Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Az 1908-as Tour de France a francia kerékpárverseny hatodik kiírása. 1908. július 13-án kezdődött, Párizs-ból indult a mezőny és augusztus 9-én ért véget, Párizsban. A verseny útvonala szinte teljesen megegyezett az előző évivel, Franciaország határait követve egy szakaszon érintve Elszász-Lotaringiát. Ebben az évben engedélyezték a gyorsan szerelhető kerekek használatát. teljesítményével bizonyította hogy megérdemelten nyerte az előző évet. A harmadik szakasz után, ahol Jean Novot baleset érte, a Labor csapat főnöke gróf Zeppelin visszahívta a versenyzőket. A negyedik szakaszt hóviharban teljesítették, a 13. Brest-Caen közötti 415 kilométert 16 óra alatt tette meg a győztes 23 óra előnyel az utolsó versenyzőhöz képest. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 7037 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:dátum
| |
prop-hu:első
| |
prop-hu:elsőCsapat
|
- Peugeot (hu)
- Peugeot (hu)
|
prop-hu:elsőNemzet
| |
prop-hu:előzőÉv
| |
prop-hu:harmadik
| |
prop-hu:harmadikCsapat
|
- Peugeot (hu)
- Peugeot (hu)
|
prop-hu:harmadikNemzet
| |
prop-hu:idő
| |
prop-hu:kép
|
- Tour de France 1907.png (hu)
- Tour de France 1907.png (hu)
|
prop-hu:következőÉv
| |
prop-hu:második
| |
prop-hu:másodikCsapat
|
- Peugeot (hu)
- Peugeot (hu)
|
prop-hu:másodikNemzet
| |
prop-hu:név
| |
prop-hu:sorozat
| |
prop-hu:szakaszok
| |
prop-hu:versenyhossz
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- 1908-as Tour de France (hu)
- 1908-as Tour de France (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |