Property Value
dbo:abstract
  • A 2008-as UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 16., jogelődjeivel együttvéve az 53. döntője volt, melyet 2008. május 21-én szerdán, 20:45-kor (helyi idő szerint 22:45-kor) rendeztek a moszkvai Luzsnyiki Stadionban. A döntőbe két angol csapat, a Manchester United és a Chelsea került be. Először fordult elő a BEK/BL történetében, hogy a döntő mindkét résztvevője angol és harmadszor, hogy azonos nemzetbeli. 2008 előtt kétszer fordult elő, hogy azonos nemzetiségű csapatok játszották a döntőt: 2000-ben a spanyol Real Madrid és a Valencia, valamint 2003-ban az olasz Juventus és az AC Milan. A győztes a Manchester United lett, miután 1–1-es rendes játékidő és 30 perces hosszabbítás után 6–5-re győzött tizenegyesekkel a Chelsea ellen. Ez volt a Chelsea legelső BL döntője, a United pedig kerek 40 évvel ezelőtt, 1968-ban nyerte első európai trófeáját. A Manchester United angol bajnokként várhatta a döntőt, valamint veretlen volt a 2007–08-as Bajnokok Ligájában. A Chelsea ezüstérmesként végzett a Premier League-ben, csupán két ponttal maradtak le a Manchester-től, a Bajnokok Ligájában pedig egy mérkőzést veszítettek el: a Fenerbahçe elleni negyeddöntő első mérkőzését. A 2007–08-as Premier League szezonban a United 2–0-ra nyert hazai pályán a Chelsea ellen 2007. szeptember 23-án, majd a Stamford Bridge-en a Chelsea győzte le a vörösöket 2–1-re 2008. április 26-án. A Chelsea a két csapat közötti utolsó kupamérkőzést is megnyerte, 2007 májusában 1–0-ra az FA-kupa döntőt, bár a Manchester 2007 augusztusában a Community Shield-et nyerte meg 1–1-es normál játékidő után 3–0-ra tizenegyesekkel. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 324769 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11252 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21968713 (xsd:integer)
prop-hu:body
  • 0 (xsd:integer)
  • E20E0E (hu)
prop-hu:büntető
  • Anderson (hu)
  • Giggs (hu)
  • Hargreaves (hu)
  • Ronaldo (hu)
  • Terry (hu)
  • A. Cole (hu)
  • Anelka (hu)
  • Ballack (hu)
  • Belletti (hu)
  • Carrick (hu)
  • Kalou (hu)
  • Lampard (hu)
  • Nani (hu)
  • Tévez (hu)
  • Anderson (hu)
  • Giggs (hu)
  • Hargreaves (hu)
  • Ronaldo (hu)
  • Terry (hu)
  • A. Cole (hu)
  • Anelka (hu)
  • Ballack (hu)
  • Belletti (hu)
  • Carrick (hu)
  • Kalou (hu)
  • Lampard (hu)
  • Nani (hu)
  • Tévez (hu)
prop-hu:büntetőgól
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
prop-hu:csapat1büntető
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:csapat1gól
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:csapat2büntető
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:csapat2gól
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:előző
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:esemény
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:gólszerző
  • Ronaldo (hu)
  • Lampard (hu)
  • Ronaldo (hu)
  • Lampard (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:hosszabbítás
  • i (hu)
  • i (hu)
prop-hu:időpont
  • 1245.0
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kiírás
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:leftarm
  • 0 (xsd:integer)
  • E20E0E (hu)
prop-hu:megjegyzés
  • hosszabbítás után (hu)
  • hosszabbítás után (hu)
prop-hu:nézőszám
  • 67310 (xsd:integer)
prop-hu:patternB
  • _adidas_white_piping (hu)
  • _manutdh0709 (hu)
  • _adidas_white_piping (hu)
  • _manutdh0709 (hu)
prop-hu:patternLa
  • _shoulder_stripes_white_stripes (hu)
  • _shoulder_stripes_white_stripes (hu)
prop-hu:patternRa
  • _shoulder_stripes_white_stripes (hu)
  • _shoulder_stripes_white_stripes (hu)
prop-hu:rightarm
  • 0 (xsd:integer)
  • E20E0E (hu)
prop-hu:shorts
  • 0 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:socks
  • 0 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:title
  • Chelsea (hu)
  • Manchester United (hu)
  • Chelsea (hu)
  • Manchester United (hu)
prop-hu:város
prop-hu:végeredmény
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 2008-as UEFA-bajnokok ligája-döntő (hu)
  • 2008-as UEFA-bajnokok ligája-döntő (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of