Property Value
dbo:abstract
  • A kanadai nagydíj volt a 2011-es Formula–1 világbajnokság hetedik versenye, amelyet 2011. június 10. és június 12. között rendeztek meg a montréali Circuit Gilles Villeneuve-ön. A versenyt a McLaren versenyzője, Jenson Button nyerte Sebastian Vettel előtt (aki pole pozícióból indult), Mark Webber pedig harmadik lett. A verseny a biztonsági autó mögött indult, és amikor az kiállt Vettel nagy előnyt autózott ki Fernando Alonso előtt. Button és Lewis Hamilton ütközése miatt a biztonsági autó másodszor is bejött, és bár csökkent a távolság, Vettel maradt az élen. A 26. körben özönvízszerű esőzés borította el a pályát, ami miatt felfüggesztették a futamot. Csak két órával később indították újra, Button ekkor újabb baleset részese volt, ami miatt visszaesett az utolsó helyre, Alonso pedig kiesett. Ezután fokozatosan jött egyre előrébb a mezőnyben, a legutolsó körben Vettelt is megelőzve lett győztes. Button első győzelme volt ez a szezonban, amivel rögtön feljött a világbajnokság második helyére. Győzelmét úgy aratta, hogy hatszor volt kint a boxutcában, és ebből egy alkalommal büntetést töltött le. A futam rekorder lett, ugyanis 4 óra 4 perces hosszával a valaha volt leghosszabb Formula-1-es verseny volt. A futamot élőben közvetítette az RTL Klub, 2020. június 14-én pedig (a 2 órás felfüggesztést kivágva) megismételte az M4 Sport. (hu)

dbo:country
dbo:location
dbo:number
  • 7 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 747738 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 26946 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22927386 (xsd:integer)
prop-hu:10csap
  • Lotus-Renault (hu)
  • Lotus-Renault (hu)
prop-hu:10cspont
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:10vpont
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:1csap
  • Red Bull-Renault (hu)
  • Red Bull-Renault (hu)
prop-hu:1cspont
  • 255 (xsd:integer)
prop-hu:1vpont
  • 161 (xsd:integer)
prop-hu:2csap
  • McLaren-Mercedes (hu)
  • McLaren-Mercedes (hu)
prop-hu:2cspont
  • 186 (xsd:integer)
prop-hu:2vpont
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:3csap
  • Ferrari (hu)
  • Ferrari (hu)
prop-hu:3cspont
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:3vpont
  • 94 (xsd:integer)
prop-hu:4csap
  • Renault (hu)
  • Renault (hu)
prop-hu:4cspont
  • 60 (xsd:integer)
prop-hu:4vpont
  • 85 (xsd:integer)
prop-hu:5csap
  • Mercedes GP (hu)
  • Mercedes GP (hu)
prop-hu:5cspont
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:5vpont
  • 69 (xsd:integer)
prop-hu:6csap
  • Sauber-Ferrari (hu)
  • Sauber-Ferrari (hu)
prop-hu:6cspont
  • 27 (xsd:integer)
prop-hu:6vpont
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:7csap
  • Toro Rosso-Ferrari (hu)
  • Toro Rosso-Ferrari (hu)
prop-hu:7cspont
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:7vpont
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:8csap
  • Force India-Mercedes (hu)
  • Force India-Mercedes (hu)
prop-hu:8cspont
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:8vpont
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:9csap
  • Williams-Cosworth (hu)
  • Williams-Cosworth (hu)
prop-hu:9cspont
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:9vpont
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • június 12. (hu)
  • június 12. (hu)
prop-hu:elsőCsapat
prop-hu:elsőNemzet
  • Brit (hu)
  • Brit (hu)
prop-hu:elsőVersenyző
prop-hu:előzőNagydíj
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:előzőÉviNagydíj
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:harmadikCsapat
prop-hu:harmadikNemzet
  • Ausztrália (hu)
  • Ausztrália (hu)
prop-hu:harmadikVersenyző
prop-hu:helyszín
prop-hu:hivatalosElnevezés
  • Formula 1 Grand Prix du Canada 2011 (hu)
  • Formula 1 Grand Prix du Canada 2011 (hu)
prop-hu:időjárás
  • esős (hu)
  • esős (hu)
prop-hu:kép
  • Circuit_Montreal.png (hu)
  • Circuit_Montreal.png (hu)
prop-hu:következőNagydíj
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:következőÉviNagydíj
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:leggyorsabbKör
  • 69 (xsd:integer)
prop-hu:leggyorsabbKörCsapat
prop-hu:leggyorsabbKörNemzet
  • Brit (hu)
  • Brit (hu)
prop-hu:leggyorsabbKörVersenyző
prop-hu:leggyorsabbKöridő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:milyen
  • kanadai (hu)
  • kanadai (hu)
prop-hu:másodikCsapat
prop-hu:másodikNemzet
  • Németország (hu)
  • Németország (hu)
prop-hu:másodikVersenyző
prop-hu:nagydíj
  • kanadai (hu)
  • kanadai (hu)
prop-hu:ország
  • Kanada (hu)
  • Kanada (hu)
prop-hu:poleCsapat
prop-hu:poleIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:poleNemzet
  • Németország (hu)
  • Németország (hu)
prop-hu:poleVersenyző
prop-hu:rag
  • es (hu)
  • es (hu)
prop-hu:versenypályaHossza
  • 4.361000 (xsd:double)
prop-hu:versenyszám
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:összesKm
  • 305.270000 (xsd:double)
prop-hu:összesKör
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:összesKörből
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:összesVersenyszám
  • 19 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • 2011-es Formula–1 kanadai nagydíj (hu)
  • 2011-es Formula–1 kanadai nagydíj (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of