dbo:abstract
|
- A szeijú (声優; Hepburn: seiyuu), rövidítése 声の俳優 (koe no haiyū), szó szerint „hangszínész”, szó a szinkronszínész szó megfelelője a japán nyelvben. Japánon kívül ugyanakkor csak a japán szinkronszínészek megnevezésére használatos, elsősorban az animés szubkultúrán belül. Jelenleg Japánban készül az animációs sorozatok körülbelül 70 százaléka, így a szeijúk komoly, országos hírnévre tehetnek szert, emellett teljes munkaidőben végezhetik munkájukat és nagyobb beleszólásuk van karrierjük alakulásába, mint más országok szinkronszínészei esetében. A leendő szeijúk képzését segítendő, az országban körülbelül 130 szeijúiskola is működik, és sokuk dolgozik színtársulatokba szerveződve. A szeijúk gyakran a zeneiparban is kipróbálják magukat (például ), néha pedig részt vállalnak úgynevezett live action filmadaptációkban is, azaz olyan filmekben és tévésorozatokban, amelyeket animék vagy videójátékok alapján készítettek. Sok szeijúnak – elsősorban nőknek, mint például Hajasibara Megumi, , , vagy – van nemzetközi rajongói tábora, akik gyakran azért (is) néznek meg egyes animéket, filmeket, vagy sorozatokat, hogy hallhassák az adott színészt. (hu)