Property Value
dbo:abstract
  • Az 1923-as Tour de France a francia kerékpáros körverseny 17. kiírása. 1923. június 24-én kezdődött, a mezőny Párizs-ból indult és július 22-én ugyanide érkezett be. A legjobb francia kerékpárosnak tartott minden versenyt megnyert a Tour előtt, és versenyigazgató tudta, ha növelni akarja a verseny népszerűségét, meg kell nyernie őt a részvételre. A dolog előzménye az volt, hogy 1920-ban, szabálytalan gumicsere miatt megbüntették Pélissier-t, ami miatt ő és fivére, Francis két évig nem indult a Touron. Amikor a l'Auto című lapban Desgrange megjelentetett egy cikket, ami szerint Pélissier túl öreg ahhoz hogy részt vegyen a körversenyen, a testvérpár még aznap bejelentette indulását. Ebben az évben már részt vettek szponzorált csapatok is, és a versenyzőket három kategóriába sorolták: első kategóriás versenyzők, második kategória és egyéb profi csapattagok, harmadik kategória, valamint csapaton kívüli amatőrök. Változtak a szabályok is, például a műszaki problémák esetén a csapat igazgató nyújthatott segítséget. Bevezették a bónusz időt, azaz a szakaszgyőztesek két percet kaptak. A Pélissier testvérek az Automoto csapattal indultak, az olasz csapatban csak egy hazai versenyző volt: . A résztvevőknek 15 etapot kellett teljesíteniük. Az első szakasz győztese Robert Jacquinot volt, aki már 1922-ben is megnyerte ezt. A második szakaszgyőztes Bottecchia lett. A harmadik szakaszon a francia testvérpár nyert, miután Bottecchia defekt miatt időt vesztett. A negyedik szakaszon Henri Pélissier egy eldobott gumiabroncs miatt kapott kétperces büntetést, az olasz versenyző pedig defektet kapott, így kerül összetettben az élre. Bár a Pireneusokban Jean Alavoine több szakaszt is nyert, Bottecchia az élre került, és a tizedik szakaszig meg is védte vezető helyét. Az Alpokban már Henri Pélissier dominált, és a sík szakaszokon tovább növelte előnyét. Alavoine baleset miatt kénytelen volt feladni a versenyt. 1911 után újra francia kerekes nyerte meg a Tour de France-ot, több mint fél órás előnnyel. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 833277 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8060 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21477117 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • június 24. – július 22. (hu)
  • június 24. – július 22. (hu)
prop-hu:első
prop-hu:elsőCsapat
  • Automoto (hu)
  • Automoto (hu)
prop-hu:elsőNemzet
  • FRA (hu)
  • FRA (hu)
prop-hu:előzőÉv
  • 1922 (xsd:integer)
prop-hu:harmadik
prop-hu:harmadikCsapat
  • Peugeot-Wolber (hu)
  • Peugeot-Wolber (hu)
prop-hu:harmadikNemzet
  • FRA (hu)
  • FRA (hu)
prop-hu:idő
  • 800130.0
prop-hu:kép
  • Tour de France 1922.png (hu)
  • Tour de France 1922.png (hu)
prop-hu:következőÉv
  • 1924 (xsd:integer)
prop-hu:második
prop-hu:másodikCsapat
  • Automoto (hu)
  • Automoto (hu)
prop-hu:másodikNemzet
  • ITA (hu)
  • ITA (hu)
prop-hu:név
  • 1923 (xsd:integer)
prop-hu:sorozat
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:szakaszok
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:versenyhossz
  • 5386.0
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 1923-as Tour de France (hu)
  • 1923-as Tour de France (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of