Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A 2019-es UEFA-bajnokok ligája-döntő volt az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 27., jogelődjeivel együttvéve a 64. döntője. A mérkőzést a madridi Wanda Metropolitano Stadionban rendezték 2019. június 1-jén, magyar idő szerint 21 órától. A mérkőzés győztese részt vesz a 2019-es UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfél a 2018–2019-es Európa-liga győztese, a Chelsea lesz, valamint a 2019-es FIFA-klubvilágbajnokságra is kijutott. A győztes a 2019–2020-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörébe is kvalifikálta magát, ugyanakkor már a döntő előtt tudható volt, hogy mindkét csapat a bajnoki helyezése alapján is részt vehet a következő szezon csoportkörében. 2018 márciusában az UEFA bejelentette, hogy negyedik cserelehetőség lesz a hosszabbítás alatt, illetve a cserejátékosnak nevezhetők számát 7-ről 12-re növelik. A kezdési időpontot a közép-európai idő szerinti 20:45-ről 21 órára módosították. Ez volt az első döntő a sorozatban, ahol alkalmazták a videobírót. A mérkőzést Mohamed Szaláh és Divock Origi góljaival a Liverpool nyerte 2–0-ra, 2005 után első, összességében hatodik győzelmét megszerezve a sorozatban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 14427 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:body
|
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
|
prop-hu:csapat
| |
prop-hu:csapat1gól
| |
prop-hu:csapat2gól
| |
prop-hu:dátum
| |
prop-hu:előző
| |
prop-hu:esemény
| |
prop-hu:félidő
| |
prop-hu:gólszerző
|
- Szaláh (hu)
- Origi (hu)
- Szaláh (hu)
- Origi (hu)
|
prop-hu:helyszín
| |
prop-hu:időpont
| |
prop-hu:jegyzőkönyv
| |
prop-hu:jvSzövetség
| |
prop-hu:játékvezető
| |
prop-hu:kiírás
| |
prop-hu:kép
|
- Estadio Wanda Metropolitano .jpg (hu)
- Estadio Wanda Metropolitano .jpg (hu)
|
prop-hu:képaláírás
|
- A döntő helyszíne (hu)
- A döntő helyszíne (hu)
|
prop-hu:következő
| |
prop-hu:leftarm
|
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
|
prop-hu:nézőszám
| |
prop-hu:patternB
|
- _liverpool1819H (hu)
- _tottenham1819H (hu)
- _liverpool1819H (hu)
- _tottenham1819H (hu)
|
prop-hu:patternLa
| |
prop-hu:patternRa
| |
prop-hu:patternSh
|
- _bra18a (hu)
- _bra18a (hu)
|
prop-hu:patternSo
| |
prop-hu:rightarm
|
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
|
prop-hu:shorts
|
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
|
prop-hu:socks
|
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
- FFFFFF (hu)
- DD0000 (hu)
|
prop-hu:stadion
| |
prop-hu:title
|
- Liverpool (hu)
- Tottenham Hotspur (hu)
- Liverpool (hu)
- Tottenham Hotspur (hu)
|
prop-hu:város
| |
prop-hu:végeredmény
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- 2019-es UEFA-bajnokok ligája-döntő (hu)
- 2019-es UEFA-bajnokok ligája-döntő (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |