zónában, a 15–30° szélességi körök között alakulnak ki. A forró, száraz térítő menti öv a passzátszelek leszálló, nagy nyomású övezetébe esik, ahol nagy a felmelegedő levegő víztartó képessége. A víz nem csapódik ki, a párolgás pedig különlegesen erős; e két tényező hatására a felszín kiszárad, főként a szárazföldek nyugati felén. Ilyen:
* Észak-Afrikában a Szahara;
* Délnyugat-Afrikában a Namib-sivatag és a Kalahári-sivatag,
* Ázsiában az Arab-félsziget sivatagjai, Irán és belseje, a Tharr-sivatag, a Góbi
* Ausztráliában a Nagy-Viktória-sivatag és a Nagy-homoksivatag,
* Észak-Amerikában a -, Mojave- és , a egy része,
* Dél-Amerikában Peru és Észak-Chile partvidékének nagy része, benne az Atacama-sivatag. Félsivatagnak a sivatag és a szavanna közötti átmeneti zónát nevezzük, ez akár több száz kilométer széles is lehet. (hu)
|
