| dbo:abstract
|
- A 25. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1972. május 4. és 19. között került megrendezésre, Joseph Losey brit filmrendező elnökletével. A versenyben 25 nagyjátékfilm és 14 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig szokatlanul sok, 20 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 8 filmet mutattak be, míg a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében 36 és 16 kisfilm vetítésére került sor. A fesztivál történetében nagy változás következett be. 1972-ig az egyes országok filmfőhatóságai döntöttek arról, mely filmeket küldjék Cannes-ba, így azok egyfajta nagykövetként, a külpolitika és országimázs eszközéül szolgáltak. Ez évtől viszont a fesztivál programjának összeállításáról egy válogató bizottság döntött és hívta meg a filmeket a versenybe. A változás átstrukturálta mind a versenyfilmek, mind a versenyen kívüliek mezőnyét, ezért 1972-ben olyan nagy rendezők maradtak távol, mint Ingmar Bergman, Bernardo Bertolucci és Francis Ford Coppola. Játékfilmek közül kettő is kiérdemelte a Nagydíjat: mindkettő olasz, mindkettő főszereplője Gian Maria Volonté és mindkettő politikai témát dolgoz fel valahol a dokumentum és a között (A munkásosztály a paradicsomba megy, illetve A Mattei-ügy). Nagy sikert aratott Andrej Tarkovszkij, akit sorozatban értek atrocitások a szovjet belügyi szervek részéről. Az Andrej Rubljov 1969-es cannes-i bemutatkozása után, a Solaris is zajos sikert aratott, a zsűri külön nagydíjjal jutalmazta, a FIPRESCI pedig az – ez évben megosztott – díj egyikét ítélte a filmnek. Kisebb botrány kerekedett abból, hogy a legjobb férfi alakítás díjában részesített (Nem együtt öregszünk meg) nem ment el Cannes-ba és nem vette át a díjat, így demonstrálva egyet nem értését a rendezővel, Maurice Pialat-val. Magyar részről sikeresnek ítélhető a fesztivál. Cannes a legjobb rendezés díjával „kárpótolta” Jancsó Miklóst (Még kér a nép), hiszen – egyes szakértők szerint – a Szegénylegények már 1966-ban fődíjat érdemelt volna, két évvel később pedig politikai események miatt maradt el az elismerés. A fesztivált Claude Lelouch francia filmrendező L’aventure, c’est l’aventure című, versenyen kívül vetített filmjével nyitották meg. A versenyfilmek díjat nem kapott rendezői között található Elia Kazan (A látogatók), Philippe de Broca (Chère Louise), Sydney Pollack (Jeremiah Johnson). Versenyen kívül volt látható Alfred Hitchcock Téboly, Roman Polański Macbeth és Federico Fellini Fellini-Róma című alkotása. A Croisette legnagyobb sztárja Robert Redford volt (Jeremiah Johnson), de sikerben fürdőzhetett David Niven és Gina Lollobrigida (Király, dáma, bubi). Orson Welles (Malpertuis), Donatas Banionis (Solaris), Peter O’Toole (A felső tízezer), valamint Marcello Mastroianni és Alberto Sordi (Fellini: Róma). Két fiatal francia színésznő is feltűnt a vásznakon: Isabelle Huppert és Isabelle Adjani. Magyar művészek közül látható volt Törőcsik Mari, Kovács Kati, Balázsovits Lajos (Holdudvar), Kiss Manyi és Almási Éva (Sziget a szárazföldön), valamint egy nyugatnémet produkcióban Bálint András, Bulla Elma, Major Tamás, Iglódi István és ugyancsak Törőcsik (Trotta). A Még kér a nép mellett, versenyen kívüli vetítésen volt jelen Cannes-ban Mészáros Márta Holdudvar és Elek Judit Sziget a szárazföldön című alkotása. Magyar vonatkozásként meg kell említeni, hogy Robert Altman Images című filmjének operatőre Zsigmond Vilmos volt, továbbá hogy a Hungarofilm igazgatója, Dósai István immár másodszor foglalt helyet a rövidfilmek zsűrijében. A Rendezők Kéthete szekció filmjei között volt Jancsó-alkotás, az olasz produkcióban gyártott Technika és rítus. Bemutatták Andrzej Wajda: Nyírfaliget, Ken Loach: Családi élet című filmjeit és a cannes-i vendégek felfedezhették James Ivory-t (Savages), a Taviani fivéreket (Szent Mihálynak volt egy kakasa), illetve -t (Der Tod der Maria Malibran). (hu)
