Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A 2020-as német labdarúgókupa-döntő a 77. volt a DFB-Pokal, azaz a német labdarúgókupa történetében. A mérkőzést 2020. július 4-én rendezték a berlini Olimpiai Stadionban. A kupadöntő eredeti időpontja 2020. május 23-a lett volna, azonban a koronavírus járvány miatt a Német labdarúgó-szövetség április 24-én elhalasztotta a döntőt. A DFB 2020. május 11-én jóváhagyta a versenysorozat újraindítását, amelynek július 4-ig tervezték befejezését, a politikai irányítás jóváhagyása és a legszigorúbb higiéniai koncepció alkalmazása mellett. A találkozót zárt kapuk mögött rendezték, a halasztás miatt pedig az óta ez volt az első, amelyet júniusban rendeztek meg. A mérkőzés két résztvevője a 2009 után először kupadöntőbe jutó Bayer Leverkusen és a címvédő, sorozatban harmadszor döntős Bayern München volt. A találkozót 4–2 arányban a 20. kupagyőzelmét szerző Bayern München szerezte meg. A bajor csapat története során 13. alkalommal duplázott az idényben, így a 2020-as német Szuperkupa-döntőben a bajnoki második Dortmund ellen lép pályára, míg az Európa-liga indulás így a bajnoki 6. Hoffenheim és 7. VfL Wolfsburg kapta meg, miután mindkét résztvevő korábban bajnoki heklyezéséável kvalifikált a következő évi nemzetközi kupaszereplésre. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 12538 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:body
|
- 0 (xsd:integer)
- FF0000 (hu)
|
prop-hu:csapat
| |
prop-hu:csapat1gól
| |
prop-hu:csapat2gól
| |
prop-hu:dátum
| |
prop-hu:előző
| |
prop-hu:esemény
| |
prop-hu:félidő
| |
prop-hu:gólszerző
|
- Alaba (hu)
- Bender (hu)
- Gnabry (hu)
- Havertz (hu)
- * Lewandowski (hu)
- Alaba (hu)
- Bender (hu)
- Gnabry (hu)
- Havertz (hu)
- * Lewandowski (hu)
|
prop-hu:helyszín
| |
prop-hu:időpont
| |
prop-hu:jegyzőkönyv
| |
prop-hu:játékvezető
|
- Tobias Welz (hu)
- Tobias Welz (hu)
|
prop-hu:kiírás
| |
prop-hu:kép
|
- Olympicstadium2.jpg (hu)
- Olympicstadium2.jpg (hu)
|
prop-hu:következő
| |
prop-hu:leftarm
|
- 0 (xsd:integer)
- FF0000 (hu)
|
prop-hu:patternB
|
- 7275600.0
- _bayer2021H (hu)
|
prop-hu:patternLa
| |
prop-hu:patternRa
| |
prop-hu:patternSh
|
- _adidascondivo20rw (hu)
- _adidascondivo20rw (hu)
|
prop-hu:patternSo
|
- 7275600.0
- _3_stripes_white (hu)
|
prop-hu:rightarm
|
- 0 (xsd:integer)
- FF0000 (hu)
|
prop-hu:shorts
|
- 0 (xsd:integer)
- FF0000 (hu)
|
prop-hu:socks
|
- 0 (xsd:integer)
- FF0000 (hu)
|
prop-hu:stadion
| |
prop-hu:title
|
- (hu)
- Bayer Leverkusen (hu)
- Bayern München (hu)
- (hu)
- Bayer Leverkusen (hu)
- Bayern München (hu)
|
prop-hu:város
| |
prop-hu:végeredmény
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- 2020-as német labdarúgókupa-döntő (hu)

prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |