Property Value
dbo:abstract
  • A 2012–2013-as férfi kosárlabda-bajnokság a nyolcvanegyedik férfi kosárlabda-bajnokság volt, amely 2012. október 4-én vette kezdetét. A lebonyolítás némileg megváltozott a korábban megszokottakhoz képest: az alapszakaszban tizenkét csapat állt rajthoz, amelyek körmérkőzéses rendszerben játszottak, pályaválasztói joggal, oda-visszavágó alapon. Ezután középszakasz következett, amelynek felsőházában az első 5 (kiegészülve a Szolnoki Olaj KK csapatával) oda-visszavágó alapon játszott egymással. Az alapszakaszbeli eredményeket nem vitték magukkal, az Olaj és az alapszakaszgyőztes 3, az alapszakasz 2–3. helyezettje 2, a 4–5. helyezett 1 pontot kapott. Az alsóházi középszakaszban az alapszakasz-eredményeket vitték tovább, és egy kört játszott egymással a 7 csapat. Az alsóház utolsó helyezettje (a Factum Sport Debrecen) kiesett. Ezután az 1–8. helyezettek (a felsőházi középszakasz 6 csapata és az alsóházi középszakasz két legjobbja) párharconként három győzelemig tartó egyenes kieséses rájátszás során döntötték el a négy közé jutás, majd az elődöntők és a döntő sorsát. Mivel a Salgótarjáni KSE és a Kecskeméti KSE nem indult, a Szolnok nem vett részt az alapszakaszban, 12 csapatos alapszakaszt tartottak (a kiesett ZTE KK-val kiegészülve). (hu)

dbo:clubsRecordGoalscorer
dbo:firstGame
  • 132
dbo:team
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 935594 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 14510 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21218472 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokcsapat
prop-hu:bajnokságNeve
  • Férfi kosárlabda (hu)
  • NB/I A csoport (hu)
  • Férfi kosárlabda (hu)
  • NB/I A csoport (hu)
prop-hu:csapatokSzáma
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:előzőSzezon
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:felirat
  • Kaposvár (hu)
  • Körmend (hu)
  • Falco (hu)
  • ZTE (hu)
  • Alba (hu)
  • PVSK (hu)
  • ASE (hu)
  • Factum (hu)
  • JKSE (hu)
  • NYKK (hu)
  • Olaj (hu)
  • Szedeák (hu)
  • Sopron KC (hu)
  • Kaposvár (hu)
  • Körmend (hu)
  • Falco (hu)
  • ZTE (hu)
  • Alba (hu)
  • PVSK (hu)
  • ASE (hu)
  • Factum (hu)
  • JKSE (hu)
  • NYKK (hu)
  • Olaj (hu)
  • Szedeák (hu)
  • Sopron KC (hu)
prop-hu:feliratPozíciója
  • fent (hu)
  • jobbra (hu)
  • lent (hu)
  • fent (hu)
  • jobbra (hu)
  • lent (hu)
prop-hu:feljutott
  • Kecskeméti TE (hu)
  • Kecskeméti TE (hu)
prop-hu:float
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:gólkirály
  • Cristopher Dunn (hu)
  • Marko Spica (hu)
  • Cristopher Dunn (hu)
  • Marko Spica (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:jel
  • blue_pog.svg (hu)
  • blue_pog.svg (hu)
prop-hu:jelMérete
  • 10 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:kiesett
  • Factum Sport Debrecen (hu)
  • Factum Sport Debrecen (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Az NBI/A csapatai a 2012–2013-as bajnokságban (hu)
  • Az NBI/A csapatai a 2012–2013-as bajnokságban (hu)
prop-hu:kövSzezon
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:legGyőzSor
prop-hu:legHazaiGyőz
  • SZOVA KC – Factum Sport Debrecen (hu)
  • SZOVA KC – Factum Sport Debrecen (hu)
prop-hu:legNytlenSor
  • Factum Sport Debrecen (hu)
  • Factum Sport Debrecen (hu)
prop-hu:legVendégGyőz
  • Factum – Marso-Vagép NYKK (hu)
  • Marso-Vagép NYKK – Alba Fehérvár (hu)
  • Factum – Marso-Vagép NYKK (hu)
  • Marso-Vagép NYKK – Alba Fehérvár (hu)
prop-hu:legtöbbGól
prop-hu:logóméret
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:méret
  • 400 (xsd:integer)
prop-hu:mérkőzések
  • 132 (xsd:integer)
prop-hu:nk
  • EuroChallenge (hu)
  • ABA (hu)
  • EuroChallenge (hu)
  • ABA (hu)
prop-hu:nk1Résztvevő
prop-hu:nk2Résztvevő
prop-hu:rd1Score
  • 0 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:rd1Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:rd1Team
prop-hu:rd2Score
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:rd2Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:rd2Team
prop-hu:rd3Score
  • 0 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:rd3Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:rd3Team
prop-hu:szezon
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 46 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:összesGól
  • 21413 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • 2012–2013-as magyar férfi kosárlabda-bajnokság (hu)
  • 2012–2013-as magyar férfi kosárlabda-bajnokság (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of