- A 25. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1972. május 4. és 19. között került megrendezésre, Joseph Losey brit filmrendező elnökletével. A versenyben 25 nagyjátékfilm és 14 rövidfilm vett részt, versenyen kívül pedig szokatlanul sok, 20 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 8 filmet mutattak be, míg a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében 36 és 16 kisfilm vetítésére került sor. A fesztivál történetében nagy változás következett be. 1972-ig az egyes országok filmfőhatóságai döntöttek arról, mely filmeket küldjék Cannes-ba, így azok egyfajta nagykövetként, a külpolitika és országimázs eszközéül szolgáltak. Ez évtől viszont a fesztivál programjának összeállításáról egy válogató bizottság döntött és hívta meg a filmeket a versenybe. A változás átstrukturálta mind a versenyfilmek, mind a versenyen kívüliek mezőnyét, ezért 1972-ben olyan nagy rendezők maradtak távol, mint Ingmar Bergman, Bernardo Bertolucci és Francis Ford Coppola. Játékfilmek közül kettő is kiérdemelte a Nagydíjat: mindkettő olasz, mindkettő főszereplője Gian Maria Volonté és mindkettő politikai témát dolgoz fel valahol a dokumentum és a között (A munkásosztály a paradicsomba megy, illetve A Mattei-ügy). Nagy sikert aratott Andrej Tarkovszkij, akit sorozatban értek atrocitások a szovjet belügyi szervek részéről. Az Andrej Rubljov 1969-es cannes-i bemutatkozása után, a Solaris is zajos sikert aratott, a zsűri külön nagydíjjal jutalmazta, a FIPRESCI pedig az – ez évben megosztott – díj egyikét ítélte a filmnek. Kisebb botrány kerekedett abból, hogy a legjobb férfi alakítás díjában részesített (Nem együtt öregszünk meg) nem ment el Cannes-ba és nem vette át a díjat, így demonstrálva egyet nem értését a rendezővel, Maurice Pialat-val. Magyar részről sikeresnek ítélhető a fesztivál. Cannes a legjobb rendezés díjával „kárpótolta” Jancsó Miklóst (Még kér a nép), hiszen – egyes szakértők szerint – a Szegénylegények már 1966-ban fődíjat érdemelt volna, két évvel később pedig politikai események miatt maradt el az elismerés. A fesztivált Claude Lelouch francia filmrendező L’aventure, c’est l’aventure című, versenyen kívül vetített filmjével nyitották meg. A versenyfilmek díjat nem kapott rendezői között található Elia Kazan (A látogatók), Philippe de Broca (Chère Louise), Sydney Pollack (Jeremiah Johnson). Versenyen kívül volt látható Alfred Hitchcock Téboly, Roman Polański Macbeth és Federico Fellini Fellini-Róma című alkotása. A Croisette legnagyobb sztárja Robert Redford volt (Jeremiah Johnson), de sikerben fürdőzhetett David Niven és Gina Lollobrigida (Király, dáma, bubi). Orson Welles (Malpertuis), Donatas Banionis (Solaris), Peter O’Toole (A felső tízezer), valamint Marcello Mastroianni és Alberto Sordi (Fellini: Róma). Két fiatal francia színésznő is feltűnt a vásznakon: Isabelle Huppert és Isabelle Adjani. Magyar művészek közül látható volt Törőcsik Mari, Kovács Kati, Balázsovits Lajos (Holdudvar), Kiss Manyi és Almási Éva (Sziget a szárazföldön), valamint egy nyugatnémet produkcióban Bálint András, Bulla Elma, Major Tamás, Iglódi István és ugyancsak Törőcsik (Trotta). A Még kér a nép mellett, versenyen kívüli vetítésen volt jelen Cannes-ban Mészáros Márta Holdudvar és Elek Judit Sziget a szárazföldön című alkotása. Magyar vonatkozásként meg kell említeni, hogy Robert Altman Images című filmjének operatőre Zsigmond Vilmos volt, továbbá hogy a Hungarofilm igazgatója, Dósai István immár másodszor foglalt helyet a rövidfilmek zsűrijében. A Rendezők Kéthete szekció filmjei között volt Jancsó-alkotás, az olasz produkcióban gyártott Technika és rítus. Bemutatták Andrzej Wajda: Nyírfaliget, Ken Loach: Családi élet című filmjeit és a cannes-i vendégek felfedezhették James Ivory-t (Savages), a Taviani fivéreket (Szent Mihálynak volt egy kakasa), illetve -t (Der Tod der Maria Malibran). (hu)
|
