Property Value
dbo:abstract
  • A 71. cannes-i fesztivál 2018. május 8. és május 19. között került megrendezésre a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában. 2017. november 22-én jelentették be a fesztivál időpontját, és egyben azt, hogy a jövőben – az előző évek gyakorlatától eltérően – a rendezvény nem szerdán kezdődik és vasárnap ér véget, hanem egy nappal korábban. A szervezők szerint ezzel az apró módosítással megmarad a 12 napos időtartam, de a szombati záróesemény és díjkiosztás nagyobb médiafigyelmet kaphat és lehetővé teszi a nyitófilm premier előtti bemutatását. A nyitó- és zárógála házigazdájának a 2008-as és 2009-es fesztivál után immár harmadszor is Édouard Baer francia színészt, rádiós műsorvezetőt kérték fel. 2018. január 4-én hozták nyilvánosságra, hogy a rendezvény és a versenyfilm-zsűri elnökének a kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznőt, Cate Blanchettet kérték fel. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1527970 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 42382 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23786811 (xsd:integer)
prop-hu:archívdátum
  • 2018-01-04 (xsd:date)
  • 2018-01-05 (xsd:date)
  • 2018-01-14 (xsd:date)
  • 2018-05-20 (xsd:date)
  • 2018-05-22 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • Date limite d'inscription et de réception (hu)
  • Japán film nyerte az idei Arany Pálmát (hu)
  • Tout le Palmarès du 71e Festival de Cannes (hu)
  • Pourquoi les dates du Festival de Cannes changent en 2018 (hu)
  • Cate Blanchett, Présidente du Jury du Festival de Cannes 2018 (hu)

prop-hu:dátum
  • 2018 (xsd:integer)
  • 2017-10-03 (xsd:date)
  • 2018-01-04 (xsd:date)
  • 2018-05-19 (xsd:date)
prop-hu:díj
  • Arany Pálma (hu)
  • FIPRESCI-díj (hu)
  • Nagydíj (hu)
  • Un Certain Regard-díj (hu)
  • Arany Pálma (hu)
  • FIPRESCI-díj (hu)
  • Nagydíj (hu)
  • Un Certain Regard-díj (hu)
prop-hu:díjazott
  • Bolti tolvajok (hu)
  • Csuklyások – BlacKkKlansman (hu)
  • Egy nap (hu)
  • Gyújtogatók (hu)
  • Határeset (hu)
  • Bolti tolvajok (hu)
  • Csuklyások – BlacKkKlansman (hu)
  • Egy nap (hu)
  • Gyújtogatók (hu)
  • Határeset (hu)
prop-hu:egyéb
  • , , , (hu)
  • A weblapon elérhető a gálaestet élőben közvetítő Canal+ televízió 69 perces videója is. (hu)
  • , , , (hu)
  • A weblapon elérhető a gálaestet élőben közvetítő Canal+ televízió 69 perces videója is. (hu)
prop-hu:elér
  • 2018-01-14 (xsd:date)
  • 2018-05-20 (xsd:date)
  • 2018-05-22 (xsd:date)
prop-hu:előzőFesztivál
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:hely
prop-hu:helyszín
  • Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalota (hu)
  • Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalota (hu)
prop-hu:honlap
  • www.festival-cannes.fr (hu)
  • www.festival-cannes.fr (hu)
prop-hu:házigazda
  • Édouard Baer (hu)
  • Édouard Baer (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kép
  • Palme-d-or.png (hu)
  • Palme-d-or.png (hu)
prop-hu:képméret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:következőFesztivál
  • 72 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • 71 (xsd:integer)
prop-hu:nyelvkód
  • fr (hu)
  • fr (hu)
prop-hu:nyitófilm
  • Mindenki tudja (hu)
  • Mindenki tudja (hu)
prop-hu:rendezvényelnök
prop-hu:url
prop-hu:weblap
  • festival-cannes.fr (hu)
  • nicematin.com (hu)
  • festival-cannes.fr (hu)
  • nicematin.com (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zárófilm
  • The Man Who Killed Don Quixote (hu)
  • The Man Who Killed Don Quixote (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • 2018-as cannes-i fesztivál (hu)
  • 2018-as cannes-i fesztivál (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of