Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Twenty One Pilots (leírva gyakran: TWENTY ØNE PILØTS vagy twenty | one | pilots, rövidítve: TOP) egy amerikai Grammy-díjas, alternatív zenei duó, amely az Amerikai Egyesült Államok Ohio állambeli Columbusból indult. A zenekar 2009-ben jött létre. Énekese és a billentyűs kíséretek előadója Tyler Joseph. A zenekar két korábbi tagja és 2011-ben kivált a formációból. Napjainkban a duó másik tagja dobos. Az együttes a 2010-es évek közepén vált ismertté, több évnyi munkásságot követően. Két saját kiadású albumot jelentettek eddig meg, melyek közül az első a 2009-ben megjelent Twenty One Pilots, míg a második a 2011-es Regional at Best című albumuk. Ezt követően 2012-ben szerződtek a lemezkiadó vállalattal, ahol első, 2013-ban kiadott albumuk címe a Vessel volt. A sikert és a széleskörű ismertséget a 2015-ös Blurryface című albumuk hozta meg számukra. Ezen az albumon található Stressed Out" című daluk, valamint "Ride" című szám. "Heathens" című daluk a Suicide Squad – Öngyilkos osztag egyik betétdala, amely a csapatot az Egyesült Államokban az alternatív zenészek közt elsőként juttatta be a top tízes listára. A duót három Grammy-díjra jelölték, melyből megkapták a Legjobb pop duó előadó címet. Még megjelent a Trench c. albumuk, ami rengeteg mögöttes tartalmat foglal magában. Az album leghíresebb dalai a Chlorine, The Hype és a Jumpsuit. A Twenty One Pilots rajongói magukat Skeleton Clique – (vagy röviden Clique membernek) nevezik, azonban a legutóbbi album óta már a bandito kifejezést is használják. A duó híres a látványos, és hatásvadász koncertjeiről, illetve a duót jellemző sárga illetve piros szín használatáról, és a feltűnő maszkjaikról is. (hu)

dbo:associate
| |
dbo:country
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 6106 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:aktívÉvek
| |
prop-hu:alapítva
| |
prop-hu:együttesNeve
|
- Twenty One Pilots (hu)
- Twenty One Pilots (hu)
|
prop-hu:honlap
|
- twentyonepilots.com (hu)
- twentyonepilots.com (hu)
|
prop-hu:korábbiTagok
|
- Nick Thomas,
Chris Salih (hu)
- Nick Thomas,
Chris Salih (hu)
|
prop-hu:ország
|
- Amerikai Egyesült Államok (hu)
- Amerikai Egyesült Államok (hu)
|
prop-hu:tagok
|
- Tyler Joseph,
Joshua Dun (hu)
- Tyler Joseph,
Joshua Dun (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- A Twenty One Pilots (leírva gyakran: TWENTY ØNE PILØTS vagy twenty | one | pilots, rövidítve: TOP) egy amerikai Grammy-díjas, alternatív zenei duó, amely az Amerikai Egyesült Államok Ohio állambeli Columbusból indult. A zenekar 2009-ben jött létre. Énekese és a billentyűs kíséretek előadója Tyler Joseph. A zenekar két korábbi tagja és 2011-ben kivált a formációból. Napjainkban a duó másik tagja dobos. Az együttes a 2010-es évek közepén vált ismertté, több évnyi munkásságot követően. (hu)

rdfs:label
|
- Twenty One Pilots (hu)
- Twenty One Pilots (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |