Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna közösen rendezte meg 2012. június 8. és július 1. között. Lengyelországban Varsó, Gdańsk, Poznań, Wrocław, Ukrajnában Kijev, Harkov, Doneck és Lviv városa rendezett mérkőzéseket. Ukrajna válogatottja először vett részt Európa-bajnokságon, és ez volt az Európa-bajnokságok történetének 14. tornája. Spanyolország volt a címvédő. A selejtezőkön 51 ország válogatottja vett részt, innen 14 csapat jutott ki az Eb-re. A döntőben csatlakozott a két rendező ország, így összesen 16 csapat vett részt a végső küzdelemben. Az Eb-t a címvédő Spanyolország nyerte, története során harmadszor. Spanyolország lett az első csapat, amely egymás után kétszer nyert Eb-t. A spanyol válogatott lett az első európai csapat, amely egymás után három világtornát nyert, mivel a 2008-as Eb-győzelem és a 2010-es vb-győzelem után nyerték meg a 2012-es Eb-t is. A spanyol csapat lett az első, amely Eb-döntőben négy gólt szerzett és négy góllal nyert. A torna gólkirálya a spanyol Fernando Torres lett, aki öt másik játékossal együtt 3 gólt szerzett, azonban az egy gólpassz, majd a kevesebb játszott perc alapján nyerte el ezt a címet. (hu)

dbo:firstGame
| |
dbo:number
|
- 76 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:numberOfVisitors
|
- 1440896 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 113209 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:büntető
|
- Alonso (hu)
- Alves (hu)
- Pepe (hu)
- Ramos (hu)
- Young (hu)
- Balotelli (hu)
- Cole (hu)
- Fàbregas (hu)
- Gerrard (hu)
- Iniesta (hu)
- Montolivo (hu)
- Moutinho (hu)
- Nani (hu)
- Piqué (hu)
- Pirlo (hu)
- Rooney (hu)
- Diamanti (hu)
- Nocerino (hu)
- Alonso (hu)
- Alves (hu)
- Pepe (hu)
- Ramos (hu)
- Young (hu)
- Balotelli (hu)
- Cole (hu)
- Fàbregas (hu)
- Gerrard (hu)
- Iniesta (hu)
- Montolivo (hu)
- Moutinho (hu)
- Nani (hu)
- Piqué (hu)
- Pirlo (hu)
- Rooney (hu)
- Diamanti (hu)
- Nocerino (hu)
|
prop-hu:büntetőgól
| |
prop-hu:büntetőpárbaj
| |
prop-hu:csapatokASelejtezőben
| |
prop-hu:csapatokAZáróSzakaszban
| |
prop-hu:címek
| |
prop-hu:dátum
| |
prop-hu:egyébCím
|
- UEFA Euro 2012 (hu)
- UEFA Euro 2012 (hu)
|
prop-hu:előzőTorna
| |
prop-hu:félidő
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
|
prop-hu:gólkirály
|
- Cristiano Ronaldo (hu)
- Fernando Torres (hu)
- Mario Balotelli (hu)
- Alan Dzagojev (hu)
- Mario Gómez (hu)
- Mario Mandžukić (hu)
- Cristiano Ronaldo (hu)
- Fernando Torres (hu)
- Mario Balotelli (hu)
- Alan Dzagojev (hu)
- Mario Gómez (hu)
- Mario Mandžukić (hu)
|
prop-hu:gólkirályGóljainakSzáma
| |
prop-hu:gólok
| |
prop-hu:gólszerző
|
- Alonso (hu)
- Carroll (hu)
- Gómez (hu)
- Larsson (hu)
- Lewandowski (hu)
- Mellberg (hu)
- Pepe (hu)
- Ronaldo (hu)
- Silva (hu)
- Torres (hu)
- Varela (hu)
- Alba (hu)
- Andrews (hu)
- Balotelli (hu)
- Bendtner (hu)
- Błaszczykowski (hu)
- Cabaye (hu)
- Cassano (hu)
- Dzagojev (hu)
- Fàbregas (hu)
- Gékasz (hu)
- Ibrahimović (hu)
- Johnson (hu)
- Karangúnisz (hu)
- Khedira (hu)
- Klose (hu)
- Krohn-Dehli (hu)
- Lahm (hu)
- Lescott (hu)
- Mandžukić (hu)
- Mata (hu)
- Nasri (hu)
- Pavljucsenko (hu)
- Pirlo (hu)
- Podolski (hu)
- Postiga (hu)
- Rooney (hu)
- Sevcsenko (hu)
- St Ledger (hu)
- Szamarász (hu)
- Walcott (hu)
- Welbeck (hu)
- van Persie (hu)
- van der Vaart (hu)
- Özil (hu)
- Bender (hu)
- Jelavić (hu)
- Jiráček (hu)
- Ménez (hu)
- Navas (hu)
- Papasztathópulosz (hu)
- Pilař (hu)
- Reus (hu)
- Sirokov (hu)
- Szalpingídisz (hu)
- Szczęsny (hu)
- di Natale (hu)
- Alonso (hu)
- Carroll (hu)
- Gómez (hu)
- Larsson (hu)
- Lewandowski (hu)
- Mellberg (hu)
- Pepe (hu)
- Ronaldo (hu)
- Silva (hu)
- Torres (hu)
- Varela (hu)
- Alba (hu)
- Andrews (hu)
- Balotelli (hu)
- Bendtner (hu)
- Błaszczykowski (hu)
- Cabaye (hu)
- Cassano (hu)
- Dzagojev (hu)
- Fàbregas (hu)
- Gékasz (hu)
- Ibrahimović (hu)
- Johnson (hu)
- Karangúnisz (hu)
- Khedira (hu)
- Klose (hu)
- Krohn-Dehli (hu)
- Lahm (hu)
- Lescott (hu)
- Mandžukić (hu)
- Mata (hu)
- Nasri (hu)
- Pavljucsenko (hu)
- Pirlo (hu)
- Podolski (hu)
- Postiga (hu)
- Rooney (hu)
- Sevcsenko (hu)
- St Ledger (hu)
- Szamarász (hu)
- Walcott (hu)
- Welbeck (hu)
- van Persie (hu)
- van der Vaart (hu)
- Özil (hu)
- Bender (hu)
- Jelavić (hu)
- Jiráček (hu)
- Ménez (hu)
- Navas (hu)
- Papasztathópulosz (hu)
- Pilař (hu)
- Reus (hu)
- Sirokov (hu)
- Szalpingídisz (hu)
- Szczęsny (hu)
- di Natale (hu)
|
prop-hu:helyszín
| |
prop-hu:helyszínek
| |
prop-hu:honlap
| |
prop-hu:hosszabbítás
| |
prop-hu:id
|
- UKR v FRA (hu)
- UKR v FRA (hu)
|
prop-hu:időpont
|
- 1080.0 (dbd:second)
- 1140.0 (dbd:second)
- 1245.0 (dbd:second)
- 1305.0 (dbd:second)
- 1320.0 (dbd:second)
|
prop-hu:jegyzőkönyv
| |
prop-hu:jvSzövetség
| |
prop-hu:játékvezető
| |
prop-hu:képaláírás
| |
prop-hu:képméret
| |
prop-hu:következőTorna
| |
prop-hu:labdarúgásEseményNeve
|
- Labdarúgó-Európa-bajnokság (hu)
- Labdarúgó-Európa-bajnokság (hu)
|
prop-hu:legjobbJátékos
|
- Andrés Iniesta (hu)
- Andrés Iniesta (hu)
|
prop-hu:legkevesebbNéző
| |
prop-hu:legtöbbNéző
| |
prop-hu:mérkőzések
| |
prop-hu:nézők
| |
prop-hu:nézőszám
|
- 31840 (xsd:integer)
- 32990 (xsd:integer)
- 35923 (xsd:integer)
- 37096 (xsd:integer)
- 37445 (xsd:integer)
- 37750 (xsd:integer)
- 38751 (xsd:integer)
- 38794 (xsd:integer)
- 38869 (xsd:integer)
- 39076 (xsd:integer)
- 39150 (xsd:integer)
- 39550 (xsd:integer)
- 40803 (xsd:integer)
- 41105 (xsd:integer)
- 41480 (xsd:integer)
- 47000 (xsd:integer)
- 47400 (xsd:integer)
- 48000 (xsd:integer)
- 48700 (xsd:integer)
- 55540 (xsd:integer)
- 55590 (xsd:integer)
- 55614 (xsd:integer)
- 55920 (xsd:integer)
- 56070 (xsd:integer)
- 63010 (xsd:integer)
- 63170 (xsd:integer)
- 64290 (xsd:integer)
- 64340 (xsd:integer)
- 64640 (xsd:integer)
|
prop-hu:részletek
| |
prop-hu:stadion
| |
prop-hu:szövetségek
| |
prop-hu:városok
| |
prop-hu:végeredmény
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:év
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna közösen rendezte meg 2012. június 8. és július 1. között. Lengyelországban Varsó, Gdańsk, Poznań, Wrocław, Ukrajnában Kijev, Harkov, Doneck és Lviv városa rendezett mérkőzéseket. Ukrajna válogatottja először vett részt Európa-bajnokságon, és ez volt az Európa-bajnokságok történetének 14. tornája. Spanyolország volt a címvédő. A selejtezőkön 51 ország válogatottja vett részt, innen 14 csapat jutott ki az Eb-re. A döntőben csatlakozott a két rendező ország, így összesen 16 csapat vett részt a végső küzdelemben. (hu)

rdfs:label
|
- 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság (hu)
- 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:homepage
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
foaf:name
| |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |