Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Ez volt az Eredivisie 63. szezonja. A 2018–2019-es holland labdarúgó-bajnokság első osztálya (hivatalos nevén: Eredivisie 2018/19) ahogy már hosszú ideje, most is 18 csapat részvételével zajlott le. Idén a bajnoki címvédő a PSV Eindhoven együttese volt, az utolsó 4 szezonban már 3. alkalommal. A bajnokság alapszakasza augusztus 10-én kezdődőtt meg az 1. fordulóval és május 15-én ért véget a 33. fordulóval. Lejátszották mind a 34 fordulót de egy döntés miatt a 34. fordulót hamarabb játszották le mint a 33. fordulót. Ezen szezonban volt egy nagy hiányzó és egy debütáns is. A tavalyi szezonban kiesett a 4. legnagyobb költségvetéssel működő holland klubcsapat a Twente Enschede, így 34 év után most először nem volt ott az Eredivisie-ben. A tavaly feljutást kiharcoló FC Emmen csapata pedig története során most jutott fel először az első osztályba. A bajnokságot végül nagy csatában az AFC Ajax csapata nyerte meg 4 év után újra. A PSV Eindhoven a 3. fordulótól a 28. fordulóig az élen állt de végül nem sikerült megvédeniük a címüket. Az Ajax-nak végül az utolsó előtti fordulóban vált biztossá a siker de hivatalosan csak az utolsó fordulóban nyerték meg a 34. bajnoki címüket. Így idén az ezüstérmes a PSV Eindhoven csapata lett akik 6 év után lettek újra másodikak. Akárcsak tavaly, idén is kiesett mind a 3 csapat az Eredivise-ből. Az idei szezonban 28 év után - utoljára az 1990/91-es szezonban - újra két játékos nyerte meg a gólkirályi címet. A PSV Eindhoven holland támadója Luuk de Jong és az AFC Ajax szerb támadója Dušan Tadić 28-28 góllal végeztek az élen. Mivel az idei szezonban mind a bajnokságot, mind a holland-kupát az AFC Ajax nyerte meg, ezért a 4. helyen végzett AZ Alkmaar csapata vehette át a holland kupagyőztesnek járó indulási jogot a következő szezonbeli Európa Ligában mivel az Ajax a BL-ben indulhat. Ezért idén az 5.-8. helyezett csapatok indulhattak a bajnokság alapszakaszának végeztével az EL-play off-ban. Mivel a 2017/18-as szezon végeztével az Eredivisie csupán a 14. helyen állt a bajnokságok UEFA-ranglistáján, ezért a következő - 2019/20-as - szezonban az idei holland bajnok már nem a Bajnokok Ligája rájátszásban hanem csak a 3. selejtezőkörben kezd. Ebben a szezonban már itt is használták a videobírót. (hu)

dbo:clubsRecordGoalscorer
| |
dbo:firstGame
| |
dbo:team
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 246425 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:bajnokcsapat
|
- AFC Ajax (hu)
- AFC Ajax (hu)
|
prop-hu:bajnokságNeve
|
- Eredivisie (hu)
- Eredivisie (hu)
|
prop-hu:date
|
- 2018 (xsd:integer)
- 2019 (xsd:integer)
- --11-02
- --11-03
- --11-04
- --11-09
- --11-10
- --11-11
- --11-24
- --11-25
- --11-30
- --12-01
- --12-02
- --12-06
- --12-07
- --12-08
- --12-09
- --12-14
- --12-15
- --12-16
- --12-21
- --12-22
- --12-23
|
prop-hu:előzőSzezon
| |
prop-hu:felirat
| |
prop-hu:feliratPozíciója
|
- balra (hu)
- jobbra (hu)
- lent (hu)
- alulra (hu)
- balra (hu)
- jobbra (hu)
- lent (hu)
- alulra (hu)
|
prop-hu:gólkirály
|
- (hu)
- Luuk de Jong (hu)
- '''Dušan Tadić (hu)
- (hu)
- Luuk de Jong (hu)
- '''Dušan Tadić (hu)
|
prop-hu:halftimescore
| |
prop-hu:hosszúságiFok
|
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
|
prop-hu:igazítás
| |
prop-hu:jelMérete
| |
prop-hu:képaláírás
|
- Az EREDIVISIE csapatai a 2018-19-es szezonban (hu)
- Az EREDIVISIE csapatai a 2018-19-es szezonban (hu)
|
prop-hu:kövSzezon
| |
prop-hu:legHazaiGyőz
|
- AFC Ajax - De Graafschap 8ː0 (hu)
- AFC Ajax - De Graafschap 8ː0 (hu)
|
prop-hu:legVendégGyőz
|
- ADO Den Haag - PSV 0ː7 (hu)
- ADO Den Haag - PSV 0ː7 (hu)
|
prop-hu:legkevesebbNéző
|
- Excelsior - AZ Alkmaar 3.811 (hu)
- Excelsior - AZ Alkmaar 3.811 (hu)
|
prop-hu:legtöbbGól
|
- Heracles - Excelsior 4ː5 (hu)
- Heracles - Excelsior 4ː5 (hu)
|
prop-hu:legtöbbNéző
|
- AFC Ajax - Feyenoord 53.720 (hu)
- AFC Ajax - Feyenoord 53.720 (hu)
|
prop-hu:logó
|
- Eredivisie nieuw logo 2017-.svg (hu)
- Eredivisie nieuw logo 2017-.svg (hu)
|
prop-hu:méret
| |
prop-hu:mérkőzések
| |
prop-hu:nk
| |
prop-hu:nk1Résztvevő
| |
prop-hu:nk2Résztvevő
| |
prop-hu:report
| |
prop-hu:score
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
|
prop-hu:szezon
| |
prop-hu:szélességiFok
|
- 50 (xsd:integer)
- 51 (xsd:integer)
- 52 (xsd:integer)
- 53 (xsd:integer)
|
prop-hu:team
|
- AFC Ajax (hu)
- PSV Eindhoven (hu)
- AZ Alkmaar (hu)
- Feyenoord (hu)
- ADO Den Haag (hu)
- De Graafschap (hu)
- FC Groningen (hu)
- FC Utrecht (hu)
- Heracles Almelo (hu)
- NAC Breda (hu)
- SC Heerenveen (hu)
- Vitesse (hu)
- Excelsior (hu)
- PEC Zwolle (hu)
- Vitesse Arnhem (hu)
- Willem Tilburg (hu)
- FC Emmen (hu)
- Fcrtuna Sittard (hu)
- Fortuna Sittard (hu)
- Heraclea Almelo (hu)
- Heracles (hu)
- VVV Venlo (hu)
- AFC Ajax (hu)
- PSV Eindhoven (hu)
- AZ Alkmaar (hu)
- Feyenoord (hu)
- ADO Den Haag (hu)
- De Graafschap (hu)
- FC Groningen (hu)
- FC Utrecht (hu)
- Heracles Almelo (hu)
- NAC Breda (hu)
- SC Heerenveen (hu)
- Vitesse (hu)
- Excelsior (hu)
- PEC Zwolle (hu)
- Vitesse Arnhem (hu)
- Willem Tilburg (hu)
- FC Emmen (hu)
- Fcrtuna Sittard (hu)
- Fortuna Sittard (hu)
- Heraclea Almelo (hu)
- Heracles (hu)
- VVV Venlo (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:összesGól
| |
prop-hu:összesNéző
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- 2018–2019-es holland labdarúgó-bajnokság (első osztály) (hu)
- 2018–2019-es holland labdarúgó-bajnokság (első osztály) (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is prop-hu:bajnokságCímke
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |