Property Value
dbo:abstract
  • Ez a szócikk tartalmazza a 2019-es Australian Open női egyes mérkőzéseit. A címvédő a dán Caroline Wozniacki volt, aki azonban a 3. körben vereséget szenvedett Marija Sarapovától. A torna kezdete előtt matematikailag 11 versenyzőnek volt esélye, hogy eredményétől függően a világranglista élére kerüljön. A harmadik forduló után még mindig hét versenyző előtt állt nyitva a lehetőség az első helyre. Miután Simona Halep a 4. körben kiesett, már biztossá vált, hogy a versenyt követően új világelsőt lehet ünnepelni. Személye a végeredménytől függött, mert az elődöntő négy résztvevője közül hárman, Ószaka Naomi, Petra Kvitová és Karolína Plíšková is esélyes volt erre. A döntőbe Ószaka Naomi és Petra Kvitová jutott, akik számára nemcsak a tornagyőzelem volt a tét, hanem kettejük küzdelmének győztese egyben a világranglista élére is került. A tornagyőzelmet a japán Ószaka Naomi szerezte meg, miután a döntőben mintegy két és félórás játék után 7–6(2), 5–7, 6–4 arányban legyőzte a cseh Petra Kvitovát. Ószaka Naomi ezzel sorban második Grand Slam-tornagyőzelmét aratta, és a világranglista első helyére került. Ez volt az első olyan Australian Open, ahol a döntő szettben 6–6 után 10 pontig tartó rájátszásra került sor. A torna első, új szabályok szerinti rájátszását a brit nyerte az orosz Jekatyerina Makarova ellen. A tornán való indulásra két magyar versenyző szerzett jogot. Babos Tímea a főtáblán indulhatott, míg Stollár Fanny a selejtező 15. kiemeltjeként kísérelte meg a főtáblára jutást, de legjobb eddigi Grand Slam-eredményét beállítva csak a selejtező 2. köréig sikerült jutnia. Babos Tímea a 2. körben az amerikai Sloane Stephenstől szenvedett vereséget. (hu)
  • Ez a szócikk tartalmazza a 2019-es Australian Open női egyes mérkőzéseit. A címvédő a dán Caroline Wozniacki volt, aki azonban a 3. körben vereséget szenvedett Marija Sarapovától. A torna kezdete előtt matematikailag 11 versenyzőnek volt esélye, hogy eredményétől függően a világranglista élére kerüljön. A harmadik forduló után még mindig hét versenyző előtt állt nyitva a lehetőség az első helyre. Miután Simona Halep a 4. körben kiesett, már biztossá vált, hogy a versenyt követően új világelsőt lehet ünnepelni. Személye a végeredménytől függött, mert az elődöntő négy résztvevője közül hárman, Ószaka Naomi, Petra Kvitová és Karolína Plíšková is esélyes volt erre. A döntőbe Ószaka Naomi és Petra Kvitová jutott, akik számára nemcsak a tornagyőzelem volt a tét, hanem kettejük küzdelmének győztese egyben a világranglista élére is került. A tornagyőzelmet a japán Ószaka Naomi szerezte meg, miután a döntőben mintegy két és félórás játék után 7–6(2), 5–7, 6–4 arányban legyőzte a cseh Petra Kvitovát. Ószaka Naomi ezzel sorban második Grand Slam-tornagyőzelmét aratta, és a világranglista első helyére került. Ez volt az első olyan Australian Open, ahol a döntő szettben 6–6 után 10 pontig tartó rájátszásra került sor. A torna első, új szabályok szerinti rájátszását a brit nyerte az orosz Jekatyerina Makarova ellen. A tornán való indulásra két magyar versenyző szerzett jogot. Babos Tímea a főtáblán indulhatott, míg Stollár Fanny a selejtező 15. kiemeltjeként kísérelte meg a főtáblára jutást, de legjobb eddigi Grand Slam-eredményét beállítva csak a selejtező 2. köréig sikerült jutnia. Babos Tímea a 2. körben az amerikai Sloane Stephenstől szenvedett vereséget. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1603005 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 41000 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21486997 (xsd:integer)
prop-hu:győztes
  • Ószaka Naomi (hu)
  • Ószaka Naomi (hu)
prop-hu:kép
  • Osaka US16 .jpg (hu)
