dbo:abstract
|
- A 31. nyílt és 16. női sakkolimpiát 1994. november 30. és december 15. között rendezték meg Oroszország fővárosában, Moszkvában. A rendezvény a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) égisze alatt került lebonyolításra. A versenyen nyílt és női kategóriában indulhattak a nevező országok csapatai. A verseny helyszíne a Cosmos Hotel volt. Az Élő-pontok alapján a nyílt versenyben szereplő csapatunk a kiugró, 2714-es átlagértékszámmal rendelkező orosz válogatottól lemaradva, az üldözőbolyban, a 2630-as angol, és a 2624-es ukrán csapat mögött a 4. legerősebbnek lett rangsorolva, és bár csak 1 ponttal maradtak le a dobogóról, 8. helyezésük némi csalódást jelentett. Női válogatottunk Polgár Zsuzsával, Polgár Zsófival és Mádl Ildikóval (Polgár Judit nélkül, aki a nyílt verseny 1. tábláján játszott) 2472-es átlag Élő-pontszáma alapján a legerősebb volt a mezőnyben, de szorosan követte a magyarokat az olimpiai bajnoki címet védő grúz válogatott, amelynek 2463 volt a pontértéke. E két csapat kiemelkedett a mezőnyből, és végig nagy harcot vívott az első helyért, amelyet a grúz válogatott szerzett meg, a magyar csapatnak meg kellett elégednie az ezüstéremmel. (hu)