| dbo:abstract
|
- A személyi kultusz egy karizmatikus vezér, politikus, sok esetben államfő államilag kikényszerített, rajongásszerű, szolgai tisztelete. A személyi kultusz legkirívóbb formája a történelem során a kommunista vezetők körül alakult ki. Bár a tisztelet sokakban őszintén is kialakulhat, a személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája, oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kikényszerítve a népből az áhítatot a vezető iránt. Ez abban mutatkozik meg, hogy még életében iskolákat, utcákat, településeket neveznek el az adott személyről. A politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz. A kifejezést (культ личности) először Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára használta az 1956-ban megrendezett huszadik pártkongresszuson, egy Sztálinról folytatott értekezés során. A személyi kultuszt általában a sztálinizmus egyik jellegzetességének tartják, de antikommunista kormányok esetében is megfigyelhető, például Hitler uralma alatt. Magyarországon Rákosi Mátyásnak volt személyi kultusza az 1950-es évek elején, az 1970-es és 80-as években pedig Nicolae Ceaușescunak Romániában. Manapság a legjellemzőbb példa Kim Dzsongun kormányzása Észak-koreában. Ezenkívül a már meghalt Saparmyrat Nyýazownak, más néven Türkmenbaşynak is nagy kultusza van még Türkmenisztánban, csakúgy mint a szintén elhunyt Kim Ir Szennek Észak-Koreában. (hu)
- A személyi kultusz egy karizmatikus vezér, politikus, sok esetben államfő államilag kikényszerített, rajongásszerű, szolgai tisztelete. A személyi kultusz legkirívóbb formája a történelem során a kommunista vezetők körül alakult ki. Bár a tisztelet sokakban őszintén is kialakulhat, a személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája, oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kikényszerítve a népből az áhítatot a vezető iránt. Ez abban mutatkozik meg, hogy még életében iskolákat, utcákat, településeket neveznek el az adott személyről. A politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz. A kifejezést (культ личности) először Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára használta az 1956-ban megrendezett huszadik pártkongresszuson, egy Sztálinról folytatott értekezés során. A személyi kultuszt általában a sztálinizmus egyik jellegzetességének tartják, de antikommunista kormányok esetében is megfigyelhető, például Hitler uralma alatt. Magyarországon Rákosi Mátyásnak volt személyi kultusza az 1950-es évek elején, az 1970-es és 80-as években pedig Nicolae Ceaușescunak Romániában. Manapság a legjellemzőbb példa Kim Dzsongun kormányzása Észak-koreában. Ezenkívül a már meghalt Saparmyrat Nyýazownak, más néven Türkmenbaşynak is nagy kultusza van még Türkmenisztánban, csakúgy mint a szintén elhunyt Kim Ir Szennek Észak-Koreában. (hu)
|
