Property Value
dbo:abstract
  • A 17. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1964. április 29. és május 14. között került megrendezésre, Fritz Lang német filmrendező elnökletével. A versenyben 25 nagyjátékfilm és 22 rövidfilm vett részt. A Kritikusok Hete szekcióban 9 alkotást, míg versenyen kívül 3 filmet mutattak be. 1964. mérföldkő a fesztivál történetében, mivel Fritz Lang személyében első alkalommal tölthette be a zsűri elnöki tisztet nem francia művész. Az ez évben ismét Nagydíjra visszakeresztelt arany pálmaágat egy rendkívül népszerű „dalban elmesélt alkotás”, Jacques Demy Cherbourgi esernyők című zenés filmje kapta. A zsűri külön díját nyerte el az Abe Kóbó nagy sikerű regényéből készült japán versenyfilm, A homok asszonya, amelynek sikerült kivívnia mind a filmkritikusok, mind a közönség elismerését. François Truffaut A bársonyos bőr című filmje ugyanakkor elmaradt a várakozásoktól, ráadásul az alkotót azzal vádolták meg, hogy elárulta az új hullámot. Truffaut megsértődött és kijelentette: többé be nem teszi a lábát Cannes-ba. A fesztivált egyértelműen a női sztárok uralták. Az aktuális filmcsillag a Cherbourgi esernyők főszerepében felfedezett Catherine Deneuve. Nővére, Françoise Dorléac – A bársonyos bőr főszereplőjeként – ugyancsak ott volt Cannes-ban. E tényt a sajtó a két nővér egyfajta rivalizálásaként tálalta; a szembeállításban Catherine volt a csendes, szerény, elbűvölő, míg Françoise a szertelen, nagyhangú, utálatos személyiség. Mellettük olyan színésznők sorakoztak, mint Anouk Aimée, Anne Bancroft vagy Jayne Mansfield. A már ismertebb sztárok közül kiemelkedett Lino Ventura és Jean-Paul Belmondo (Cent mille dollars au soleil), Ugo Tognazzi és Annie Girardot (A méhkirálynő), Stefania Sandrelli és (Elcsábítva és elhagyatva), Anthony Quinn és Ingrid Bergman (Az öreg hölgy látogatása) és Sophia Loren, aki A Római Birodalom bukása nyitógálán való vetítésére érkezve a nizzai repülőtérre, nem volt hajlandó felszállni az alkalomhoz illő négylovas harci szekérre. A Kritikusok Hete szekcióban két – később kiemelkedő pályát befutott – filmrendező is bemutatkozott: az olasz Bernardo Bertolucci és a csehszlovák Věra Chytilová. A magyar filmművészetet a versenyben Ranódy László Pacsirta című filmje képviselte Törőcsik Marival, Páger Antallal, Tolnay Klárival és Latinovits Zoltánnal a főbb szerepekben. Páger Antal színészi játékát a zsűri a legjobb férfi alakítás díjával ismerte el. A kisfilmek versenyében két alkotás indult: Macskássy Gyula és Várnai György – UNESCO-rendelésre készített – 1,2,3…Számok története című színes animációs filmje, valamint Novák Márk filmetűdje, a Kedd. Még egy apró magyar vonatkozás: az Egy krumpli, két krumpli című amerikai filmet a magyar származású Andrew László fotografálta. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 126355 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11876 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22467500 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 1964-es cannes-i filmfesztivál (hu)
  • 1964-es cannes-i filmfesztivál (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of