  • Osaka US16 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Ószaka Naomi a 2019-es Australian Open győztese (hu)
  • Ószaka Naomi a 2019-es Australian Open győztese (hu)
prop-hu:képméret
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:rd
  • Döntő (hu)
  • Elődöntők (hu)
  • Negyeddöntők (hu)
  • Első kör (hu)
  • Harmadik kör (hu)
  • Második kör (hu)
  • Negyedik kör (hu)
  • Döntő (hu)
  • Elődöntők (hu)
  • Negyeddöntők (hu)
  • Első kör (hu)
  • Harmadik kör (hu)
  • Második kör (hu)
  • Negyedik kör (hu)
prop-hu:rd1Score
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 60 (xsd:integer)
  • 61 (xsd:integer)
  • 62 (xsd:integer)
  • 63 (xsd:integer)
  • 64 (xsd:integer)
  • 65 (xsd:integer)
  • 66 (xsd:integer)
  • 67 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
  • 710 (xsd:integer)
  • '''6 (hu)
  • '''77 (hu)
prop-hu:rd1Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • (hu)
  • Q (hu)
  • WC (hu)
  • PR (hu)
prop-hu:rd1Team
  • (hu)
  • ''' Bacsinszky Tímea (hu)
  • ''' Marija Sarapova (hu)
  • ''' Venus Williams (hu)
  • Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • Andrea Petković (hu)
  • Barbora Strýcová (hu)
  • Dominika Cibulková (hu)
  • Jekatyerina Makarova (hu)
  • Jevgenyija Rogyina (hu)
  • Julia Görges (hu)
  • Kaia Kanepi (hu)
  • Kirsten Flipkens (hu)
  • Kristina Mladenovic (hu)
  • Magdaléna Rybáriková (hu)
  • Monica Niculescu (hu)
  • Pauline Parmentier (hu)
  • Peng Suaj (hu)
  • Samantha Stosur (hu)
  • Serena Williams (hu)
  • Sorana Cîrstea (hu)
  • Viktorija Azaranka (hu)
  • ''' Aleksandra Krunić (hu)
  • ''' Alizé Cornet (hu)
  • ''' Anastasija Sevastova (hu)
  • ''' Anett Kontaveit (hu)
  • ''' Angelique Kerber (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Babos Tímea (hu)
  • ''' Camila Giorgi (hu)
  • ''' Caroline Garcia (hu)
  • ''' Caroline Wozniacki (hu)
  • ''' Csang Suaj (hu)
  • ''' Donna Vekić (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Eugenie Bouchard (hu)
  • ''' Garbiñe Muguruza (hu)
  • ''' Hszie Su-vej (hu)
  • ''' Irina-Camelia Begu (hu)
  • ''' Johanna Larsson (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Kiki Bertens (hu)
  • ''' Konta Johanna (hu)
  • ''' Kristýna Plíšková (hu)
  • ''' Leszja Curenko (hu)
  • ''' Madison Brengle (hu)
  • ''' Madison Keys (hu)
  • ''' María Szákari (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Petra Martić (hu)
  • ''' Sachia Vickery (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • ''' Simona Halep (hu)
  • ''' Sloane Stephens (hu)
  • ''' Vang Csiang (hu)
  • Ajla Tomljanović (hu)
  • Alison Riske (hu)
  • Alison Van Uytvanck (hu)
  • Ashleigh Barty (hu)
  • B Mattek-Sands (hu)
  • Cseng Szaj-szaj (hu)
  • Doi Miszaki (hu)
  • Elina Szvitolina (hu)
  • Heather Watson (hu)
  • Jeļena Ostapenko (hu)
  • Katerina Kozlova (hu)
  • Lara Arruabarrena (hu)
  • Luksika Kumkhum (hu)
  • Mihaela Buzărnescu (hu)
  • Mona Barthel (hu)
  • Mónica Puig (hu)
  • Polona Hercog (hu)
  • Stefanie Vögele (hu)
  • Taylor Townsend (hu)
  • Varvara Lepchenko (hu)
  • Viktorija Golubic (hu)
  • Ysaline Bonaventure (hu)
  • ''' Kimberly Birrell (hu)
  • ''' Laura Siegemund (hu)
  • ''' Markéta Vondroušová (hu)
  • ''' Sofia Kenin (hu)
  • ''' Viktória Kužmová (hu)
  • AK Schmiedlová (hu)
  • Anna Kalinszkaja (hu)
  • Csu Lin (hu)
  • Destanee Aiava (hu)
  • Fiona Ferro (hu)
  • Kateřina Siniaková (hu)
  • S Sorribes Tormo (hu)
  • Tatjana Maria (hu)
  • Unsz Dzsábir (hu)
  • Vera Lapko (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Aljakszandra Szasznovics (hu)
  • ''' Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Anasztaszija Potapova (hu)
  • ''' Arina Szabalenka (hu)
  • ''' Astra Sharma (hu)
