Property Value
dbo:abstract
  • Az 1983–1984-es magyar női röplabdabajnokság a harminckilencedik magyar női röplabdabajnokság volt. A bajnokságban tizenhat csapat indult el, a csapatok az előző évi szereplés alapján két csoportban (1-8. helyért és 9-16. helyért) két kört játszottak, majd az első csoport utolsó két és a második csoport első két helyezettje egymás közt még egy kört játszott az első csoportba jutásért, végül az 1-4. és az 5-8. helyért egymás közt még négy kört, a 9-16. helyért pedig egymás közt még két kört játszottak a végső helyezésekért (az alapszakaszbeli pontokat magukkal vitték a csapatok). Az Építők SC csapatát átvette a Csepeli Duna SK. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 978690 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3827 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22465339 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokcsapat
  • Tungsram SC (hu)
  • Tungsram SC (hu)
prop-hu:bajnokságNeve
  • Női röplabda NB I. (hu)
  • Női röplabda NB I. (hu)
prop-hu:előzőSzezon
  • 1982 (xsd:integer)
prop-hu:kövSzezon
  • 1984 (xsd:integer)
prop-hu:szezon
  • 1983 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • 1983–1984-es magyar női röplabdabajnokság (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of