| dbo:abstract
|
- A 20. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1967. április 27. és május 12. között került megrendezésre, Alessandro Blasetti olasz filmrendező elnökletével. A versenyben 24 nagyjátékfilm és 16 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig 7 alkotást vetítettek. A Kritikusok Hete szekcióban 9 filmet mutattak be. Ez évben a szervezők szakítottak azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a fajsúlyosabb produkciókat nem a versenyprogramban, hanem versenyen kívül vetítik, nehogy kitegyék azokat a kritikusok villámainak, vagy a nézők szeszélyeinek. A versenyprogramon belül és a nyertesek között nagyszerű alkotások voltak láthatók, bár a versenyen kívül is volt két, ma már klasszikusnak mondható film: Menzeltől a Szigorúan ellenőrzött vonatok és Bondarcsuktól a Háború és béke. Az Amerikai Egyesült Államok és a NATO katonai szervezetét elhagyó Franciaország elhidegülését mutatja, hogy az előbbit csupán egy fiatal filmrendező, Francis Ford Coppola képviseli (Te már nagy kisfiú vagy). Persze a filmek nemzeti hovatartozását jelző zászlók eddig sem mondtak sokat; lásd: Luis Buñuel vagy Orson Welles filmjei. 1967-ben a nagydíjasok között két brit film is található: (Nagyítás, illetve Baleset), azonban az egyik rendezője olasz, a másiké amerikai… Mivel filmjeiket a nemzetek mindig is az országimázs-formálás eszközének tekintették, Jugoszlávia a Találkoztam boldog cigányokkal is nagy sikerű vetítése után buszokat és limuzinokat bérelt, hogy a meghívott vendégeket egy közeli kastélyba szállíttassa, a cannes-i fesztiválok történetének egyik legnagyobb fogadására. A svéd „Europa Film” produkciós cég is kihasználta a propaganda lehetőségeit: az Elvira Madigan vetítésekor a nézőknek a film hangulatát idéző pasztellszínű esernyőket osztogattak. Az év filmes terméséből nem kerültek beválogatásra olyan jelentős művek, mint Norman Jewison: Forró éjszakában, : Találd ki, ki jön ma vacsorára, vagy Mike Nichols: Diploma előtt című alkotása. A seregszemle talán legnagyobb vesztese az aktuális szépség, Catherine Deneuve színésznő: 1967-ben bemutatott három sikeres filmjéből (Buñuel: A nap szépe, Deville: Benjamin, illetve Demy: A rochefort-i kisasszonyok) egy sem került beválogatásra… Megmutathatta viszont magát (Elvira Madigan), Stefania Sandrelli és Ugo Tognazzi (Egy erkölcstelen férfi), Geraldine Chaplin (Megöltem Raszputyint), Michel Piccoli és Jean-Louis Trintignant (Szerelmem, szerelmem), Szergej Bondarcsuk és Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonov (Háború és béke), továbbá Gian Maria Volonté és Irene Papas (Mindenkinek a magáét), valamint Vanessa Redgrave és David Hemmings (Nagyítás). Ez utóbbi film mellékszereplőjeként híresült el Jane Birkin, aki a brit filmtörténetben először megmutatta fanszőrzetét… Kisebb botrányok ez évben is voltak: Lelouch, aki zsűritagként volt jelen a fesztiválon, még beválogatása előtt megvásárolta forgalmazásra a Találkoztam boldog cigányokkal is című jugoszláv alkotást, amiért diszkvalifikálták és nem vehetett részt a testület munkájában. Bresson filmje (Mouchette) favoritként érkezett a seregszemlére: mindenki pálmaesélyesnek tartotta. Végül „csak” a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet díját nyerte el és addigi munkája elismeréseként a zsűri egyhangú döntéssel fejezte ki tiszteletét a rendezőnek. Csakhogy még a zsűrizés eredményének nyilvánosságra hozatala előtt… Magyar szempontból 1967 volt a legsikeresebb év a fesztivál addigi történetében. A Szegénylegények előző évi jó fogadtatása után Jancsó Miklóst meghívták a nagyjátékfilmek zsűrijébe. A versenyprogramban vetített Tízezer nap című alkotásáért Kósa Ferenc vehette át a legjobb rendezés díját. A rövidfilmek között versenyezhetett Kovásznai György Napló című, „a múló fiatalság tündérjátékát rebbenékeny tárgyilagossággal megidéző filmje”. (hu)
