dbo:abstract
|
- Az 1952-es Tour de France volt a 39. francia körverseny. 1952. június 25-e és július 19-e között rendezték. Bevezették a pontversenyben élen álló csapatok napi díjazását és a hegyi befutók első helyezettjeinek külön pénzdíját. Ezúttal Brestből indult a verseny érintve Belgiumot, Svájcot és Olaszországot is. Az előző évek svájci bajnokai Hugo Koblet és Ferdi Kübler betegek voltak, nem indultak a versenyen. Fiorenzo Magni megnyerte a hatodik szakaszt és 12 másodperces előnnyel az összesített verseny élére állt. Bár Coppi nyerte az egyéni időfutamot, mégsem az övé lett a sárga trikó, Nello Lauredi és Magni felváltva állt az élen. A kilencedik szakaszon meg Coppi saját csapattársa, Andrea Carrea vezetett. Coppi két hegyi szakaszon nyert, ekkor állt az élre. Jean Robic lehetett volna rá még veszélyes, de ő egy defekttel annyi időt vesztett, hogy lecsúszott az ötödik helyre. Coppi a tizennegyedik szakasz után már 20 perccel vezetett, ezután még az is belefért, hogy egy defektet kapott és Gino Bartali adta át a saját kerekét. Coppi nagy előnyét látva a rendezőség kétszeresére emelte a második és harmadik helyért járó díjat, de mivel érvényben volt egy 1947-es szabály, amely szerint 30 kilométer/órás átlag felett kell lenni, nem adtak érte plusz pénzt. Fausto Coppi a verseny végére közel félórás előnyt szedett össze és másodszor lett bajnok. (hu)