| dbo:abstract
|
- Az 1918–1919-es németországi forradalom (németül Novemberrevolution) eredményeként az első világháború végén a Német Birodalomban a császári kormányzatot felváltotta a köztársaság. A forradalmi időszak 1918 novemberétől 1919. augusztus 11-ig, a weimari alkotmány aláírásáig tartott. A forradalom okai a Német Birodalom világháborús vereségében és az ezt kísérő szociális feszültségekben gyökereztek. Az első forradalmi cselekményeket a katonai főparancsnokság politikája és a tengeri hadvezetéssel való koordinációjának hiánya váltotta ki. Utóbbi ugyanis a vereség ellenére ragaszkodott a brit királyi flottával folytatandó csatához. A matrózok felkelése Wilhelmshaven és Kiel kikötőjéből indult, és a forradalom szelleme szétterjedt az országban, ami 1918. november 9-én – röviddel II. Vilmos német császár lemondása után – a köztársaság kikiáltásához vezetett. A forradalmárok nem tudták úgy átadni a hatalmat a tanácsoknak, miként azt a bolsevikok tették Oroszországban, mivel Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) ezt megakadályozta. Az SPD félt a kommunisták és a konzervatívok közötti polgárháborútól, ezért nem akarta teljesen megfosztani a hatalmától a régi birodalmi elitet, inkább megpróbálta integrálni az új, demokratikus rendszerbe. Ennek keretében szövetségre törekedett a katonai vezetéssel. (hu)
- Az 1918–1919-es németországi forradalom (németül Novemberrevolution) eredményeként az első világháború végén a Német Birodalomban a császári kormányzatot felváltotta a köztársaság. A forradalmi időszak 1918 novemberétől 1919. augusztus 11-ig, a weimari alkotmány aláírásáig tartott. A forradalom okai a Német Birodalom világháborús vereségében és az ezt kísérő szociális feszültségekben gyökereztek. Az első forradalmi cselekményeket a katonai főparancsnokság politikája és a tengeri hadvezetéssel való koordinációjának hiánya váltotta ki. Utóbbi ugyanis a vereség ellenére ragaszkodott a brit királyi flottával folytatandó csatához. A matrózok felkelése Wilhelmshaven és Kiel kikötőjéből indult, és a forradalom szelleme szétterjedt az országban, ami 1918. november 9-én – röviddel II. Vilmos német császár lemondása után – a köztársaság kikiáltásához vezetett. A forradalmárok nem tudták úgy átadni a hatalmat a tanácsoknak, miként azt a bolsevikok tették Oroszországban, mivel Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) ezt megakadályozta. Az SPD félt a kommunisták és a konzervatívok közötti polgárháborútól, ezért nem akarta teljesen megfosztani a hatalmától a régi birodalmi elitet, inkább megpróbálta integrálni az új, demokratikus rendszerbe. Ennek keretében szövetségre törekedett a katonai vezetéssel. (hu)
|