- A 20. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1967. április 27. és május 12. között került megrendezésre, Alessandro Blasetti olasz filmrendező elnökletével. A versenyben 24 nagyjátékfilm és 16 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig 7 alkotást vetítettek. A Kritikusok Hete szekcióban 9 filmet mutattak be. Ez évben a szervezők szakítottak azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a fajsúlyosabb produkciókat nem a versenyprogramban, hanem versenyen kívül vetítik, nehogy kitegyék azokat a kritikusok villámainak, vagy a nézők szeszélyeinek. A versenyprogramon belül és a nyertesek között nagyszerű alkotások voltak láthatók, bár a versenyen kívül is volt két, ma már klasszikusnak mondható film: Menzeltől a Szigorúan ellenőrzött vonatok és Bondarcsuktól a Háború és béke. Az Amerikai Egyesült Államok és a NATO katonai szervezetét elhagyó Franciaország elhidegülését mutatja, hogy az előbbit csupán egy fiatal filmrendező, Francis Ford Coppola képviseli (Te már nagy kisfiú vagy). Persze a filmek nemzeti hovatartozását jelző zászlók eddig sem mondtak sokat; lásd: Luis Buñuel vagy Orson Welles filmjei. 1967-ben a nagydíjasok között két brit film is található: (Nagyítás, illetve Baleset), azonban az egyik rendezője olasz, a másiké amerikai… Mivel filmjeiket a nemzetek mindig is az országimázs-formálás eszközének tekintették, Jugoszlávia a Találkoztam boldog cigányokkal is nagy sikerű vetítése után buszokat és limuzinokat bérelt, hogy a meghívott vendégeket egy közeli kastélyba szállíttassa, a cannes-i fesztiválok történetének egyik legnagyobb fogadására. A svéd „Europa Film” produkciós cég is kihasználta a propaganda lehetőségeit: az Elvira Madigan vetítésekor a nézőknek a film hangulatát idéző pasztellszínű esernyőket osztogattak. Az év filmes terméséből nem kerültek beválogatásra olyan jelentős művek, mint Norman Jewison: Forró éjszakában, : Találd ki, ki jön ma vacsorára, vagy Mike Nichols: Diploma előtt című alkotása. A seregszemle talán legnagyobb vesztese az aktuális szépség, Catherine Deneuve színésznő: 1967-ben bemutatott három sikeres filmjéből (Buñuel: A nap szépe, Deville: Benjamin, illetve Demy: A rochefort-i kisasszonyok) egy sem került beválogatásra… Megmutathatta viszont magát (Elvira Madigan), Stefania Sandrelli és Ugo Tognazzi (Egy erkölcstelen férfi), Geraldine Chaplin (Megöltem Raszputyint), Michel Piccoli és Jean-Louis Trintignant (Szerelmem, szerelmem), Szergej Bondarcsuk és Vjacseszlav Vasziljevics Tyihonov (Háború és béke), továbbá Gian Maria Volonté és Irene Papas (Mindenkinek a magáét), valamint Vanessa Redgrave és David Hemmings (Nagyítás). Ez utóbbi film mellékszereplőjeként híresült el Jane Birkin, aki a brit filmtörténetben először megmutatta fanszőrzetét… Kisebb botrányok ez évben is voltak: Lelouch, aki zsűritagként volt jelen a fesztiválon, még beválogatása előtt megvásárolta forgalmazásra a Találkoztam boldog cigányokkal is című jugoszláv alkotást, amiért diszkvalifikálták és nem vehetett részt a testület munkájában. Bresson filmje (Mouchette) favoritként érkezett a seregszemlére: mindenki pálmaesélyesnek tartotta. Végül „csak” a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet díját nyerte el és addigi munkája elismeréseként a zsűri egyhangú döntéssel fejezte ki tiszteletét a rendezőnek. Csakhogy még a zsűrizés eredményének nyilvánosságra hozatala előtt… Magyar szempontból 1967 volt a legsikeresebb év a fesztivál addigi történetében. A Szegénylegények előző évi jó fogadtatása után Jancsó Miklóst meghívták a nagyjátékfilmek zsűrijébe. A versenyprogramban vetített Tízezer nap című alkotásáért Kósa Ferenc vehette át a legjobb rendezés díját. A rövidfilmek között versenyezhetett Kovásznai György Napló című, „a múló fiatalság tündérjátékát rebbenékeny tárgyilagossággal megidéző filmje”. (hu)
|
