| dbo:abstract
|
- A Szent Márk-székesegyház vagy Szent Márk-bazilika (olaszul Basilica di San Marco) az olaszországi Velencében, a város központjában, a Szent Márk téren áll. A Velencei patriarkátus főszékesegyháza. Ez Velence város főtemploma, emellett a bizánci építészet legeredetibb formában megőrzött emléke. A bazilika nem egyetlen kor építménye, a 11. századtól a köztársaság 1797-ben bekövetkezett bukásáig fejlődött, és az évszázadok alatt minden kor rajta hagyta a nyomát. Elrendezése a konstantinápolyi Szent Apostolok- és a Hagia Szophia-templomot vette mintául. A bazilika egyszerre három alaprajzi sémát egyesít magában: a bizánci eredetű görög kereszt formát, a mellékhajókkal ellátott ókeresztény bazilikát és egy kettőskereszt alakú harmadikat, amely a pátriárkai szimbólum felidézésével Velence függetlenségét és Szent Márk evangélista rangját jelképezte. Az épület jellegét a burkolás módszere határozza meg. Az európai építészettel szemben, a bizánci burkolatos épületeknél a szerkezeti elemek tömbszerűen tagolatlanok, a formákat a burkolóanyagok, a berakások, a mozaikdíszítések emelik ki. A boltívek, a kupolák alakja, a mozaikdíszítés és a márványburkolat bizánci eredetűek, de a homlokzat kialakításakor sok nyugati, román és gótikus elemet is felhasználtak. A jelenlegi épület már a harmadik ezen a helyen. A 9. században a város vezetése bizánci építészeket hívott az első templom építéséhez, amely 916-ban leégett, majd két év múlva újjáépítették. Ebből a második épületből csak néhány fal maradt meg, amelyek nehezen azonosíthatók a jelenlegi templom mozaik- és márványburkolata alatt. Alaprajza háromhajós, bazilikaelrendezésű volt, a hajókat kétszer tizenkét oszlop választotta el egymástól. 1063-ban kezdték kibővíteni, új hajókat és kereszthajót építettek hozzá, majd előcsarnokát kétoldalt, az új kereszthajóig meghosszabbították. Eltávolították az oszlopokat, de később, a galéria kialakításakor újra felhasználták őket. Öt kupolát építettek, a középső lényegesen magasabb a többinél, így alátámasztásához erős pillérekre volt szükség. Így kialakult a ma is látható templom szerkezete, majd hozzáfogtak a díszítéséhez. Az ekkor uralkodó dózse, Domenico Selvo utasította a külföldre utazó követeket, kereskedőket és azokat a gazdag velenceieket, akik külföldön éltek, hogy ehhez gyűjtsenek össze értékes anyagokat. Ezenkívül kihasználták, hogy a meggyengült Bizánci Birodalomban számos épületet elhanyagoltak és onnan is ellopták az értékes márványokat és szobrokat. A templombelső mozaikborítását Bizáncból hívott mesterek kezdték el a 12. században. A megszokott témákat ábrázolták: ótestamentumi jeleneteket, Szűz Mária és Jézus élettörténetét, Ábrahám áldozatát, József történetét stb. A templom belsejét a mozaikokon kívül is gazdagon díszítették: a változatos oszlopfők mellett, a mennyezetről antik csillárok függnek, a szentélyrekesztő oszlopait ritka kövekből faragták, a szószék értékes márványból készült, ezenkívül a szentélyben, a főoltáron látható a Pala d'oro tulajdonképpen egy ikonosztáz, a középkori ötvösművészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. A Szent Márk-bazilika csak 1807-ben lett hivatalosan a város katedrálisa, korábban a San Pietro di Castello-templom töltötte be ezt a funkciót. Addig az egyházi hierarchiába betagozódó püspök székhelye a város szélén álló, nem túl jelentős épület volt, a dózsék temploma viszont a város központjában álló, az evangélista ereklyéit őrző műremek, papját a dózse maga nevezte ki. A Szent Márk-bazilika híven tükrözi a város színes egyéniségét, és összekötő szerepét a keleti és nyugati kultúra között. (hu)
