dbo:abstract
|
- A zárt e hang (ë) a régi magyar nyelvben, illetve a mai nyelvjárások többségében is előforduló középső nyelvállású (ajakréses) palatális rövid magánhangzó. A köznyelvben általában e, az ún. ö-ző nyelvjárásokban (esetleg fakultatívan) ö felel meg. Nyelvjárásaink közül a magyar irodalmi nyelv alapját képező északkeleti és a mezőségi nyelvjárási régió, illetve az északi moldvai csángó nyelvjárás fonémarendszeréből hiányzik. Az irodalmi nyelvben a nyomát őrzi az, hogy az e mind az e ~ o ~ ö (-hez ~ -hoz ~ -höz), mind az e ~ a (-be ~ -ba) váltakozásban részt vesz. (Előbbi esetben az eredeti ë, utóbbi esetben az eredeti e folytatójával van dolgunk.) Az ë betűjel nem része a magyar ábécének, azonban A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának 89. szabálypontja kiejtési segédjelként engedélyezi a Kalmár György által először 1770-ben alkalmazott betűt. Az ë a magyar nyelvészeti hangjelölés bevett betűjele (U+00EB, &235) (régebben ė-t is használtak; U+0117, &279). A beszélt nyelvben a felhasznált magánhangzók fele a és e hang, ezért a zárt ë hang változatosabbá teszi, tenné a magyar nyelvet, ám a köznyelvbe való beemelésre tett kísérletek eddig rendre elbuktak. Kodály Zoltán emlékezetes erőfeszítései sem hoztak eredményt. A zárt ë-nek több esetben jelentésmegkülönböztető szerepe is van, illetve lenne. Míg például a „szerel” (szërël) igének az egyes szám első személyű alakja a „szërëlëm”, addig az élettárs iránt érzett szeretet a „szerelem”. Hasonlóan a "mentek" szóalaknak a mai magyar nyelvben három jelentése van: lehet a "megy" ige többes szám második személyű, jelen idejű alakja: (ti most) "mëntëk"; a "megy" ige többes szám harmadik személyű, múlt idejű alakja: (ők régebben) "mëntek"; valamint a "ment" ige egyes szám első személyű, jelen idejű alakja: (én most) "mentëk". Ezen kívül régies-archaizáló irodalmi szövegekben találkozhatunk a szóval ’mentesek’ jelentésben is: (ők) "mentek" (=mentesek valamitől). A zárt és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban így négy különböző alakot találunk. (hu)
- A zárt e hang (ë) a régi magyar nyelvben, illetve a mai nyelvjárások többségében is előforduló középső nyelvállású (ajakréses) palatális rövid magánhangzó. A köznyelvben általában e, az ún. ö-ző nyelvjárásokban (esetleg fakultatívan) ö felel meg. Nyelvjárásaink közül a magyar irodalmi nyelv alapját képező északkeleti és a mezőségi nyelvjárási régió, illetve az északi moldvai csángó nyelvjárás fonémarendszeréből hiányzik. Az irodalmi nyelvben a nyomát őrzi az, hogy az e mind az e ~ o ~ ö (-hez ~ -hoz ~ -höz), mind az e ~ a (-be ~ -ba) váltakozásban részt vesz. (Előbbi esetben az eredeti ë, utóbbi esetben az eredeti e folytatójával van dolgunk.) Az ë betűjel nem része a magyar ábécének, azonban A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának 89. szabálypontja kiejtési segédjelként engedélyezi a Kalmár György által először 1770-ben alkalmazott betűt. Az ë a magyar nyelvészeti hangjelölés bevett betűjele (U+00EB, &235) (régebben ė-t is használtak; U+0117, &279). A beszélt nyelvben a felhasznált magánhangzók fele a és e hang, ezért a zárt ë hang változatosabbá teszi, tenné a magyar nyelvet, ám a köznyelvbe való beemelésre tett kísérletek eddig rendre elbuktak. Kodály Zoltán emlékezetes erőfeszítései sem hoztak eredményt. A zárt ë-nek több esetben jelentésmegkülönböztető szerepe is van, illetve lenne. Míg például a „szerel” (szërël) igének az egyes szám első személyű alakja a „szërëlëm”, addig az élettárs iránt érzett szeretet a „szerelem”. Hasonlóan a "mentek" szóalaknak a mai magyar nyelvben három jelentése van: lehet a "megy" ige többes szám második személyű, jelen idejű alakja: (ti most) "mëntëk"; a "megy" ige többes szám harmadik személyű, múlt idejű alakja: (ők régebben) "mëntek"; valamint a "ment" ige egyes szám első személyű, jelen idejű alakja: (én most) "mentëk". Ezen kívül régies-archaizáló irodalmi szövegekben találkozhatunk a szóval ’mentesek’ jelentésben is: (ők) "mentek" (=mentesek valamitől). A zárt és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban így négy különböző alakot találunk. (hu)
|