  • ''' B Haddad Maia (hu)
  • ''' Belinda Bencic (hu)
  • ''' Bianca Andreescu (hu)
  • ''' C Suárez Navarro (hu)
  • ''' Dajana Jasztremszka (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Elise Mertens (hu)
  • ''' Iga Świątek (hu)
  • ''' Julija Putyinceva (hu)
  • ''' Katie Boulter (hu)
  • ''' Margarita Gaszparjan (hu)
  • ''' Natalja Vihljanceva (hu)
  • ''' Rebecca Peterson (hu)
  • ''' Tamara Zidanšek (hu)
  • ''' Vang Ja-fan (hu)
  • ''' Zoe Hives (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
  • Ana Bogdan (hu)
  • Anna Blinkova (hu)
  • Bernarda Pera (hu)
  • Clara Burel (hu)
  • Dalila Jakupović (hu)
  • Daria Gavrilova (hu)
  • Darja Kaszatkina (hu)
  • Ellen Perez (hu)
  • Harriet Dart (hu)
  • Jekatyerina Alekszandrova (hu)
  • Jessika Ponchet (hu)
  • Karolína Muchová (hu)
  • Magda Linette (hu)
  • P Badosa Gibert (hu)
  • Priscilla Hon (hu)
  • Veronyika Kugyermetova (hu)
  • Whitney Osuigwe (hu)
  • Zarina Dias (hu)
  • (hu)
  • ''' Bacsinszky Tímea (hu)
  • ''' Marija Sarapova (hu)
  • ''' Venus Williams (hu)
  • Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • Andrea Petković (hu)
  • Barbora Strýcová (hu)
  • Dominika Cibulková (hu)
  • Jekatyerina Makarova (hu)
  • Jevgenyija Rogyina (hu)
  • Julia Görges (hu)
  • Kaia Kanepi (hu)
  • Kirsten Flipkens (hu)
  • Kristina Mladenovic (hu)
  • Magdaléna Rybáriková (hu)
  • Monica Niculescu (hu)
  • Pauline Parmentier (hu)
  • Peng Suaj (hu)
  • Samantha Stosur (hu)
  • Serena Williams (hu)
  • Sorana Cîrstea (hu)
  • Viktorija Azaranka (hu)
  • ''' Aleksandra Krunić (hu)
  • ''' Alizé Cornet (hu)
  • ''' Anastasija Sevastova (hu)
  • ''' Anett Kontaveit (hu)
  • ''' Angelique Kerber (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Babos Tímea (hu)
  • ''' Camila Giorgi (hu)
  • ''' Caroline Garcia (hu)
  • ''' Caroline Wozniacki (hu)
  • ''' Csang Suaj (hu)
  • ''' Donna Vekić (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Eugenie Bouchard (hu)
  • ''' Garbiñe Muguruza (hu)
  • ''' Hszie Su-vej (hu)
  • ''' Irina-Camelia Begu (hu)
  • ''' Johanna Larsson (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Kiki Bertens (hu)
  • ''' Konta Johanna (hu)
  • ''' Kristýna Plíšková (hu)
  • ''' Leszja Curenko (hu)
  • ''' Madison Brengle (hu)
  • ''' Madison Keys (hu)
  • ''' María Szákari (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Petra Martić (hu)
  • ''' Sachia Vickery (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • ''' Simona Halep (hu)
  • ''' Sloane Stephens (hu)
  • ''' Vang Csiang (hu)
  • Ajla Tomljanović (hu)
  • Alison Riske (hu)
  • Alison Van Uytvanck (hu)
  • Ashleigh Barty (hu)
  • B Mattek-Sands (hu)
  • Cseng Szaj-szaj (hu)
  • Doi Miszaki (hu)
  • Elina Szvitolina (hu)
  • Heather Watson (hu)
  • Jeļena Ostapenko (hu)
  • Katerina Kozlova (hu)
  • Lara Arruabarrena (hu)
  • Luksika Kumkhum (hu)
  • Mihaela Buzărnescu (hu)
  • Mona Barthel (hu)
  • Mónica Puig (hu)
  • Polona Hercog (hu)
  • Stefanie Vögele (hu)
  • Taylor Townsend (hu)
  • Varvara Lepchenko (hu)
  • Viktorija Golubic (hu)
  • Ysaline Bonaventure (hu)
  • ''' Kimberly Birrell (hu)
  • ''' Laura Siegemund (hu)
  • ''' Markéta Vondroušová (hu)
  • ''' Sofia Kenin (hu)
  • ''' Viktória Kužmová (hu)
  • AK Schmiedlová (hu)
  • Anna Kalinszkaja (hu)
  • Csu Lin (hu)
  • Destanee Aiava (hu)
  • Fiona Ferro (hu)
  • Kateřina Siniaková (hu)
  • S Sorribes Tormo (hu)
  • Tatjana Maria (hu)
  • Unsz Dzsábir (hu)
  • Vera Lapko (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Aljakszandra Szasznovics (hu)
  • ''' Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Anasztaszija Potapova (hu)
  • ''' Arina Szabalenka (hu)
  • ''' Astra Sharma (hu)
