dbo:abstract
|
- A 2015 BZ509 egy aszteroida a Naprendszerben, aminek egyik lényeges jellemzője, hogy a többi égitesttel ellentétes, retrográd irányban kering a Nap körül. Első ízben a Pan-STARRS felmérés során vették észre, amit a University of Western Ontario (Kanada) kutatócsapata hajtott végre a Large Binocular Telescope segítségével (Arizona állam, USA). Az aszteroida keringésének különlegessége nem a retrográd irányban való keringés (ilyen égi objektumból több is ismert), hanem a Jupiterrel való negatív keringési rezonancia (1:-1), ami azt jelenti, hogy a Jupiterrel ellentétes irányban, azonos idővel kering. Keringési pályájának síkja 163°-ot zár be az ekliptikával, eközben hatévenként keresztezi a Jupiter pályáját, de sohasem kerül közelebb hozzá, mint 176 millió km. A Jupiter erős gravitációs tere természetesen hatással van rá és a pályájára, de ezek a hatások kiegyenlítik egymást, így az aszteroida keringése az évmilliók során is stabil marad. Az aszteroidával foglalkozó egyik egyetemi kutató, Paul Wiegert úgy véli, hogy a 2015 BZ509 valamikor üstökös lehetett az Oort-felhőben, ahonnan kilökődött. Jellemző, hogy az üstökösök az Oort-felhőből bármely irányból érkezhetnek a belső Naprendszer felé, nagy hajlási szöggel és akár retrográd keringési irányból is. A legismertebb üstökös ebből a fajtából a Halley-üstökös. Nem tudjuk annak az okát, hogy az Oort-felhőben meglévő hosszú keringési periódus hogyan változik át jóval rövidebb idejű keringéssé. (hu)