- A Szent Márk-székesegyház vagy Szent Márk-bazilika (olaszul Basilica di San Marco) az olaszországi Velencében, a város központjában, a Szent Márk téren áll. A Velencei patriarkátus főszékesegyháza. Ez Velence város főtemploma, emellett a bizánci építészet legeredetibb formában megőrzött emléke. A bazilika nem egyetlen kor építménye, a 11. századtól a köztársaság 1797-ben bekövetkezett bukásáig fejlődött, és az évszázadok alatt minden kor rajta hagyta a nyomát. Elrendezése a konstantinápolyi Szent Apostolok- és a Hagia Szophia-templomot vette mintául. A bazilika egyszerre három alaprajzi sémát egyesít magában: a bizánci eredetű görög kereszt formát, a mellékhajókkal ellátott ókeresztény bazilikát és egy kettőskereszt alakú harmadikat, amely a pátriárkai szimbólum felidézésével Velence függetlenségét és Szent Márk evangélista rangját jelképezte. Az épület jellegét a burkolás módszere határozza meg. Az európai építészettel szemben, a bizánci burkolatos épületeknél a szerkezeti elemek tömbszerűen tagolatlanok, a formákat a burkolóanyagok, a berakások, a mozaikdíszítések emelik ki. A boltívek, a kupolák alakja, a mozaikdíszítés és a márványburkolat bizánci eredetűek, de a homlokzat kialakításakor sok nyugati, román és gótikus elemet is felhasználtak. A jelenlegi épület már a harmadik ezen a helyen. A 9. században a város vezetése bizánci építészeket hívott az első templom építéséhez, amely 916-ban leégett, majd két év múlva újjáépítették. Ebből a második épületből csak néhány fal maradt meg, amelyek nehezen azonosíthatók a jelenlegi templom mozaik- és márványburkolata alatt. Alaprajza háromhajós, bazilikaelrendezésű volt, a hajókat kétszer tizenkét oszlop választotta el egymástól. 1063-ban kezdték kibővíteni, új hajókat és kereszthajót építettek hozzá, majd előcsarnokát kétoldalt, az új kereszthajóig meghosszabbították. Eltávolították az oszlopokat, de később, a galéria kialakításakor újra felhasználták őket. Öt kupolát építettek, a középső lényegesen magasabb a többinél, így alátámasztásához erős pillérekre volt szükség. Így kialakult a ma is látható templom szerkezete, majd hozzáfogtak a díszítéséhez. Az ekkor uralkodó dózse, Domenico Selvo utasította a külföldre utazó követeket, kereskedőket és azokat a gazdag velenceieket, akik külföldön éltek, hogy ehhez gyűjtsenek össze értékes anyagokat. Ezenkívül kihasználták, hogy a meggyengült Bizánci Birodalomban számos épületet elhanyagoltak és onnan is ellopták az értékes márványokat és szobrokat. A templombelső mozaikborítását Bizáncból hívott mesterek kezdték el a 12. században. A megszokott témákat ábrázolták: ótestamentumi jeleneteket, Szűz Mária és Jézus élettörténetét, Ábrahám áldozatát, József történetét stb. A templom belsejét a mozaikokon kívül is gazdagon díszítették: a változatos oszlopfők mellett, a mennyezetről antik csillárok függnek, a szentélyrekesztő oszlopait ritka kövekből faragták, a szószék értékes márványból készült, ezenkívül a szentélyben, a főoltáron látható a Pala d'oro tulajdonképpen egy ikonosztáz, a középkori ötvösművészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. A Szent Márk-bazilika csak 1807-ben lett hivatalosan a város katedrálisa, korábban a San Pietro di Castello-templom töltötte be ezt a funkciót. Addig az egyházi hierarchiába betagozódó püspök székhelye a város szélén álló, nem túl jelentős épület volt, a dózsék temploma viszont a város központjában álló, az evangélista ereklyéit őrző műremek, papját a dózse maga nevezte ki. A Szent Márk-bazilika híven tükrözi a város színes egyéniségét, és összekötő szerepét a keleti és nyugati kultúra között. (hu)
|