  • ''' B Haddad Maia (hu)
prop-hu:rd2Score
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 62 (xsd:integer)
  • 63 (xsd:integer)
  • 65 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
prop-hu:rd2Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • (hu)
  • Q (hu)
  • WC (hu)
  • PR (hu)
prop-hu:rd2Team
  • ''' Bacsinszky Tímea (hu)
  • ''' Marija Sarapova (hu)
  • ''' Venus Williams (hu)
  • Alizé Cornet (hu)
  • C Suárez Navarro (hu)
  • Madison Brengle (hu)
  • ''' Anastasija Sevastova (hu)
  • ''' Angelique Kerber (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Camila Giorgi (hu)
  • ''' Caroline Garcia (hu)
  • ''' Caroline Wozniacki (hu)
  • ''' Csang Suaj (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Garbiñe Muguruza (hu)
  • ''' Hszie Su-vej (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Madison Keys (hu)
  • ''' María Szákari (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Petra Martić (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • ''' Simona Halep (hu)
  • ''' Sloane Stephens (hu)
  • ''' Vang Csiang (hu)
  • Aleksandra Krunić (hu)
  • Anett Kontaveit (hu)
  • Babos Tímea (hu)
  • Donna Vekić (hu)
  • Eugenie Bouchard (hu)
  • Irina-Camelia Begu (hu)
  • Johanna Larsson (hu)
  • Karolína Plíšková (hu)
  • Kiki Bertens (hu)
  • Konta Johanna (hu)
  • Kristýna Plíšková (hu)
  • Leszja Curenko (hu)
  • Margarita Gaszparjan (hu)
  • Rebecca Peterson (hu)
  • Sachia Vickery (hu)
  • ''' Kimberly Birrell (hu)
  • Anasztaszija Potapova (hu)
  • Bianca Andreescu (hu)
  • Laura Siegemund (hu)
  • Markéta Vondroušová (hu)
  • Sofia Kenin (hu)
  • Vang Ja-fan (hu)
  • Viktória Kužmová (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Aljakszandra Szasznovics (hu)
  • ''' Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Arina Szabalenka (hu)
  • ''' Belinda Bencic (hu)
  • ''' Dajana Jasztremszka (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Elise Mertens (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
  • Astra Sharma (hu)
  • B Haddad Maia (hu)
  • Danielle Collins (hu)
  • Iga Świątek (hu)
  • Julija Putyinceva (hu)
  • Katie Boulter (hu)
  • Natalja Vihljanceva (hu)
  • Tamara Zidanšek (hu)
  • Zoe Hives (hu)
  • ''' Bacsinszky Tímea (hu)
  • ''' Marija Sarapova (hu)
  • ''' Venus Williams (hu)
  • Alizé Cornet (hu)
  • C Suárez Navarro (hu)
  • Madison Brengle (hu)
  • ''' Anastasija Sevastova (hu)
  • ''' Angelique Kerber (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Camila Giorgi (hu)
  • ''' Caroline Garcia (hu)
  • ''' Caroline Wozniacki (hu)
  • ''' Csang Suaj (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Garbiñe Muguruza (hu)
  • ''' Hszie Su-vej (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Madison Keys (hu)
  • ''' María Szákari (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Petra Martić (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • ''' Simona Halep (hu)
  • ''' Sloane Stephens (hu)
  • ''' Vang Csiang (hu)
  • Aleksandra Krunić (hu)
  • Anett Kontaveit (hu)
  • Babos Tímea (hu)
  • Donna Vekić (hu)
  • Eugenie Bouchard (hu)
  • Irina-Camelia Begu (hu)
  • Johanna Larsson (hu)
  • Karolína Plíšková (hu)
  • Kiki Bertens (hu)
  • Konta Johanna (hu)
  • Kristýna Plíšková (hu)
  • Leszja Curenko (hu)
  • Margarita Gaszparjan (hu)
  • Rebecca Peterson (hu)
  • Sachia Vickery (hu)
  • ''' Kimberly Birrell (hu)
  • Anasztaszija Potapova (hu)
  • Bianca Andreescu (hu)
  • Laura Siegemund (hu)
  • Markéta Vondroušová (hu)
  • Sofia Kenin (hu)
  • Vang Ja-fan (hu)
  • Viktória Kužmová (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Aljakszandra Szasznovics (hu)
  • ''' Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Arina Szabalenka (hu)
