dbo:abstract
|
- A Vabank egy 1981-ben készült lengyel bűnügyi filmvígjáték, melynek rendezője és forgatókönyvírója (wd). A filmet először az 1981-es mutatták be, ahol Machulski elnyerte vele a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat. A Vabank egy gengszterkomédia, ami az 1930-as évek eleji Varsóban játszódik. Henryk Kwinto, a híres kasszafúró, hat év után szabadul a börtönből. Nincs más vágya csak hazamenni a feleségéhez, és barátjával, Tadeusszal közösen fújni a trombitát egy dzsesszzenekarban. Felesége azonban már más férfiba szerelmes, Tadeusz pedig öngyilkos lett. Kiderül, hogy Kwintót egykori bűntársa, Gustaw Kramer, juttatta börtönbe, aki közben bankár lett, és már az ügyfeleitől csal ki pénzt. Kwinto elhatározza, hogy bosszút áll Krameren. A jelszó: va banque, ami a szerencsejátékban annyit tesz, a bank összes pénze a tét. A Vabankot a lengyel mozikban 1982. március 1-jén kezdték vetíteni. Magyarországon először az 1983. szeptember 12. és 18. között a MOKÉP által rendezett Lengyel Filmhéten mutatták be, majd 1983. december 22-étől kezdték országosan vetíteni a magyar mozikban. A film egyes párbeszédei, beszólásai beépültek a köznapi nyelvbe Lengyelországban. A sikerfilm folytatása címmel 1985-ben készült el. (hu)