Property Value
dbo:abstract
  • A 37. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1984. május 11. és 23. között került megrendezésre, Dirk Bogarde brit színész elnökletével. A hivatalos versenyprogramban 19 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm vett részt; versenyen kívül 6, míg az Un certain regard szekcióban 14 alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 8 filmet mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 19 játékfilm vetítésére került sor. Mind a filmes szakma, mind pedig a közönség egyetértett abban, hogy megérdemelt helyre került az Arany Pálma, melyet Faye Dunaway nyújtott át a rendkívül megilletődött rendezőnek, Wim Wendersnek. Filmje, a bemutató vetítés után mintegy negyedórás tapsot kiprovokáló Párizs, Texas, ráadásul elnyerte a FIPRESCI díját, megosztva Utazás Kithirára című filmdrámájával. Ez utóbbi alkotó átvehette a legjobb eredeti forgatókönyv díját is. 1984-ben ismét ünnepelhettek a magyarok Cannes-ban: a zsűri külön nagydíját kapta Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című alkotása. A díjazottak között található továbbá Vidéki vasárnap című filmje (a rendezés díja), valamint Lars von Trier filmdrámája, A bűn lélektana (a technikai nagydíj). A verseny mezőjéből kiemelkedett még A Bounty (Roger Donaldson), A vulkán alatt (John Huston), valamint az Ahol a zöld hangyák álmodnak (Werner Herzog). Nagy sikert aratott a versenyen kívül vetített, rendkívül erős szereplőgárdát felvonultató fesztiválnyitó francia film, A Saganne Erőd: a vörös szőnyegen együtt vonult be az alkotókkal Philippe Noiret, Gérard Depardieu, Catherine Deneuve, Sophie Marceau. Ugyancsak kiemelt fogadtatásban részesült Sergio Leone utolsó rendezői alkotása, a Volt egyszer egy Amerika… című, rendkívüli epikai érzékkel elmesélt gengszterfilm, főszerepeiben a zseniális alakítást nyújtó Robert De Niróval és James Woodsszal. Vegyes fogadtatásban részesült Ingmar Bergman Próba után című filmdrámája, és a vártnál kevesebb ünneplés jutott osztályrészül Woody Allennek, akinek Broadway Danny Rose című filmjét vetítették versenyen kívül. Noha a franciák számítottak rá, nem keltett különösebb visszhangot Depardieu első rendezése sem – Molière-adaptációját, a Tartuffe-öt az Un certain regard szekcióban indították. Cannes megmaradt a kiemelkedő filmek és filmesek találkozóhelyének: a hivatalos programban részt vevő „nagy öregek” mellett (John Huston, Ingmar Bergman), elsősorban a párhuzamos rendezvények programjában ott találhatók a fiatal, de már ismert rendezők (Stephen Frears, Lars von Trier), valamint az elsőfilmesek (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 178223 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 16486 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23407443 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 1984-es cannes-i filmfesztivál (hu)
  • 1984-es cannes-i filmfesztivál (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of