dbo:abstract
|
- Székelyhídi Nagy Csaba bűvész, előadóművész, a népi varázslatok mestere. A 80-as években állandó társulati tagja volt a Pozsonyi Bűvész Együttesnek. Hivatásos előadóművészi engedélyét 1985-ben szerezte az Állami Artistaképző Intézetben, ahol Rodolfo vizsgáztatta. A 90-es évektől kezdve több, mint tíz évig vendégszerepelt különböző műsorokkal NyugatEurópa nagyobb városaiban. Rendszeres vendégszereplője volt hazai és külföldi gála és show műsoroknak is. A Kanári-szigeteken 2000-ben egy éven át egzotikus papagáj- és galambműsorral szórakoztatta a szigetek vendégeit. Az 1994-ben első alkalommal megrendezett, legnagyobb hazai bűvészversenyen a szakma legjobbjai között nyerte el az „Év Mágusa” címet. 1997-ben, bűvészként, több évtizednyi szünet után Nagy Csaba kapott először hosszú távú szerződést a Fővárosi Nagycirkuszba. Szereplései annyira sikeresek voltak, hogy a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat igazgatója szerződése lejártával szakmai referencialevelet állított ki részére. Szerepelt Rózsa György „Leg... leg... leg...” és „Top Show” című műsorában is, Vitray Tamás pedig riportot készített vele az „Önjelölt” című műsorban. Mesterével, Száva Sándorral - művésznevén Pozsonyival - tizenöt évesen ismerkedett meg. Pozsonyi volt az utolsó előadó, aki a XIX. század mestereinek egész estét betöltő, nagy rekvizites műsorait képviselte. Az olasz Ufferini bűvészmestertől tanult, akivel az 1930-as években beutazta egész Európát. A 90-es évek végére a nagymester egyetlen élő tanítványa maradt. 2010-ben azonban, Pozsonyi halálával ez a műfaj teljesen el is tűnt Magyarországról. Székelyhídi Nagy Csaba szerencsésnek tartja magát, hogy tőle tanulhatta meg a szakma alapjait, majd ő készíthette fel első nemzetközi bűvészversenyére. A mutatványok és fogások elsajátítása mellett a legfontosabb amit mesterétől tanult, hogy törekedjen az eredetiségre. A népi kultúra iránti vonzódása gyermekkoráig nyúlik vissza. Hatéves koráig a Hortobágyon nevelkedett. Ehhez az időszakhoz köti a népművészet iránti tiszteletének kialakulását. Hosszú utat járt be az illúzió és a varázslatok világában, amíg végül a betyárkultúra megjelenítésénél állapodott meg előadásait tekintve. Nevét, mint ősi, családi örökséget, ennek tiszteletére vette fel művésznévként, így lett Székelyhídi Nagy Csaba. Manapság óvodásokkal és iskolásokkal igyekszik megismertetni a magyar népművészet tárgyait, eszközeit játékos, vicces és varázslatos formában. Interaktív előadásaival továbbra is rendszeresen megörvendezteti nézőit. Nagy öröm számára a gyerekek nyitottsága és fogékonysága az ő előadásai iránt. Amikor a közel 35 éves szűrét, mint varázsköpenyt magára teríti, annak csodáira mind a gyermekek, mind a felnőttek csillogó szemekkel figyelnek. (hu)