Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Szaloniki Szent Demeter (Sirmium (Szávaszentdemeter), 270 k. – Thesszaloniké, †304/306 k.) vértanú, az ortodox egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára halt vértanúhalált Thesszaloniké (ma: Szaloniki) városában, amelynek védőszentje lett. Kivégzésének oka az volt, hogy föld alatti börtönében megtérítette Nesztor gladiátort, aki az arénában így megerősödve legyőzte a császár kedvenc bajnokát, Lyaeust. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal, pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. A szegedi Dömötör-torony, az egykori Szent Demeter-templom tornya róla kapta a nevét. Szerbek látogatta temploma 1949-ig állt Budapesten, a Tabánban is. A nevét viseli Domoszló 700 éves temploma, illetve Pély község temploma, valamint a 2016-ban felszentelt vásárosnaményi görögkatolikus templom is. A szent ünnepét október 26-án tartják. Régebben juhászújévnek nevezték e napot, mert a jószágokat ekkor hajtották haza, és a pásztorokkal ekkor újították meg a szerződéseket. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 3047 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:címek
| |
prop-hu:date
|
- 20051218165404 (xsd:decimal)
|
prop-hu:egyháza
| |
prop-hu:halálozásiIdő
| |
prop-hu:kép
|
- St Demeter on the Holy Crown of Hungary.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
|
- Szent Demeter képe a magyar Szent Koronán (hu)

prop-hu:képméret
| |
prop-hu:név
|
- Szent Demeter (hu)
- Szent Demeter (hu)
|
prop-hu:születésiHely
| |
prop-hu:születésiIdő
| |
prop-hu:tisztelt
| |
prop-hu:url
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:ünnepnapja
| |
dct:subject
| |
rdfs:comment
|
- Szaloniki Szent Demeter (Sirmium (Szávaszentdemeter), 270 k. – Thesszaloniké, †304/306 k.) vértanú, az ortodox egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára halt vértanúhalált Thesszaloniké (ma: Szaloniki) városában, amelynek védőszentje lett. Kivégzésének oka az volt, hogy föld alatti börtönében megtérítette Nesztor gladiátort, aki az arénában így megerősödve legyőzte a császár kedvenc bajnokát, Lyaeust. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal, pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. (hu)

rdfs:label
|
- Szent Demeter (hu)
- Szent Demeter (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |