| dbo:abstract
|
- Az 1989-es Formula–1-es szezon volt a 40. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1989. március 26-ától november 5-éig tartott. Alain Prost és Ayrton Senna ismét összecsapott a világbajnoki címért a turbómotorok nélkül is gyors McLaren autóiban. A San Marinó-i nagydíj után viszonyuk kezdett vészesen elmérgesedni. Az 1982-es Villeneuve – Pironi vitához hasonló szituációban Senna az előzetes megbeszélés ellenére megelőzte Prostot a Gerhard Berger balesete miatt újraindított futamon. (Berger ugyanott, a Tamburello-kanyarban csúszott ki a pályáról, ahol 5 évvel később Senna is életét vesztette, ám őt élve sikerült kimenteni az égő Ferrarijából.) Az utolsó előtti, japán nagydíj előtt Prost vezetett az összetettben. A versenyen ütközött Sennával, és mindketten kicsúsztak. Sennát visszatolták a pályára és megnyerte a futamot, de törölték az eredményét, mert külső segítséget vett igénybe. Senna megvádolta a FISA elnökét, , hogy szándékosan akarja elvenni tőle a világbajnoki címet. Ám az utolsó futamon kiesett, így Alain Prost lett az hatodik olyan versenyző, aki legalább 3 vb-t nyert. A harmadik helyen Riccardo Patrese zárt, a McLaren megvédte konstruktőri elsőségét, ezúttal a Williams előtt. Ettől az évtől betiltották a turbómotorokat, mert azokat túl veszélyesnek és drágának ítéltek meg. Új csapatok jelentek meg a színen, akik 39-re növelték a rajtrácson elérhető 26 helyre pályázó versenyzők számát. Ezért péntek reggelente prekvalifikációt tartottak, amelyen az előző idény leggyengébb csapatainak és az újoncoknak kellett részt venni, s csak a négy leggyorsabb juthatott tovább a 13-ból. A szezon felénél az ismert eredmények tükrében vizsgálták a teljesítményt, és így megváltozott a prekvalifikációra kötelezettek köre. Új csapatoknak (mint az Onyx) és visszatérő régieknek (Brabham) is részt kellett ezen venniük, ahogy a két Osella, a két Zakspeed, és az egy EuroBrun-autónak. Új szabály volt az is, hogy az autókat úgy kellett megtervezni, hogy azokban a versenyzők lába az első tengely vonala mögött kellett, hogy elhelyezkedjen. A tervezők ezt úgy oldották meg, hogy kevesebb hely jutott a versenyzőknek, ami sok panaszt váltott ki. A változtatásoknak köszönhetően a McLaren a Honda V10-es motorjai mellett döntött, míg a Ferrari új, innovatív versenyautójába V12-es motor került. A Williams a V8-as Judd-ról V10-es Renault-ra váltott, s ezzel egy újabb hosszantartó partnerség vette kezdetét. A Judd új partnere a Honda-motorokat elvesztő Lotus lett. A Benetton az idény első felét az 1988-as motorral volt kénytelen teljesíteni, mert az új nem készült el határidőre. A visszatérő Brabham V8-as Judd-motorokat kapott, a Larrousse pedig a V8-as Fordot V12-es Lamborghinire cserélte. A Zakspeed sem gyártott már saját motort, hanem a Yamaha motorjait használta - ugyancsak új motorra váltott az elavult Alfa Romeo-alapokról az Osella is, amely Cosworth-motorokat kapott. Ugyanezt kezdte el használni a Judd helyett a Ligier is. (hu)
- Az 1989-es Formula–1-es szezon volt a 40. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1989. március 26-ától november 5-éig tartott. Alain Prost és Ayrton Senna ismét összecsapott a világbajnoki címért a turbómotorok nélkül is gyors McLaren autóiban. A San Marinó-i nagydíj után viszonyuk kezdett vészesen elmérgesedni. Az 1982-es Villeneuve – Pironi vitához hasonló szituációban Senna az előzetes megbeszélés ellenére megelőzte Prostot a Gerhard Berger balesete miatt újraindított futamon. (Berger ugyanott, a Tamburello-kanyarban csúszott ki a pályáról, ahol 5 évvel később Senna is életét vesztette, ám őt élve sikerült kimenteni az égő Ferrarijából.) Az utolsó előtti, japán nagydíj előtt Prost vezetett az összetettben. A versenyen ütközött Sennával, és mindketten kicsúsztak. Sennát visszatolták a pályára és megnyerte a futamot, de törölték az eredményét, mert külső segítséget vett igénybe. Senna megvádolta a FISA elnökét, , hogy szándékosan akarja elvenni tőle a világbajnoki címet. Ám az utolsó futamon kiesett, így Alain Prost lett az hatodik olyan versenyző, aki legalább 3 vb-t nyert. A harmadik helyen Riccardo Patrese zárt, a McLaren megvédte konstruktőri elsőségét, ezúttal a Williams előtt. Ettől az évtől betiltották a turbómotorokat, mert azokat túl veszélyesnek és drágának ítéltek meg. Új csapatok jelentek meg a színen, akik 39-re növelték a rajtrácson elérhető 26 helyre pályázó versenyzők számát. Ezért péntek reggelente prekvalifikációt tartottak, amelyen az előző idény leggyengébb csapatainak és az újoncoknak kellett részt venni, s csak a négy leggyorsabb juthatott tovább a 13-ból. A szezon felénél az ismert eredmények tükrében vizsgálták a teljesítményt, és így megváltozott a prekvalifikációra kötelezettek köre. Új csapatoknak (mint az Onyx) és visszatérő régieknek (Brabham) is részt kellett ezen venniük, ahogy a két Osella, a két Zakspeed, és az egy EuroBrun-autónak. Új szabály volt az is, hogy az autókat úgy kellett megtervezni, hogy azokban a versenyzők lába az első tengely vonala mögött kellett, hogy elhelyezkedjen. A tervezők ezt úgy oldották meg, hogy kevesebb hely jutott a versenyzőknek, ami sok panaszt váltott ki. A változtatásoknak köszönhetően a McLaren a Honda V10-es motorjai mellett döntött, míg a Ferrari új, innovatív versenyautójába V12-es motor került. A Williams a V8-as Judd-ról V10-es Renault-ra váltott, s ezzel egy újabb hosszantartó partnerség vette kezdetét. A Judd új partnere a Honda-motorokat elvesztő Lotus lett. A Benetton az idény első felét az 1988-as motorral volt kénytelen teljesíteni, mert az új nem készült el határidőre. A visszatérő Brabham V8-as Judd-motorokat kapott, a Larrousse pedig a V8-as Fordot V12-es Lamborghinire cserélte. A Zakspeed sem gyártott már saját motort, hanem a Yamaha motorjait használta - ugyancsak új motorra váltott az elavult Alfa Romeo-alapokról az Osella is, amely Cosworth-motorokat kapott. Ugyanezt kezdte el használni a Judd helyett a Ligier is. (hu)
|
