| dbo:abstract
|
- Az 1986-os Formula–1-es szezon volt a 37. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1986. március 23-ától október 26-áig tartott. Az évet a Williams két versenyzője, Nigel Mansell és Nelson Piquet uralta, ám végül egyikük sem lett világbajnok: Az évadzáró ausztrál nagydíjon mindketten defektet kaptak, és a nevető harmadik Alain Prost megvédte címét. Hosszú szünet után visszatért a versenynaptárba a spanyol nagydíj a jerezi pályával. Először rendezték meg a magyar nagydíjat az újonnan épített Hungaroringen. A versenyt Piquet nyerte Senna előtt, aki végül negyedik lett a pontversenyben, akárcsak az előző évben. A Williams nagy előnnyel nyerte a konstruktőr vb-t a McLaren előtt. Miután a szívómotorokat betiltották, ez volt az első olyan idény, amikor kizárólag turbómotorok alkalmazására volt lehetőség. A korlátozás egészen 1989-ig maradt életben. Az 1986-os Formula–1-es versenyautók voltak a valaha létezett legerősebbek. Még nem korlátozták a motorok teljesítményét, így néhány, köztük az erős, de megbízhatatlan BMW M12/13 képes volt akár 1350 lóerő leadására is időmérő edzéseken. Mivel ez a teljesítmény az egész autót igénybevette, így a futamokon jellemzően egy másik beállítást használtak, amely már nem a minél gyorsabb köridőre volt optimalizálva, s így érték el, hogy a motorok ne menjenek idő előtt tönkre. Az autók teljesítménye a súlyukhoz képest (ami átlagosan 540 kg volt) szintén rendkívüli volt, így valóban hihetetlen erejük volt. A szerkezetek egyetlen igazi hátrányos tulajdonsága a késleltetettség volt: ebben az időben a turbómotorok teljesen mechanikusak voltak, és a gyártók némelyike (különösen a Ford és a Honda) nem tudta megnyugtatóan megoldani azt a problémát, hogy az erőhatás a gázadást követő 2-3 másodperccel jelentkezett csak - akkor viszont robbanásszerűen. Emiatt nagyon nehéz volt vezetni ezeket a kocsikat, és bonyolult versenyzői feladat volt annak kiszámítása, mikor érdemes rálépni a gázra és mennyire. Összességében a motorok körülbelül 900-1000 lóerőt tudtak leadni. A BMW már említett motorja mögött a második legerősebb a Williams csapat ikerturbós V6-os Honda-motorja volt, ettől a kettőtől pedig némiképp elmaradt a Ferrari, a TAG-Porsche, és a Renault megoldása. A Ford-Cosworth V6-os turbómotorja sietős munka eredménye lett, így kiforratlan és meglehetősen gyenge lett, de a folyamatos fejlesztéseknek hála versenyről versenyre jobb lett. A leggyengébb és legmegbízhatatlanabb motorok tulajdonosai az Alfa Romeo és a voltak. Az évtized elejéhez képest a motorok átlagos lóereje éppen a kétszeresére emelkedett. Még egy nagy probléma volt az üzemanyag-felhasználás, mivel egy versenyen már csak 195 litert lehetett használni, és ez az erősebb motorok megnövekedett fogyasztását nézve komoly gondot okozott. Nem egyszer fordult elő egy futamon, hogy megálltak a versenyautók, mert nem volt több üzemanyaguk - a legjellegzetesebb példája ennek Hockenheimben volt, ahol Alain Prost néhány méterrel a cél előtt állt meg a harmadik helyről, és kétségbeesetten próbálta áttaszigálni autóját a célvonalon, sikertelenül. Főként a Honda motorokat sújtotta ez a probléma. 1986 végén visszavonult Patrick Tambay, valamint az 1980-as és 1982-es világbajnokok, Alan Jones és Keke Rosberg. Jacques Laffite a Brit Nagydíjon szenvedett sérülései miatt kényszerült visszavonulásra, Johnny Dumfries, Huub Rothengatter, és Allen Berg pedig mindössze ezen az egy idényen indultak a Forma-1-ben. Marc Surer egy ralibaleset miatt volt kénytelen feladni versenyzői karrierjét, Elio de Angelis pedig egy teszthétvégén szenvedett halálos balesetet - sokáig ő volt a Forma-1 utolsó halálos áldozata. Az idényben két új pálya kapott szerepet: a Magyar Nagydíj, és a Mexikói Nagydíj (mely 16 év után tért vissza). 33 év után kikerült viszont a naptárból a Holland Nagydíj, és 21 év után a Dél-afrikai Nagydíj. (hu)
