Property Value
dbo:abstract
  • A 2011-es IZOD IndyCar World Championship volt a 2011-es Izod IndyCar Series szezon tizenhetedik egyben a 2011-es IndyCar Series évadzáró futama. Ezen a versenyen versenyzett utoljára az IndyCar Series 2003 óta használt versenyautója, a Dallar IR-05 típusú versenyautó. Az eredeti tervek szerint öt IndyCar-ban nem versenyző pilóta is részt vett volna a versenyen, melyet ha valamelyikük megnyer ötmillió dollárt kap a győzelemért de érdeklődés hiányában ezt annyiban módosították, hogy Dan Wheldon fog menni a győzelemért és az azzal járó két és félmillió dollárért, és ha megnyeri akkor rajta kívül egy néző kapja meg a másik két és félmillió dollárt, Wheldon ezért a versenyen automatikusan az utolsó rajthelyről indul. A versenyt 2011. október 16-án rendezték meg a Nevada-i Las Vegasban található Las Vegas Motor Speedway-en. A versenyt az közvetítette. A verseny tizenegyedik körében tizenöt autó ütközött össze ekkor a versenyt leállították piros zászlóval, Dan Wheldon-t helikopterrel kórházba szállították kórházba de később belehalt sérüléseibe. A versenyt később törölték, de a versenyzők mentek öt kört, hogy Wheldon előtt tiszteleghessenek, az öt kört hármas sorokban tették meg, hogy Wheldon indianapolisi 500 győzelmei előtt tisztelegjenek. Dan Wheldon 33 évet élt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 842273 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 29295 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22495299 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • október 16. (hu)
  • október 16. (hu)
prop-hu:elsőVersenyző
  • A versenyt törölték (hu)
  • A versenyt törölték (hu)
prop-hu:harmadikVersenyző
  • A versenyt törölték (hu)
  • A versenyt törölték (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:hivatalosElnevezés
  • IZOD IndyCar World Championship Presented by Honda (hu)

prop-hu:időjárás
  • Napos, forró (hu)
  • Napos, forró (hu)
prop-hu:leggyorsabbKörVersenyző
  • A versenyt törölték (hu)
  • A versenyt törölték (hu)
prop-hu:másodikVersenyző
  • A versenyt törölték (hu)
  • A versenyt törölték (hu)
prop-hu:nagydíj
  • IZOD IndyCar World Championship (hu)
  • IZOD IndyCar World Championship (hu)
prop-hu:ország
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:poleCsapat
  • KV Racing Technology (hu)
  • KV Racing Technology (hu)
prop-hu:poleIdő
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:poleNemzet
  • BRA (hu)
  • BRA (hu)
prop-hu:poleVersenyző
  • Tony Kanaan (hu)
  • Tony Kanaan (hu)
prop-hu:poleÁtlagsebesség
  • 222.0
prop-hu:url
prop-hu:versenypályaHossza
  • 1.500000 (xsd:double)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:összesKör
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:összesMi
  • 300 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • 2011-es IZOD IndyCar World Championship (hu)

owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of