Property Value
dbo:abstract
  • A 2013-as GP2-szezon volt a sorozat történetének kilencedik évada. A címvédő a pilóták között az olasz Davide Valsecchi, a csapatok között a francia . Az idényt a pilóták közül a svájci Fabio Leimer nyerte meg, aki hazája első bajnoka lett a sorozatban, míg Svájc a hatodik olyan állam, mely bajnokot adott a sorozatnak. Csapata, a utoljára 2008-ban adott bajnokot a sorozat számára, mégpedig az olasz Giorgio Pantano nyert a színeiket képviselve. A második helyezett brit Bird Lewis Hamilton 2006-os bajnoki címe óta a legjobb eredményt érte el hazája számára. A tervek szerint ebben az évben használták volna utoljára a harmadik generációs GP2 autókat, a Dallara GP2/11-et, melyet 2011-es szezonban vezettek be. Azonban a sorozat szervezői úgy döntöttek, hogy a költségek alacsonyan tartása miatt 2014-re sem változtatnak az autókon. A csapatok versenyében az orosz újonc istalló, a Russian Time a brit egyenlő pontszámmal végzett, de több győzelmének köszönhetően megnyerte a konstruktőri kupát. A Pirelli Trophy nyertese az újságírók nemzetközi szavazása által Sam Bird lett. A díj annak jár, aki a szavazók szerint egész évben a legjobban kezelte a Pirelli abroncsait. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1002469 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 67861 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22498213 (xsd:integer)
prop-hu:egyéni
  • Fabio Leimer (hu)
  • Fabio Leimer (hu)
prop-hu:egyénipont
  • 201 (xsd:integer)
prop-hu:előző
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:konstruktőri
  • Russian Time (hu)
  • Russian Time (hu)
prop-hu:konstruktőripont
  • 273 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • GP2-Belgium-2013-Feature Race-Fabio Leimer.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Fabio Leimer a belga nagydíjon a Racing Engineering autójában (hu)

prop-hu:következő
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • Oroszország (hu)
  • Svájc (hu)
  • Oroszország (hu)
  • Svájc (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • 2013-as GP2-szezon (hu)
  • 2013-as GP2-szezon (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of