Property Value
dbo:abstract
  • A 2009-es Dakar-rali a 30. versenye a Dakar-rali versenysorozatának, melyeken autók, motorok és teherautók indultak. A verseny 2009. január 3-án kezdődött, és az útvonal érinti Argentínát és Chilét. Ez volt az első alkalom, hogy a rali Európán és Afrikán kívül került megrendezésre (a folyamatos terrorfenyegetések miatt helyezték át a versenyt, ebből az okból maradt el a 2008-as Dakar-rali is). Étienne Lavigne, a rali versenyigazgatója először 2008 februárjában nyilatkozott az verseny új helyszínéről. Azt mondta: "A Dakar-rali résztvevői új vidékeket és tájakat fognak felfedezni, de a kaland és a verseny korábbi, töretlen szellemével, és természetesen nehéz szakaszokkal." (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 444168 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5086 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22863763 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 2009-es Dakar-rali (hu)
  • 2009-es Dakar-rali (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of