Property Value
dbo:abstract
  • Az 1989–1990-es magyar férfi kosárlabda-bajnokság az ötvennyolcadik magyar kosárlabda-bajnokság volt. Huszonkét csapat indult el, a csapatok az előző évi szereplés alapján két csoportban (A csoport: 1-12. helyezettek, B csoport: 13-19. helyezettek plusz a három feljutó) két kört játszottak. Az alapszakasz után az A csoport 1-4. és 5-8. helyezettjei még két kört játszottak, majd play-off rendszerben játszottak a bajnoki címért. Az A csoport 9-12. és a B csoport 1-4. helyezettjei az egymás elleni eredményeiket megtartva a másik csoportból jövőkkel újabb két kört játszottak, majd két csoportban (9-10. és 15-16., valamint 11-14. helyezettek) még két kört (ide a pontokat nem vitték magukkal). A Videoton kiemelése miatt az egyik csoport csak háromcsapatos lett, ezért a két csoportelső és a négycsapatos csoport másodikja jutott egyből a jövő évi A csoportba, míg a négycsapatos csoport harmadikja és a háromcsapatos csoport másodikja játszott a 12. helyért. A B csoport 5-10. helyezettjei addigi eredményeiket megtartva még két kört játszottak, majd az első négy play-off rendszerben játszott a kiesés elkerüléséért, míg a másik kettő egyből kiesett. A bajnokságot 22 csapatosra bővítették, ezért az előző évi két legjobb kieső (Hódmezővásárhelyi SVSE, Bázis Kaposvári KK) indulhatott. A play-off előtt néhány nappal az Oroszlányi Bányász visszalépett, mivel a szövetség nem engedte tovább játszani a nem megfelelő csarnokában. Emiatt a ZTE játék nélkül jutott volna az elődöntőbe, de több csapat jelezte, hogy ez így nem igazságos, játék nélkül inkább a Csepel jusson tovább. Végül, hogy az összes párosítást ne kelljen megváltoztatni, az eredetileg az A csoport 9. helyén végzett Videotont jelölték ki a ZTE ellenfelének. Emiatt a 9-16. helyért folyó rájátszásban az egyik csoportban csak három csapat maradt, ezért ott is meg kellett változtatni a feljutás rendjét: a háromcsapatos csoport másodikja nem jutott automatikusan az A csoportba, hanem meg kellett mérkőznie a másik csoport harmadikjával. A döntőben a Körmend és a ZTE meccsein minden alkalommal a vendégcsapat győzött. A Bázis Kaposvári KK új neve Kaposcukor SE lett. (hu)

dbo:team
dbo:wikiPageID
  • 908199 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11153 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22466873 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokcsapat
prop-hu:bajnokságNeve
  • Férfi kosárlabda NB I. (hu)
  • Férfi kosárlabda NB I. (hu)
prop-hu:előzőSzezon
  • 1988 (xsd:integer)
prop-hu:feljutott
prop-hu:kiesett
prop-hu:kövSzezon
  • 1990 (xsd:integer)
prop-hu:szezon
  • 1989 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • 1989–1990-es magyar férfi kosárlabda-bajnokság (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of