Property Value
dbo:abstract
  • A 2015-ös párizsi terrortámadás a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen 2015. január 7-én, szerdán történt, amikor két dzsihádista fegyveres, és megtámadta a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségét. A támadásban 12 személy halt meg és további 11-en megsebesültek. A támadók két nap rendőrségi hajsza után Dammartin-en-Goële iparterületén egy nyomda épületébe vették be magukat. A Kouachi fivérekkel kapcsolatban álló csütörtök reggel Montrouge-ban lelőtt egy rendőrt és megsebesített egy embert, majd egy nappal később négy embert megölt és tizenötöt túszul ejtett egy kóser szupermarketben. Január 9-én, pénteken délután a rendőrség a két helyszínen közel egyidejűleg indított akciókban végzett a támadókkal, és kiszabadította a túszokat. A halálos áldozatok száma összesen 20 (köztük a három támadó), a sebesültek száma 21 volt, közülük több súlyos sérült. Ezzel – a 2015. november 13-án éjjel történt összehangolt támadássorozat után – ez volt Franciaország második legtöbb halálos áldozattal járó terrorcselekménye 1961. június 18. óta, amikor 28-an hunytak el egy vonaton történt robbantás következtében. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1161645 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 26443 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21718415 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:aut
  • BLM (hu)
  • Könczey Elemér (hu)
  • Rostás Szabolcs (hu)
  • BLM (hu)
  • Könczey Elemér (hu)
  • Rostás Szabolcs (hu)
prop-hu:commons
  • Category:Charlie Hebdo shooting (hu)
  • Category:Charlie Hebdo shooting (hu)
prop-hu:célpont
  • Montrouge-i lövöldözés: rendőrjárőr (hu)
  • Terrortámadás a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen: a Charlie Hebdo újságírói (hu)
  • Porte de Vincennes-i túszejtés: kóser szupermarket alkalmazottai és vásárlói (hu)

prop-hu:die
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:elkövetők
prop-hu:fegyverek
prop-hu:helyszín
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:időpont
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Charlie-Hebdo-2015-11.JPG (hu)
  • Charlie-Hebdo-2015-11.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Újságírók, rendőrök és elsősegélynyújtók a lövöldözés utcájában néhány órával a támadást követően (hu)

prop-hu:lun
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:oszlopok
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:per
  • Szabadság (hu)
  • index.hu (hu)
  • Krónika (hu)
  • Népújság (hu)
  • Magyar Nemzet (hu)
  • Népszabadság (hu)
  • hvg.hu (hu)
  • Szabadság (hu)
  • index.hu (hu)
  • Krónika (hu)
  • Népújság (hu)
  • Magyar Nemzet (hu)
  • Népszabadság (hu)
  • hvg.hu (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Párizs (hu)
  • Párizs (hu)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • balra (hu)
  • balra (hu)
prop-hu:sérültek
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:tit
  • Túszdráma Franciaországban – Nagyítás-fotógaléria (hu)
  • Három nap terror Franciaországban (hu)
  • Ostrom vetett véget a kettős túszdrámának (hu)
  • Különbség van a véleményszabadság és véleményszabadosság között (hu)
  • Könczey: a karikaturista csínján bánjon a kritikával! (hu)
  • Ferenc pápa: mekkora kegyetlenségre képes az ember! (hu)
  • „A gyilkosok Franciaország gyermekei” (hu)
  • „A nevetés emberi jog” (hu)

prop-hu:térképfelirat
  • A támadás helyszíne (hu)
  • A támadás helyszíne (hu)
prop-hu:típus
  • fegyveres terrortámadás (hu)
  • fegyveres terrortámadás (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:áldozatok
  • Összesen: 20 *12 személy január 7-én *1 rendőrnő január 8-án *2 támadó január 9-én *4 túsz január 9-én *1 támadó január 9-én (hu)

dct:subject
rdfs:label
  • 2015-ös párizsi terrortámadás (Charlie Hebdo) (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of