- Az 1986-os Formula–1-es szezon volt a 37. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1986. március 23-ától október 26-áig tartott. Az évet a Williams két versenyzője, Nigel Mansell és Nelson Piquet uralta, ám végül egyikük sem lett világbajnok: Az évadzáró ausztrál nagydíjon mindketten defektet kaptak, és a nevető harmadik Alain Prost megvédte címét. Hosszú szünet után visszatért a versenynaptárba a spanyol nagydíj a jerezi pályával. Először rendezték meg a magyar nagydíjat az újonnan épített Hungaroringen. A versenyt Piquet nyerte Senna előtt, aki végül negyedik lett a pontversenyben, akárcsak az előző évben. A Williams nagy előnnyel nyerte a konstruktőr vb-t a McLaren előtt. Miután a szívómotorokat betiltották, ez volt az első olyan idény, amikor kizárólag turbómotorok alkalmazására volt lehetőség. A korlátozás egészen 1989-ig maradt életben. Az 1986-os Formula–1-es versenyautók voltak a valaha létezett legerősebbek. Még nem korlátozták a motorok teljesítményét, így néhány, köztük az erős, de megbízhatatlan BMW M12/13 képes volt akár 1350 lóerő leadására is időmérő edzéseken. Mivel ez a teljesítmény az egész autót igénybevette, így a futamokon jellemzően egy másik beállítást használtak, amely már nem a minél gyorsabb köridőre volt optimalizálva, s így érték el, hogy a motorok ne menjenek idő előtt tönkre. Az autók teljesítménye a súlyukhoz képest (ami átlagosan 540 kg volt) szintén rendkívüli volt, így valóban hihetetlen erejük volt. A szerkezetek egyetlen igazi hátrányos tulajdonsága a késleltetettség volt: ebben az időben a turbómotorok teljesen mechanikusak voltak, és a gyártók némelyike (különösen a Ford és a Honda) nem tudta megnyugtatóan megoldani azt a problémát, hogy az erőhatás a gázadást követő 2-3 másodperccel jelentkezett csak - akkor viszont robbanásszerűen. Emiatt nagyon nehéz volt vezetni ezeket a kocsikat, és bonyolult versenyzői feladat volt annak kiszámítása, mikor érdemes rálépni a gázra és mennyire. Összességében a motorok körülbelül 900-1000 lóerőt tudtak leadni. A BMW már említett motorja mögött a második legerősebb a Williams csapat ikerturbós V6-os Honda-motorja volt, ettől a kettőtől pedig némiképp elmaradt a Ferrari, a TAG-Porsche, és a Renault megoldása. A Ford-Cosworth V6-os turbómotorja sietős munka eredménye lett, így kiforratlan és meglehetősen gyenge lett, de a folyamatos fejlesztéseknek hála versenyről versenyre jobb lett. A leggyengébb és legmegbízhatatlanabb motorok tulajdonosai az Alfa Romeo és a voltak. Az évtized elejéhez képest a motorok átlagos lóereje éppen a kétszeresére emelkedett. Még egy nagy probléma volt az üzemanyag-felhasználás, mivel egy versenyen már csak 195 litert lehetett használni, és ez az erősebb motorok megnövekedett fogyasztását nézve komoly gondot okozott. Nem egyszer fordult elő egy futamon, hogy megálltak a versenyautók, mert nem volt több üzemanyaguk - a legjellegzetesebb példája ennek Hockenheimben volt, ahol Alain Prost néhány méterrel a cél előtt állt meg a harmadik helyről, és kétségbeesetten próbálta áttaszigálni autóját a célvonalon, sikertelenül. Főként a Honda motorokat sújtotta ez a probléma. 1986 végén visszavonult Patrick Tambay, valamint az 1980-as és 1982-es világbajnokok, Alan Jones és Keke Rosberg. Jacques Laffite a Brit Nagydíjon szenvedett sérülései miatt kényszerült visszavonulásra, Johnny Dumfries, Huub Rothengatter, és Allen Berg pedig mindössze ezen az egy idényen indultak a Forma-1-ben. Marc Surer egy ralibaleset miatt volt kénytelen feladni versenyzői karrierjét, Elio de Angelis pedig egy teszthétvégén szenvedett halálos balesetet - sokáig ő volt a Forma-1 utolsó halálos áldozata. Az idényben két új pálya kapott szerepet: a Magyar Nagydíj, és a Mexikói Nagydíj (mely 16 év után tért vissza). 33 év után kikerült viszont a naptárból a Holland Nagydíj, és 21 év után a Dél-afrikai Nagydíj. (hu)
|
