| dbo:abstract
|
- Svájc történelme az őskőkorra nyúlik vissza, neandervölgyi emberek is éltek a mai alpesi ország területén. Az újkőkorban jellegzetes tóparti cölöpházakban éltek az itteni lakosok. A vaskorban a svájci lelőhelyről elnevezett protokelta La Tène-kultúra terjedt el. A római hódítás után a kelta lakosság romanizálódott, a latin eredetű rétoromán nyelvjárások a mai napig fennmaradtak. A népvándorlás korában Svájc északi részére alemannok, nyugatra burgundok települtek. Svájc része volt Nagy Károly birodalmának, majd a Német-római Birodalomnak. Területe nagy részét a , , majd Habsburg családok birtokolták. Miután a Habsburgok visszavonták a korábbi császárok által adott szabadságjogokat, 1291-ben Schwyz, Uri és kantonok szövetségre léptek egymással, létrehozva az Ósvájci Konföderációt. Több háborúban is visszaverték a Habsburgok invázióit és sikereik nyomán a szövetség egyre nőtt. A 15. századtól a svájci katonák európai hírnévre tettek szert és zsoldosként részt vettek a kontinens nagyhatalmainak háborúiban. 1506 óta a pápa biztonságára is svájci testőrök vigyáznak. A reformáció során Svájc északi kantonjai áttértek a protestáns vallásra, míg a déliek katolikusok maradtak: a vallás a későbbiekben is sok konfliktus forrása maradt. A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békében Svájc elszakadt a Német-római Birodalomtól. A francia forradalom után Napóleon seregei megszállták az országot és létrehozták a Helvét Köztársaságot, amely azonban hamarosan újra konföderációvá alakult át. 1847-ben a politikai és vallási különbségek kirobbantották a Sonderbund-felkelést, Svájc utolsó fegyveres konfliktusát. Az ország az első és második világháborúban semleges maradt és hadiszállításaival és banki szolgáltatásai révén jelentős jövedelemre tett szert. A 20. századi háborúk után Svájc fenntartotta semleges politikáját, az ENSZ-be is csak 2002-ben lépett be és nem tagja az Európai Uniónak sem. (hu)
- Svájc történelme az őskőkorra nyúlik vissza, neandervölgyi emberek is éltek a mai alpesi ország területén. Az újkőkorban jellegzetes tóparti cölöpházakban éltek az itteni lakosok. A vaskorban a svájci lelőhelyről elnevezett protokelta La Tène-kultúra terjedt el. A római hódítás után a kelta lakosság romanizálódott, a latin eredetű rétoromán nyelvjárások a mai napig fennmaradtak. A népvándorlás korában Svájc északi részére alemannok, nyugatra burgundok települtek. Svájc része volt Nagy Károly birodalmának, majd a Német-római Birodalomnak. Területe nagy részét a , , majd Habsburg családok birtokolták. Miután a Habsburgok visszavonták a korábbi császárok által adott szabadságjogokat, 1291-ben Schwyz, Uri és kantonok szövetségre léptek egymással, létrehozva az Ósvájci Konföderációt. Több háborúban is visszaverték a Habsburgok invázióit és sikereik nyomán a szövetség egyre nőtt. A 15. századtól a svájci katonák európai hírnévre tettek szert és zsoldosként részt vettek a kontinens nagyhatalmainak háborúiban. 1506 óta a pápa biztonságára is svájci testőrök vigyáznak. A reformáció során Svájc északi kantonjai áttértek a protestáns vallásra, míg a déliek katolikusok maradtak: a vallás a későbbiekben is sok konfliktus forrása maradt. A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békében Svájc elszakadt a Német-római Birodalomtól. A francia forradalom után Napóleon seregei megszállták az országot és létrehozták a Helvét Köztársaságot, amely azonban hamarosan újra konföderációvá alakult át. 1847-ben a politikai és vallási különbségek kirobbantották a Sonderbund-felkelést, Svájc utolsó fegyveres konfliktusát. Az ország az első és második világháborúban semleges maradt és hadiszállításaival és banki szolgáltatásai révén jelentős jövedelemre tett szert. A 20. századi háborúk után Svájc fenntartotta semleges politikáját, az ENSZ-be is csak 2002-ben lépett be és nem tagja az Európai Uniónak sem. (hu)
|
