| dbo:abstract
|
- Bartók Béla 1. hegedűversenye (Sz. 36, BB 48a) 1907–1908 körül keletkezett, de a szerző élete folyamán a II. hegedűversenyt tartotta egyetlen hegedűversenyének. Ez a mű – az utókor elől sokáig elzárva – őrizte annak az ifjúkori emésztő lángolásnak dokumentumait, amely a zeneszerzőt egy hegedűművésznőhöz fűzte. Geyer Stefi, akinek Bartók annak idején a versenymű kéziratát elküldte, élete végéig nem bocsátotta a nyilvánosság elé ezt a művet, amelynek jellegzetes főmotívuma mellé Bartók odajegyezte: „Ez a maga Leitmotivja”. Geyer Stefi 1956-ban hunyt el, és Bartók első hegedűversenye csak ekkor, megkésve kerülhetett a hegedűsök repertoárjába: 1958-ban mutatta be Hans-Heinz Schneeberger a , Paul Sacher vezényletével. Bartók ezzel a művel eléggé elrugaszkodott a klasszikus versenymű-formától azáltal, hogy a mű mindösszesen kéttételes. Az első tételt Bartók utóbb átvette című művébe, amelynek Ideális portréját híven reprezentálja vágyódó dallamvilága, érzékeny harmóniáinak megkapó varázsa, ellenpontozásának kristálytiszta logikája. Geyer Stefi „Leitmotiv”-ja a gyors második tételben is jelen van, bár elváltoztatott formában. Ebben a tételben a zeneszerző „az élénk Geyer Stefi” arcképét kívánta megörökíteni, a „vidám, szellemes, szórakoztató” leányét, ugyanakkor a hegedűművésznő kedvében járva teremtett alkalmat a mutatós, virtuóz játékra. Híressé David Ojsztrah tette, bár ő inkább a mű romantikus vonalát erősítette, míg például a művet virtuóz oldaláról mutatta be, Pauk György pedig inkább az autentikusságra törekedett. (hu)
- Bartók Béla 1. hegedűversenye (Sz. 36, BB 48a) 1907–1908 körül keletkezett, de a szerző élete folyamán a II. hegedűversenyt tartotta egyetlen hegedűversenyének. Ez a mű – az utókor elől sokáig elzárva – őrizte annak az ifjúkori emésztő lángolásnak dokumentumait, amely a zeneszerzőt egy hegedűművésznőhöz fűzte. Geyer Stefi, akinek Bartók annak idején a versenymű kéziratát elküldte, élete végéig nem bocsátotta a nyilvánosság elé ezt a művet, amelynek jellegzetes főmotívuma mellé Bartók odajegyezte: „Ez a maga Leitmotivja”. Geyer Stefi 1956-ban hunyt el, és Bartók első hegedűversenye csak ekkor, megkésve kerülhetett a hegedűsök repertoárjába: 1958-ban mutatta be Hans-Heinz Schneeberger a , Paul Sacher vezényletével. Bartók ezzel a művel eléggé elrugaszkodott a klasszikus versenymű-formától azáltal, hogy a mű mindösszesen kéttételes. Az első tételt Bartók utóbb átvette című művébe, amelynek Ideális portréját híven reprezentálja vágyódó dallamvilága, érzékeny harmóniáinak megkapó varázsa, ellenpontozásának kristálytiszta logikája. Geyer Stefi „Leitmotiv”-ja a gyors második tételben is jelen van, bár elváltoztatott formában. Ebben a tételben a zeneszerző „az élénk Geyer Stefi” arcképét kívánta megörökíteni, a „vidám, szellemes, szórakoztató” leányét, ugyanakkor a hegedűművésznő kedvében járva teremtett alkalmat a mutatós, virtuóz játékra. Híressé David Ojsztrah tette, bár ő inkább a mű romantikus vonalát erősítette, míg például a művet virtuóz oldaláról mutatta be, Pauk György pedig inkább az autentikusságra törekedett. (hu)
|