  • ''' Belinda Bencic (hu)
  • ''' Dajana Jasztremszka (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Elise Mertens (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
  • Astra Sharma (hu)
  • B Haddad Maia (hu)
  • Danielle Collins (hu)
  • Iga Świątek (hu)
  • Julija Putyinceva (hu)
  • Katie Boulter (hu)
  • Natalja Vihljanceva (hu)
  • Tamara Zidanšek (hu)
  • Zoe Hives (hu)
prop-hu:rd3Score
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 62 (xsd:integer)
  • 65 (xsd:integer)
  • 66 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
  • 78 (xsd:integer)
  • '''6 (hu)
prop-hu:rd3Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • WC (hu)
  • PR (hu)
prop-hu:rd3Team
  • ''' Marija Sarapova (hu)
  • Bacsinszky Tímea (hu)
  • Caroline Wozniacki (hu)
  • Csang Suaj (hu)
  • Hszie Su-vej (hu)
  • Petra Kvitová (hu)
  • Venus Williams (hu)
  • ''' Anastasija Sevastova (hu)
  • ''' Angelique Kerber (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Garbiñe Muguruza (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Madison Keys (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • ''' Simona Halep (hu)
  • ''' Sloane Stephens (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
  • Camila Giorgi (hu)
  • Caroline Garcia (hu)
  • María Szákari (hu)
  • Petra Martić (hu)
  • Vang Csiang (hu)
  • Kimberly Birrell (hu)
  • ''' Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
  • Aljakszandra Szasznovics (hu)
  • Arina Szabalenka (hu)
  • Dajana Jasztremszka (hu)
  • Elise Mertens (hu)
  • ''' Marija Sarapova (hu)
  • Bacsinszky Tímea (hu)
  • Caroline Wozniacki (hu)
  • Csang Suaj (hu)
  • Hszie Su-vej (hu)
  • Petra Kvitová (hu)
  • Venus Williams (hu)
  • ''' Anastasija Sevastova (hu)
  • ''' Angelique Kerber (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Garbiñe Muguruza (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Madison Keys (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • ''' Simona Halep (hu)
  • ''' Sloane Stephens (hu)
  • Belinda Bencic (hu)
  • Camila Giorgi (hu)
  • Caroline Garcia (hu)
  • María Szákari (hu)
  • Petra Martić (hu)
  • Vang Csiang (hu)
  • Kimberly Birrell (hu)
  • ''' Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
  • Aljakszandra Szasznovics (hu)
  • Arina Szabalenka (hu)
  • Dajana Jasztremszka (hu)
  • Elise Mertens (hu)
prop-hu:rd4Score
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 63 (xsd:integer)
  • '''6 (hu)
  • '''77 (hu)
prop-hu:rd4Seed
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:rd4Team
  • Angelique Kerber (hu)
  • Marija Sarapova (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • Anastasija Sevastova (hu)
  • Garbiñe Muguruza (hu)
  • Madison Keys (hu)
  • Simona Halep (hu)
  • Sloane Stephens (hu)
  • Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
  • Angelique Kerber (hu)
  • Marija Sarapova (hu)
  • ''' Ashleigh Barty (hu)
  • ''' Elina Szvitolina (hu)
  • ''' Karolína Plíšková (hu)
  • ''' Petra Kvitová (hu)
  • ''' Serena Williams (hu)
  • Anastasija Sevastova (hu)
  • Garbiñe Muguruza (hu)
  • Madison Keys (hu)
  • Simona Halep (hu)
  • Sloane Stephens (hu)
  • Amanda Anisimova (hu)
  • ''' Anasztaszija Pavljucsenkova (hu)
  • ''' Danielle Collins (hu)
  • ''' Ószaka Naomi (hu)
prop-hu:teamWidth
  • 175 (xsd:integer)
prop-hu:torna
  • Australian Open (hu)
  • Australian Open (hu)
prop-hu:versenyszám
  • női egyes (hu)
  • női egyes (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2019 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • 2019-es Australian Open – női egyes (hu)
  • 2019-es Australian Open – női egyes (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of