Property Value
dbo:abstract
  • Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötödik stúdióalbuma. 2014. október 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született. Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. Az 1989 általánosan pozitív kritikákban részesült, ezenkívül 2014 egyik legsikeresebb albuma lett. Az album elsőként debütált a Billboard 200-as listáján és egy hét alatt több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Ezzel rekordott döntött, mint a legelső előadó, akinek három albuma is egymillió példány feletti eladást produkál egy hét alatt. 2016 februárjáig 5,7 milliót adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, 8,6 milliót pedig világszerte. Hét kislemez jelent meg róla eddig hatalmas sikerrel. Az 1989 elnyerte a Grammy díjátadón az év legjobb albuma címet, ezzel Taylor Swift az első olyan női előadóvá vált, akinek két albuma is megnyerte ezt a díjat. Szintén sikerült nyernie a legjobb pop vokál album kategóriában, ami első nagy elismerése pop előadóként. A Shake It Off és a Blank Space című kislemezeket szintén jelölték több kategóriában is. A Bad Blood című kislemezt is jelölték két kategóriában, melyekből az egyiket meg is nyerte. 2020-ban Minden idők 500 legjobb albuma listán 393. helyen szerepelt. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:title
  • 1989 (hu)
  • 1989 (hu)
dbo:wikiPageID
  • 1374761 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 22462 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23897870 (xsd:integer)
prop-hu:borító
  • Taylor Swift - 1989 .png (hu)
  • Taylor Swift - 1989 .png (hu)
prop-hu:collapsed
  • yes (hu)
  • yes (hu)
prop-hu:cím
  • 1989 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Red (hu)
  • (hu)
  • Red (hu)
prop-hu:extra
prop-hu:extraColumn
  • Producerek (hu)
  • Rendezők (hu)
  • Producerek (hu)
  • Rendezők (hu)
prop-hu:felvételek
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:headline
  • 1989 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • 1989 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:kiadó
  • Big Machine (hu)
  • Big Machine (hu)
prop-hu:kislemez
  • Bad Blood (hu)
  • Blank Space (hu)
  • New Romantics (hu)
  • Out of the Woods (hu)
  • Shake It Off (hu)
  • Style (hu)
  • Wildest Dreams (hu)
  • Bad Blood (hu)
  • Blank Space (hu)
  • New Romantics (hu)
  • Out of the Woods (hu)
  • Shake It Off (hu)
  • Style (hu)
  • Wildest Dreams (hu)
prop-hu:kislemez1dátum
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez2dátum
  • --11-10
prop-hu:kislemez3dátum
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez4dátum
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez5dátum
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez6dátum
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:kislemez7dátum
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:length
  • 107.0
  • 131.0
  • 195.0
  • 207.0
  • 211.0
  • 212.0
  • 216.0
  • 219.0
  • 220.0
  • 230.0
  • 235.0
  • 245.0
  • 267.0
  • 270.0
  • 193.0
  • 231.0
  • 247.0
  • 250.0
prop-hu:megjelent
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:note
  • Guitar/Vocal) (hu)
  • Piano/Vocal) (hu)
  • Track/Vocal) (hu)
  • videóklip (hu)
  • Guitar/Vocal) (hu)
  • Piano/Vocal) (hu)
  • Track/Vocal) (hu)
  • videóklip (hu)
prop-hu:producer
  • Ali Payami (hu)
  • Greg Kurstin (hu)
  • Imogen Heap (hu)
  • Jack Antonoff (hu)
  • Mattman és Robin (hu)
  • Max Martin (hu)
  • Nathan Chapman (hu)
  • Noel Zancanella (hu)
  • Ryan Tedder (hu)
  • Shellback (hu)
  • Taylor Swift (hu)
  • Ali Payami (hu)
  • Greg Kurstin (hu)
  • Imogen Heap (hu)
  • Jack Antonoff (hu)
  • Mattman és Robin (hu)
  • Max Martin (hu)
  • Nathan Chapman (hu)
  • Noel Zancanella (hu)
  • Ryan Tedder (hu)
  • Shellback (hu)
  • Taylor Swift (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:title
prop-hu:totalLength
  • 2931.0
  • 3396.0
  • 4117.0
prop-hu:típus
  • stúdióalbum (hu)
  • stúdióalbum (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:writer
prop-hu:writingCredits
  • yes (hu)
  • yes (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • 1989 (album) (hu)
  • 1989 (album) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of