| dbo:abstract
|
- A szölkup nyelv (saját elnevezéseivel шöльӄумыт əты / šöl’qumyt əty, magyarul emellett szelkup, a többi elnevezést ld. lejjebb) a déli szamojéd nyelvek utolsó még beszélt tagja, de olyan kis létszámú népesség használja, hogy a nyelv kihalása szinte bizonyosnak mondható. Az Ob felső és középső folyásának vidékén kb. 250 000 négyzetkilométernyi területen 1989-ben három, egymást alig-alig megértő nyelvjárásban 1716-an beszélték, és körülbelül még ugyanennyien vallották magukat szölkupnak, míg a terület orosz ajkú lakossága ennek a sokszorosa. A 2010-es években még tovább csökkent szölkup beszélőinek száma, így jelenleg veszélyeztetett nyelvnek számít. A szölkupok magukat nem tartják egységes népnek, társadalmuk rettentő bonyolult, az északi és déli nyelvjárásokban a számontartott frátriák tagjai más és más szabályok szerint kell házasodjanak a sok szintű hagyományos házasodási osztályokból. Régebben hívták őket hibásan osztják szamojédoknak. Valójában évezredek óta már semmi közük az obi-ugor osztjákokhoz. A nyelv különböző saját elnevezései (cirill betűs írással és latin betűs fonetikus átírással): Nyelvükben van alanyi és tárgyas igeragozás, ami nemcsak a többi szamojéd nyelv jellemzője, hanem a magyar és a mordvin nyelvé is. A másik jellegzetesség a főnévragozásban az élő és az élettelen megkülönböztetése, ami egyetlen más uráli nyelvben sem fordul elő. A középkor és kora újkor folyamán a szölkup volt a belső szibériai népek közti párbeszéd eszköze (lingua franca). A 20. század végén a nyelv egyik ismert kutatója volt Jevgenyij Arnoldovics Helimszkij. Nálunk Simon Kuper és Pusztay János jelentetett meg egy szölkup társalgási könyvet (Szelkupszkij razgovornik. Narimszkij dialekt, 1993). (hu)
- A szölkup nyelv (saját elnevezéseivel шöльӄумыт əты / šöl’qumyt əty, magyarul emellett szelkup, a többi elnevezést ld. lejjebb) a déli szamojéd nyelvek utolsó még beszélt tagja, de olyan kis létszámú népesség használja, hogy a nyelv kihalása szinte bizonyosnak mondható. Az Ob felső és középső folyásának vidékén kb. 250 000 négyzetkilométernyi területen 1989-ben három, egymást alig-alig megértő nyelvjárásban 1716-an beszélték, és körülbelül még ugyanennyien vallották magukat szölkupnak, míg a terület orosz ajkú lakossága ennek a sokszorosa. A 2010-es években még tovább csökkent szölkup beszélőinek száma, így jelenleg veszélyeztetett nyelvnek számít. A szölkupok magukat nem tartják egységes népnek, társadalmuk rettentő bonyolult, az északi és déli nyelvjárásokban a számontartott frátriák tagjai más és más szabályok szerint kell házasodjanak a sok szintű hagyományos házasodási osztályokból. Régebben hívták őket hibásan osztják szamojédoknak. Valójában évezredek óta már semmi közük az obi-ugor osztjákokhoz. A nyelv különböző saját elnevezései (cirill betűs írással és latin betűs fonetikus átírással): Nyelvükben van alanyi és tárgyas igeragozás, ami nemcsak a többi szamojéd nyelv jellemzője, hanem a magyar és a mordvin nyelvé is. A másik jellegzetesség a főnévragozásban az élő és az élettelen megkülönböztetése, ami egyetlen más uráli nyelvben sem fordul elő. A középkor és kora újkor folyamán a szölkup volt a belső szibériai népek közti párbeszéd eszköze (lingua franca). A 20. század végén a nyelv egyik ismert kutatója volt Jevgenyij Arnoldovics Helimszkij. Nálunk Simon Kuper és Pusztay János jelentetett meg egy szölkup társalgási könyvet (Szelkupszkij razgovornik. Narimszkij dialekt, 1993). (hu)
|
